• Melyik életkorban hogyan előzhető meg az érelmeszesedés?

        Szerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító, Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        Az érelmeszesedés (atherosclerosis) folyamata korán kezdődhet, és egész életünket végigkísérheti. Eleinte ugyan nincs látható vagy érezhető tünete, a legtöbbünknél a folyamat már elindult. Mi mindent tehetünk a megelőzés érdekében?

        Az érelmeszesedéssel járó plakkok akkorára nőhetnek, hogy akár a véredények elzáródását is okozhatják. Ha a plakk megreped, és leszakad, az ezzel járó vérrög szívinfarktust vagy stroke-ot okozhat.

        Az érelmeszesedés gyakori, kiszámíthatatlan és potenciálisan akár halálos betegség is lehet. Azonban mivel kialakulása hosszú éveket vesz igénybe, a folyamat bármely életkorban lassítható, ami csökkenti a későbbi szövődmények kockázatát.

        Életkortól függetlenül léteznek olyan konkrét lépések, melyek betartásával lassíthatja az érelmeszesedés folyamatát. Gondolja át, milyen változtatásokat tehet azért már ma, hogy megvédje az artériáit!

        Hirdetés

        Megelőzés a 20-as és 30-as életévekben

        Csak nagyon ritka esetben, egyéb elváltozással párhuzamosan alakul ki szövődmény az érelmeszesedés miatt ebben az életkorban. Ennek ellenére tanulmányok azt mutatják, hogy a folyamat a 20-as életévekben vagy már hamarabb megkezdődik. A korai érelmeszesedés kockázatai közé tartozik a fiatalkori elhízás, magas vérnyomás, magas koleszterinszint és dohányzás. Ilyen esetben ajánlott rendszeres vizsgálatra járni a szívbetegségek kockázatának kiderítése érdekében.

        Az érelmeszesedés kezelése helyett a kulcs itt olyan jó szokások kialakítása, melyek egy életen át tartanak:

        • Testmozgás: Keressen olyan mozgásformát, amit élvez! Legyen ez a hobbija. Annak gondolata, hogy az elkövetkező 40 évben unalmas, kellemetlen testedzést kell végeznie, ellenkező hatást válthat ki. Próbálgassa a különböző tevékenységeket mindaddig, míg meg nem találja azt, amit igazán szeret. Ha megunná, próbáljon ki valami mást.

        • Táplálkozás: Napi öt adag zöldség és gyümölcs fogyasztása hatásos a szívbetegségek megelőzésére. Csökkentse a zsíros ételek fogyasztását!

        Megelőzés a 40-es és 50-es életévekben

        Az érelmeszesedés kialakulási folyamata ezekben az életévekben felgyorsul, ezért fontos a kockázatok csökkentése.

        A kockázati tényezők közé tartoznak a magas vérnyomás és koleszterinszint, a cukorbetegség, az elhízás és a dohányzás, az ezekre való odafigyelés rendkívül fontos ezekben az években. 40 éves kor után mindenkinek ajánlott orvoshoz fordulni, hogy kiértékelje ezeket és segítsen összeállítani egy kezelési tervet.

        • Testmozgás: Ha napjait főként ülve tölti, nem kell maratont futnia annak érdekében, hogy élvezze a mozgással járó előnyöket. Bármilyen mozgás jobb a semminél. Kezdjen napi 30 perc sétával. Használja a lépcsőt a lift helyett. Parkoljon pár utcával távolabb a munkahelyétől, vagy szálljon le egy megállóval korábban.

        Videó Mozgástippek a hétköznapokra

        • Táplálkozás: Fogyasszon minél több zöldséget, salátát az érelmeszesedés kockázatának csökkentéséért. Csökkentse a vörös húsok fogyasztását, helyettük a bőr nélküli baromfi, hal a legjobb választás. Az egészséges életmódra való váltás kétharmaddal csökkenti az érelmeszesedésből adódó elhalálozás kockázatát.

        Megelőzés a 60-as életévekben és későbbi életkorban

        A nyugdíjba vonulás éveinek arról kellene szólniuk, hogy élvezze azokat. Azonban ezek azok az évek is, mikor ideje az egészségügyi kockázatokra gondolni. Az első számú veszély ebben az életkorban az érelmeszesedés.

        A betegség szövődményeinek aránya 65 év felett a legmagasabb, a halálesetek 85%-a ebben a korcsoportban fordul elő. A kockázatok azonban jelentősen csökkenthetők, ha megváltoztatja a napi rutinját.

        Ebben az életkorban a legtöbb embernek gyógyszerre van szüksége a magas vérnyomás és koleszterinszint kezelésére. Ezekkel a gyógyszerekkel drámaian csökkenthetők az érelmeszesedés kockázatai. Ennek ellenére sokan pár hónap múlva abbahagyják a koleszterin gyógyszer alkalmazását, feleslegesen növelve a kockázatot.

        • Testmozgás: A testmozgás pozitív előnyei ebben az életkorban erősebbek, mint valaha. Keressen egy edzőtársat, vigye magával a házastársát vagy a szomszédját!

        • Táplálkozás: Nagyon fontos a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás, odafigyelve az idősödő szervezett megnövekedett folyadékigényére.

        WEBBeteg
        Forrás: Cs. K., fordító;
         WebMD
        Orvos szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        Módosítva: 2019.07.27 09:36, Megjelenés: 2017.07.14 09:41
      • Cikkajánló

        Szív- és érrendszer

        Szív- és érrendszer

        Dr. Molnár Dóra

        Milyen tünetek esetén érdemes felkeresni a kardiológiát? Olvassa el cikkünket!

        Füstmentes jövő?

        Füstmentes jövő?

        Szponzorált tartalom

        Az ártalomcsökkentés a társadalom, és így végső soron mindannyiunk érdeke. (x)

        Eisenmenger-szindróma

        Az Eisenmenger-szindróma a ve­leszületett szívbetegségekhez köthető tüdőartériás hipertónia ritkán előforduló legsúlyosabb formája. Leggyakrabban a jobb és bal szívfél közötti sövényhiány áll a háttérben, de a kis és nagy vérkör erei közötti rendellenes összeköttetés vagy komplex veleszületett szívfejlődési hiba is okozhatja.

        Brugada-szindróma - Hirtelen szívhalálhoz vezethet

        A Brugada-szindróma egy olyan ritka, öröklődő elektromos eltérés a szívben, amely jellegzetes EKG-elváltozást okoz nyugalomban vagy speciális gyógyszeres provokációs tesztre és emelkedett hirtelen halál kockázattal jár kimutatható strukturális eltérés nélkül.

        Érszűkület: diétás tanácsok a megelőzéshez és a betegséggel küzdőknek

        A szív- és érrendszeri megbetegedések hátterében a legtöbb esetben érelmeszesedés (atherosclerosis) áll. Ez az elváltozás mindaddig nem okoz panaszokat, amíg a beszűkült átmérőjű vérerekben szabadon áramlik a vér. Azonban egy kisebb vérrög vagy a nagymértékű érelmeszesedés is már komoly következményeket okozhat (például szélütés, szívinfarktus), ezért fontos a kialakult betegségek megfelelő kezelése, melyben szerepet kap a helyes táplálkozás is.

        Az érelmeszesedés

        Az érelmeszesedés (arteriosclerosis) az ütőerek (artériák) belső falainak zsírok lerakódása miatt történő beszűkülésével, és megkeményedésével járó betegség.

        Alattomos betegség súlyos szövődményekkel: az érelmeszesedés

        Az érelmeszesedés, tudományos nevén arterioszklerózis az ütőerek szisztémás megbetegedése. Az artériákban lerakódó anyagok az érfalak belső oldalán plakkokat képeznek.

        Érelmeszesedés és mozgás

        Az első számú halálok az ipari országokban az arteriosclerosis (atherosclerosis), azaz az érelmeszesedés.

        Az egészséges diéta alapjai

        Az ateroszklerózis, vagyis az érelmeszesedés okozta szív- és érrendszeri betegségek, különösen a koszorúér-betegség jelenti változatlanul a vezető halálokot világszerte. A szív- és érrendszeri betegségek a férfiakat és a nőket egyaránt érintik.

        A potenciazavar súlyos bajra figyelmeztethet!

        A potenciazavar sokakat érintő probléma. A 40 éves férfiak 39 százaléka tapasztalt már merevedési zavart. A 70 év fölötti férfiak kétharmada számol be súlyosabb tünetekről. A potenciazavar nem életveszélyes probléma, de ez nem azt jelenti, hogy nem komoly. A merevedési zavarral (MZ) küzdő férfiak nagyobb valószínűséggel esnek depresszióba és saját bevallásuk szerint az életük kevésbé örömteli.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.