Ön nő? És kávézik is? Jó hírünk van!

Szerző: WEBBeteg - K. J. fordító

"A kávé ártalmas az egészségre" - hallhattuk hosszú évekig, most azonban ennek az ellenkezőjét bizonyította be egy átfogó, az Amerikai Egyesült Államokban készült tanulmány, amely szerint a kávéfogyasztó nőknek egészségesebb a szívük.

A kutatásról

A "Nurses Health Study" elnevezésű programban összesen 85 ezer nő vett részt 1980 és 2004 között, a "Health Professionals Follow-up Study" elkészítésében 42 ezer amerikai férfi vállalt szerepet az 1986 és 2004 között eltelt időszakban.

A kávé jótékony hatására két tengerentúli kutatás hívta fel a figyelmet - számol be a focus.de. A tanulmányok annak tükrében még értékesebbek, hogy a kutatás során nem az abban résztvevők pillanatnyi egészségi állapotát rögzítették, hanem hosszú távú jellegéből adódóan jelentősebb időintervallumot öleltek fel.

A két kutatás során a résztvevőknek rendszeresen be kellett számolniuk egészségi állapotukról és közérzetükről, valamint emellett életvitelük apróbb részleteibe is be kellett avassák a kutatókat. Így azok előtt a kávéfogyasztási szokások és esetleges szenvedélyek sem maradtak rejtve.

Kávézó nők előnyben

Az adatok elemzése nem várt eredményt hozott: azoknak a nőknek, akik naponta 2-3 csésze kávét fogyasztottak, 25 százalékkal kisebb esélyük volt a kutatás 24 évében szív- és keringési betegségben megbetegedni, mint kávét csak kis mennyiségben, vagy egyáltalán nem fogyasztó társaiknak.

Emellett a megdöbbentő felfedezés mellett azonban az is igen érdekes, hogy más betegségek kialakulása és az azokban való elhalálozásra is 18 százalékkal kisebb esélye volt a kávézó nőknek. A jótékony hatás abban az esetben is érvényesült, ha a kutatók a túlsúlyosság és a dohányzás tényezőjét is figyelembe vették.

A férfiak esetében nem bizonyosodott be hasonlóan kedvező hatás, ugyanakkor jó hír, hogy a kávéfogyasztás nem is árt az erősebbnek mondott nemnek. A kutatók ugyanakkor óva intenek attól, hogy a hír hallatán mindenki mértéktelenül döntse magába az erősebb-gyengébb koffeinbombákat, mivel a kávé egészségre való összes hatása még nem felderített.

(WEBBeteg - K. J. fordító, Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Körömgomba Körömgomba

Hogyan ismerhető fel és hogyan kezelhető a körömgomba?

Szedhetik-e a szívbetegek az...

Az ACE-gátlók és az ARB-k (angiotenzinreceptor-blokkolók) általánosan alkalmazott gyógyszerek szívbetegeknél a vérnyomás csökkentésére és...

Mennyi kávét igyunk egy nap?

Kutatások bizonyítják, hogy a koffein csökkenti a depressziót és a béldaganatok kialakulásának kockázatát, növeli a sportteljesítményt...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.