Napi harminc perc edzés elég lehet a fogyáshoz

szerző: Fortin László, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A harmincas lehet a nyerő szám a túlsúllyal küzdők számára. Egy tanulmány szerint fél óra edzés testsúlycsökkentés szempontjából ugyanolyan hasznos, mint egy teljes óra.

Olyan mérsékelten elhízott férfiak - akik napi harminc percig edzettek úgy, hogy az izzadás folyamatos volt náluk - három hónap alatt 3,6 kg-ot fogytak a kutatók feljegyzései szerint. Akik pedig hatvan percig edzettek, azoknál az átlagos súlyveszteség csak 2,7 kg volt. A kutatók szerint az eredmények megdöbbentőek.

sportolok
Sport és egészség a WEBBetegen

A magyarázat egyrészt abban keresendő, hogy az emberek nagy része a harminc perc testmozgást könnyebben teljesíthetőnek gondolta, ezért megvolt a kellő energiájuk és vágyuk az edzéshez - nyilatkozta a híradásokban az egyik kutató, Mads Rosenkilde, a Koppenhágai Egyetem PhD hallgatója.

A bűvös harminc perc

A tanulmányban a kutatók hatvan enyhén túlsúlyos férfi edzésprogramját követték, akik fogyni szerettek volna. Két csoportra osztották őket, egy intenzívbe és egy mérsékeltebbe. Akik az intenzívebb edzést végző csoportba kerültek, azoknak azt a kikötést tették, hogy minden nap fussanak, biciklizzenek vagy végezzenek valamilyen sportot hatvan percen keresztül úgy, hogy folyamatosan izzadjanak közben. A mérsékeltebb edzőcsoportnak napi harminc percet szabtak meg ugyanilyen feltételekkel.

Tizenhárom hét elteltével az derült ki, hogy a harminc perces testmozgás ugyanolyan, sőt néhány esetben jobb eredményeket hozott, mint a hatvan perc. Azok a férfiak, akik fél órát edzettek átlagosan egy kilóval többet fogytak, mint akik egy órát mozogtak. Emellett a kutatók azt is kimutatták, hogy akik harminc percet sportoltak, azok több kalóriát égettek el, mint amennyit edzéstervük alapján előírtak számukra. Ellenben azok a férfiak, akik 60 percet edzettek naponta, kevesebbet fogytak a ráfordított energiához képest, és a plusz edzésidő nem idézett elő plusz súlyvesztést náluk.

A rövid edzés további előnyei

Kutatók szerint napi fél óra edzésnek a súlyvesztésen kívül is számos előnye van. Például több energia marad másra, és fizikailag aktívabbak maradnak azok, akik ennyit mozognak. Ráadásul a tanulmányból kiderül, hogy akik napi hatvan percet edzenek, jóval többet esznek. Többek között ez okozza azt, hogy nem fogynak annyit, mint akik csupán napi fél óra intenzív mozgást végeznek el.

(WEBBeteg – Fortin László, forrás: WebMD)

Cikkajánló

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom?

WEBBeteg - Dr. Gajdács Ágnes, obezitológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - K. J., fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.