Szívbeteg? Vigyázzon: a téli szmog veszélyes

szerző: Szegő Miklós, fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos frissítve: 2023.01.02.

Nemcsak a tiszta víz, hanem a tiszta levegő is egyre nagyobb értékké válik napjainkban. Láttunk már elrettentő példákat egyes kínai nagyvárosokból, sőt a közelmúltban az indiai Mumbayban (korábban: Bombay) egy élelmes vállalkozótól 15 percnyi „tiszta levegőt” 5 dollárért lehetett megvásárolni, amelyet egy tartályból egy maszkon keresztül szívhatott be az utca embere.

Persze itthon sem szokatlanok az egyelőre kisebb szmogriadók, amelyeket valaki komolyan vesz, valaki meg nem. Egy biztos: a szívproblémákkal küzdő emberek jobb, ha ezentúl odafigyelnek ezekre a riadókra. Napokon belül az idei nemzetközi kardiológiai kongresszus elé kerül Dr. Rafal Januszeknek, a krakkói egyetemi kórház munkatársának tanulmánya, amely szerint összefüggés van a katéteres vizsgálatok és a téli, szmogos időszak között.

A vizsgálatban ezrek vettek részt

Mint ismeretes, a szívkatéterezés (angioplasztika) során egy olyan katétert vezetnek be az elzáródott koszorúérbe, amelynek egy ballon van a végén és az orvos annak óvatos felfújásával kitágítja az eret, amelyen azután könnyebben haladhat tovább az oxigéndús vér. Ilyenkor az esetek nagy részében az orvosok úgy döntenek, hogy a korábbi elzáródás helyére egy úgynevezett sztentet, egy kis méretű, hengeres alakú hálót is elhelyeznek, amely megakadályozza, hogy azon a ponton az ér ismét összeszűküljön.

Az orvos és csapata hat szennyezetlen és öt szennyezett várost választott ki a tanulmányhoz a Lengyelország Környezetvédelmi Főfelügyelet adatai alapján. A vizsgálatban igen sokan vettek részt: 5648 beteg a szennyezetlen városokból és 10 239 beteg szennyezett városokból. A közös nevező az volt, hogy csak azokat az eseteket vették figyelembe, amelyekben az orvosok sztentet is beépítettek a páciensekbe. Ezeket az adatokat ugyanazon az 52 napos perióduson belül elemezték mind a szennyezett, mind pedig a szennyezetlen levegőjű városokban. A szmoghoz etalonnak a 10 mikrométeres, levegőben előforduló részecskéket tekintették.

Ennek a “pornak” az éves átlagos koncentrációja a szennyezett városokban (50,95 μg /m3), a szennyezetlen városokban (26,62 μg /m3). A vizsgálat azt állapította meg, hogy a sztenteléssel is járó katéterezésnek lényegesen alacsonyabb volt az aránya nyáron, a kisebb szmog alatt mindkét típusú városban, míg a fűtési szezon kezdetétől ez a szmogos városokban növekedett meg a legjobban. Sőt, a kényszerű katéterezés és sztentelés dinamikája még nagyobb volt azokban a városokban, amelyekben normális esetben alig volt szmog. Ezt azzal magyarázták, hogy az ott élő emberek számára sokkal megterhelőbb a téli, szmogos időjárás, mivel a szervezetük korábban egyáltalán nem szokott hozzá.

Olvasson tovább! Amit a szmogról és a szálló porról tudni kell

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szegő Miklós, fordító; Pollution and winter linked with rise in heart attack treatment (Medical Xpress)
Lektorálta: Dr. Árki Ildikó, háziorvos

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A vizeletminta kiértékelése A vizeletminta kiértékelése

Mi is valójában a vizelet? Mit takarnak a laboreredményének?

A COVID-19 és a szív A COVID-19 és a szív

Milyen formákban jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzés szövődményei?

Pulmonális szívbetegség (cor pulmonale)

A tüdő és a szív keringése, működése egy szorosan összekapcsolt rendszer, így az egyik szerv kóros eltérése jelentősen befolyásolja a másik...

Ártalmasak a szívre az energiaitalok? - Az energiaitalok hatása szervezetünkre

Hazánkban nagyon elterjedt az energiaitalok fogyasztása, elsősorban a fiatal felnőttek vásárolják gyakran ezeket az italokat, remélve, hogy...

Szívbetegséget is jelezhet a merevedési zavar

A szív nemcsak a szimbolikában kapcsolódik szorosan a szerelemhez, szenvedélyhez, szexuális együttléthez, hanem a valóságban is. A szív- és...

Figyelmeztető jelek: mikor gondoljon szívbetegségre cukorbetegként?

Cukorbetegeknél a szívbetegség kialakulásának kockázata fokozott: a diabéteszben szenvedőknél 2-4-szer nagyobb a kockázata a szív- és érrendszeri...

12 szívtünet, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni!

A szívünket érintő panaszokkal érdemes időben cselekednünk. Lássuk, mely esetekben jobb orvosi segítséget, véleményt kérni.

Amit a szmogról és a szálló porról tudni kell

Klinikai vizsgálatok alapján ma már egyértelműen látszik, hogy a szálló por nem csupán a légzőrendszerre fejt ki káros hatásokat, de jelentős a...

Diabétesz és szívbetegség

Cukorbetegség esetén nagyobb a kockázata a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulásának, ezért a diabéteszes betegeknek nagyobb hangsúlyt...

Cukorbetegség és pitvarfibrilláció

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint diabéteszesekben nagyobb valószínűséggel alakul ki pitvarfibrilláció, mint nem diabéteszesekben, és ez az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.