A Lyme-kór szemészeti tünetei

Dr. Papp Júlia
szerző: Dr. Papp Júlia, szemész - WEBBeteg
frissítve:

A Lyme-kór tünetei általában nem jellegzetesek, így gyakran nem gondolunk időben a kórképre, rég feledésbe merül a hónapokkal korábbi kullancscsípés. A késlekedés miatt viszont későn kezdjük el az antibiotikumkezelést, amikor már esetleg maradandó károsodások is kialakulhatnak.

Az agyhártya- és agyvelőgyulladáson kívül ez a leggyakoribb betegség, amit a kullancs terjeszthet a Lyme-kór, kórokozója a Borrelia burgdorferi. Az előbbiekkel ellentétben a Lyme-kór ellen nincs oltás, a betegség esetén antibiotikumkúra javasolt. A kórokozó szinte minden szervet károsíthatja, többek között a szemet is!

A Lyme-kór három stádiuma

1. stádium: A fertőzött kullancs csípését követő 1 hónapon belül bőrelváltozások jelentkeznek (erythema migrans). A csípés körül jelentkező piros folt nő, terjed, míg a közepe kezd halványodni, feltisztulni.

A jellegzetes „vándorlás” során egyre nagyobb bőr terület lesz érintett, kialakul a kokárda rajzolat! Fáradtsággal, lázzal, levertséggel járhat együtt. Minden 10. fertőzöttnek kötőhártya-gyulladása jelentkezhet. Gyakori a szem körüli vizenyős duzzanat, „táskák” is.

Fontos tudni!

Ha szemészeti, kardiológiai vagy idegrendszeri tüneteket észlelnek, azonnali antibiotikumos kezelést kell elkezdeni!

2. stádium: Néhány héttel-hónappal a csípés után idegrendszeri tünetek jelentkeznek.

Az idegrendszer érintettsége kiterjed a látóidegre is – a látóidegfő vizenyőjét, gyulladását okozva. A szemizmokat mozgató idegek gyulladása, bénulása kettőslátást eredményez.

Az ideghártya bevérzését és leválást, így vakságot is okozhat. A szem minden részében kialakulhat gyulladás – szaruhártya, szivárványhártya esetleg az ér- és ideghártya is érintett lehet.

3. stádium: Folyamatosan fennálló (krónikus) vagy vissza-visszatérő ízületi gyulladást okozhat, mely hasonlít a rheumatoid arthritisre. Néha betegségmentes időszak után jelentkezik és évekig tartó problémát okozhat.

Ezen kívül a nyirokcsomó, lép, enyhe máj és vese érintettsége, torokfájás is előfordulhat. Szemészeti szempontból ebben a stádiumban a feltűnő, látást rontó szaruhártya-gyulladás a jellemző, melyet vizenyő és hegesedés is kísérhet.

A Lyme-kór szemészeti kezelése

A súlyos szemészeti tünetek a második és harmadik stádiumban fordulnak elő.

A Lyme-kór általános antibiotikumos kezelésével általában megszűnnek ezek is és így külön kezelést nem igényelnek. Súlyosabb szaruhártya-gyulladás esetén gyulladáscsökkentő szteroid szemcsepp használata szükséges. Az enyhe szivárványhártya-gyulladás gyakran kezelés nélkül is megszűnik, esetleg pupillatágító csepp használata javasolt.

Fontos a megelőzés

Alaposan vizsgáljuk át a bőrfelületet kullancsot vagy a kullancscsípés nyomát keresve. A kullancsokat minél kisebb traumával, minél hamarabb el kell távolítani. Az eltávolítást speciális csipesszel, vagy kézzel végezzük.

Ha nem vagyunk gyakorlottak az eltávolításban és van lehetőség, forduljunk szakemberhez. A kullancsot érdemes megvizsgáltatni, így elkerülhetjük a felesleges antibiotikumkezelést és az izgalmat a lappangási idő alatt.

Teszt Tudásteszt a kullancsokról

Dr. Papp Júlia, szemész szakorvos

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Papp Júlia, szemész szakorvos

Cikkajánló

A Lyme-kór

Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Lyme-kór
A Lyme-kór (Lyme-borreliosis) olyan kullancsok csípésével terjed, amelyek maguk is fertőzöttek a Borrelia burgdorferi nevű baktériummal. Ez a kórokozó felelős ugyanis a Lyme-kór kialakulásáért. Jelentőségét az adja, hogy kezdeti jellegzetes bőrtünetek hiányában a betegség nehezen felismerhető, megelőzésére pedig nem létezik védőoltás. Helyes diagnózis birtokában antibiotikummal kezelhető.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg, Naturwell Életmód Központ
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.