Elvégezték a negyvenedik gyermek-szívtranszplantációt a GOKI-ban

Szerző: MTI

Elvégezték a negyvenedik gyermek-szívtranszplantációt a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központjában.

Az intézmény pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint egy 16 éves fiún végezték el a beavatkozást, akinél - egy gyermekkorban ritka betegség miatt - először műszívet ültettek be, majd október közepén esett át a szívátültetésen. A fiú jól van, a karácsonyt már otthon töltheti.

Mint írták, a fiatalt tavasszal néhány nap hányás, nehézlégzés, köhögés miatt vették fel a területileg illetékes kórházba. Állapota romlott, máj- és veseelégtelenségre utaló tünetek jelentkeztek nála, ezért speciális májgyulladás gyanúja is felmerült. A Szent László Kórház gyermekintenzív osztályára utalták, ahol a tünetek hátterében szívizombetegség gyanúját mutatták ki, ezért a GOKI Gyermekszív Központba került.

A súlyos szívelégtelenség miatt idén márciusban egy bal kamrába helyezhető keringéstámogató eszközt (műszívet) kapott, amivel a fiú hónapokra hazamehetett és megkötésekkel ugyan, de csaknem normális életet élhetett. Szeptemberben került fel a szívtranszplantációs várólistára, és a hónap végén el is végezték az átültetést. A fiút három hét kórházi kezelés után hazaengedték. Azóta jól van, állapota szépen javul. Iskolai tanulmányait 4-6 hónapig magántanulóként folytatja, utána ismét a serdülők megszokott életét élheti, terhelési korlátozás nélkül - közölte az intézmény.

A GOKI-ban 2007. október 18-án történt az első gyermekkori szívtranszplantáció, amit ezután az egyre bonyolultabb anatómiai helyzetekben és egyre fiatalabb korban elvégzett beavatkozások követtek.

Az intézetben a legsúlyosabb betegek életben tartása és a lehető legjobb állapotban történő szívtraszplantációja érdekében elindult a gyermekek keringéstámogatásának (műszívkezelésének) programja. Néhány éve megkezdődött a veleszületett szívfejlődési rendellenességben szenvedő felnőttek transzplantációs programja is, amelyet szintén a GOKI-ban végeznek egyedül az országban. Eddig már tíz ilyen felnőtten végeztek el szívtranszplantációt - írták.

Olvasson tovább! A korai szívrendellenességek gyógyítása a GOKI-ban

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Gyújtsunk gyertyát a szervdonáció...

Október 3-án, szombaton van a szervdonáció és transzplantáció Európa- és világnapja. Ez alkalomból a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ)...

11.000 szervátültetés...

2020. június 17-én elvégezték a 11.000. magyarországi szervátültetést. Az esetszám önmagában is arra utal, hogy jelentős, évtizedes tapasztalattal...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.