Kullancs-térkép: Melyek a veszélyeztetett területek?
megjelent:
Kíváncsi, hogy az elmúlt években földrajzilag hol fordult elő a legtöbb kullancs okozta megbetegedés? Melyek hazánkban a nagy fertőzéskockázatú területek? Nézze meg az elmúlt évek adatait!
A két leggyakoribb betegség |
A két leggyakoribb kullancs által terjesztett betegség a Lyme-kór és a kullancsencephalitis. Míg az előbbi ellen kizárólag a kullancsok elkerülésével védekezhetünk, addig a kullancsencephalitis védőoltással is megelőzhető. |
A kullancs által terjesztett betegségek tekintetében Magyarország közepesen fertőzött országnak mondható, azonban a szokatlanul enyhe tél miatt idén kullancsinvázióra számíthatunk.
Szezonális előfordulás
2013-ban a betegségek az előző évekhez hasonlóan a tavaszi-nyári hónapokban fordultak elő, amikor az éghajlati viszonyok a kórokozót terjesztő kullancsok életfeltételeinek, szaporodásának kedveztek. A legtöbb kullancsencephalitis-os esetet májusban és júniusban regisztrálták, míg a Lyme-kór okozta megbetegedések 83,5 százaléka egész nyáron (május és augusztus között) észlelhető volt - tette közzé az Országos Epidemiológiai Központ.
Kullancsencephalitis |
A kullancsencephalitis, a kullancsokban élősködő flavivirusok által terjesztett betegség, tünetei a kullancscsípést követően néhány napon belül jelentkező magas láz, idegrendszeri görcsök, tudatzavar lehetnek. |
Területenkénti megbetegedések
Kullancsencephalitis megbetegedést Zala (14), Somogy (9 beteg) és Vas megyében (7) jelentettek. Három megyében (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg) nem diagnosztizálták a betegséget.
A területi morbiditás (100 000 lakosra számított megbetegedési arány - a betegség kockázata területenként) Zala megyében volt a legmagasabb, míg Somogy és Vas megyében közel azonos volt a betegség kockázata. Nógrád megyében csupán két megbetegedést regisztráltak.
Forrás: OEK
Az Országos Epidemiológiai Központ statisztikái alapján az elmúlt évben minden megyében volt Lyme-kóros megbetegedés. A legtöbb esetet Nógrád megyében (204 beteg) és a fővárosban diagnosztizálták (153 beteg), ezeket Borsod-Abaúj-Zemplén (96 beteg) és Pest megye (94 beteg) követte. A legkevesebb megbetegedést Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében észlelték.
Kiugróan magas volt a területi morbiditás Nógrád, Vas, Zala és Somogy megyében.
Forrás: OEK
A Lyme-kór |
A Lyme-kór, mint bizonyos kullancsfajok által terjesztett betegség, nem túl régen került be a köztudatba. A kórkép csak olyan kullancsok csípésével terjed, amelyek maguk is fertőzöttek, az ún. Borrelia burgdorferi nevű baktériummal. Ez a kórokozó felelős ugyanis a Lyme-kór tüneteinek kialakulásáért. |
Bármelyik terület veszélyes lehet
Egyes területeken tehát nagyobb a kullancs által terjesztett betegségek kialakulásának kockázata, de akkor kapunk átfogó képet, ha a két térképet összevetjük (pl.: megnyugvásra adhat okot, hogy Nógrád megyében csupán két kullancsencephalitis-os beteget regisztráltak, mégsem szabad félvállról vennünk a kullancsok elleni védekezést, ugyanis szintén ebben a megyében a Lyme-kóros megbetegedések területi morbiditása kiugróan magas volt).
Veszélyeztetett korcsoportok
A kullancsencephalitis-es betegek 60 százaléka 40-69 éves korú volt, egyharmaduk 20-39 éves korcsoportba tartozott, 20 évnél fiatalabbak körében pedig csupán három megbetegedést (5,7 százalék) regisztráltak.
A legfiatalabb Lyme-kóros beteg 8 hónapos, a legidősebb 90 éves volt. Az esetek 16,6 százaléka 14 éves vagy fiatalabb, 24,3 százaléka 15-39 éves, 32,2 százaléka 40-59 éves, 26,9 százaléka 60 éves vagy idősebb volt.
Előzze meg! |
A leggondosabb fizikális védelem sem garantálja, hogy nem csíp meg minket kullancs, s bár a Lyme-kór ellen nincs lehetőségünk védőoltással védekezni, a legsúlyosabb – akár halálos – következményekkel járó kórképpel szemben rendelkezésünkre áll védőoltás. A kullancsencephalitis elleni oltóanyagnak Magyarországon két típusa van forgalomban, de az oltási sort célszerű ugyanazzal az oltóanyaggal befejezni, amellyel az oltásokat megkezdték. Fontos, hogy megbízható védelem csak a teljes oltási sor esetén biztosított, nem éri meg kockáztatni! |
(WEBBeteg - Országos Epidemiológiai Központ)