Először csökkent világszerte a dohányos férfiak száma a WHO elemzése szerint

MTI
megjelent:

Több évtizednyi dohányzásellenes kampány után először csökkent világszerte a dohányos férfiak száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elemzése szerint.

Döntő jelentőségű fordulópont következett el a halálos dohányipari termékek elleni harcban - mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója a dohányzásról közzétett új jelentés bemutatásakor.

Bár ötből négy dohányfogyasztó még mindig férfi, az általános visszaesés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a nők egyre inkább lemondanak a dohányzásról és a dohánytermékek más formájú fogyasztásáról. A dohányos nők száma 2000 és 2018 között 100 millióval csökkent, míg a férfiaké 40 millióval növekedett.

A szervezet abból indul ki, hogy a következő évben kétmillióval kevesebb férfi fog dohányozni, mint 2018-ban, 2025-ben pedig már hatmillióval kevesebb.

A nőknél még látványosabb lehet a jelenség

2020-ban akár 9 millióval is kevesebb nő lehet dohányos, mint 2018-ban, 2025-ben pedig már akár 32 millióval is kevesebb. 2000-ben a világ 15 év feletti lakosságának egyharmada fogyasztott rendszeresen dohányterméket. Ide sorolható a cigaretta, a szivar, a pipa, a vízipipa, valamint a rágódohány és a tubák, valamint a hasonló termékek , az elektromos cigaretta nem tartozik ebbe a körbe.

2015-ben már a világ népességének "csupán" egynegyede dohányzott. A WHO becslései szerint a dohányosok száma a 2000-es 1,4 milliárdról 2018-ra 1,3 milliárdra esett vissza. 2018-ban minden dohányos 80 százaléka cigarettát szívott.

A WHO szerint évente 8 millióan halnak meg a dohányfogyasztás következtében, ebből 1,2 millióan olyanok, akik maguk nem is dohányoznak, hanem dohányosokkal élnek vagy dolgoznak együtt. A dohány fogyasztása hozzájárul szívbetegségek, rák és más betegségek kialakulásához.

A 13-15 éves korosztályban 2018-ban világszerte 43 millióan dohányoztak, 30 százalékban lányok

A WHO célja, hogy a dohányhasználók arányát 2025-ig világszerte a 2010-es szinthez képest 30 százalékkal csökkentsék, ám ez nem feltétlenül fog megvalósulni. Csak 32 ország áll jól ennek teljesítésével. Ha a következő öt évben folytatódnak a jelenlegi trendek, 2025-re 23 százalékos visszaesés érhető el.

Arányaiban tekintve a 2018-as becslések szerint a legkevesebben Afrikában, a legtöbben pedig Délkelet-Ázsiában, majd Európában és a Csendes-óceán nyugati régiójában dohányoztak.

Tovább A dohányzás káros hatásai

(MTI)

Cikkajánló

A dohányzás káros hatásai

Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
Dohányzás
Aki dohányzik, számos káros tényezőnek és következményes negatív hatásnak, betegségnek teszi ki magát. Vajon minden dohányos tisztában van az összes következménnyel? Tekintsük át részletesen.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.