Egészségügyi dolgozók kiégése: nagy a kockázat, de nem végleges állapot

Napjainkban a kiégés népbetegség. Az az állapot, amikor az ember fizikálisan, mentálisan és érzelmileg is elérkezik a teljesítőképessége határaihoz. Nem csak arról van szó, hogy mondjuk már nem élvezi annyira a munkáját, hanem sokszor már a hétköznapi tevékenységek elvégzése is nehézséget okoz. Az egészségügyben vagy segítő szakmában dolgozók különösen veszélyeztetettek e tekintetben, de vajon miért?

Bálint Mihály használja az „orvosgyógyszer” kifejezést, amely arra utal, hogy a segítő (legyen az orvos, ápoló, gyógyszerész, szociális munkás, pszichológus stb.) egyfajta gyógyszer. Ez azt jelenti, hogy a segítő szakember a személyiségével, viselkedésével is gyógyít. Nagy hangsúly van azon, hogy milyen a kapcsolata a páciensével, mert a terápián túl a megfelelő konzultáció és gondoskodás az adott szakembertől legalább ennyit számít.

Ugyanakkor a gyógyszereknek általában van mellékhatásuk is, így a segítő foglalkozás könnyedén válhat akár veszélyforrássá is. Egyrészt a segítőre nézve, mert kimerülhet, elfáradhat a segítésben, másrészt pedig, ha kimerül az ember, akkor segíteni sem tud annak, akinek szüksége van rá. Így előfordulhat, hogy a mellékhatás erősebb lesz, mint az eredeti hatás.

Miért veszélyeztetettek az egészségügyben dolgozók?

Érzelmi bevonódás

Az orvos vagy egyéb segítő szakmában dolgozó ember általában olyan tudás tudója, amivel az „átlagos ember” nem rendelkezik. Ez részben kiváltság, részben viszont óriási felelősség is. Ha nincs orvos, aki gyógyszert ír fel vagy megoperál, akkor sok esetben nem fogunk meggyógyulni. Ha nincs nővér, aki fájdalomcsillapítót ad vagy vért vesz, akkor nem fog elmúlni a fájdalom és nem tudjuk meg, hogy mi a bajunk. Ha nincs szociális munkás, nincs, aki sérült vagy hátrányos emberekkel foglalkozzon. Ezektől az embertől mind törődést, gondoskodást várunk. Ezekben a szakmákban olyan embereket szeretnénk látni, akik türelmesek, segítőkészek, van idejük, mosolygósak és a munkájuk valóban a hivatásuk is. A segítő szakmában elengedhetetlen az empátia.

A holisztikus orvostudomány (bio-szocio-pszichológiai szemlélet) szerint komplexen kell nézni az egyént és a betegséget, amelynek épp úgy része az érzelmek, mint a testi tünetek kezelése. Kutatások támasztják alá, hogy ha az orvos barátságos és biztató módon közeledik a beteghez, az sokat segít a betegség okainak feltárásában és a gyógyításban is. Ám a nagyobb bevonódás, nagyobb érzelmi megterheléssel is jár, ami pedig előbb vagy utóbb kiégéshez vezethet.

Sokféle kihívás

Az egészségügyben dolgozóknak általában több szintéren is helyt kell állniuk. Van egyfajta munkából eredő stressz, amiben benne vannak a nehéz esetek és az érzelmileg megterhelő helyzetek, a betegekkel és hozzátartozókkal való kommunikáció, valamint sok nehézség a rendszer, a munkahely szintjén adódik. Ilyenek például az intézménynek és szabályoknak való megfelelés, az adminisztratív feladatok, a rengeteg össze-vissza ügyelet (akár hétvégén és ünnepnapokon is, ami pedig egyenesen vezet a munka-magánélet egyensúly megbomlásához), a túlóra, a munkahelyi hierarchiából adódó nehézségek, az eszköz vagy munkaerőhiány, illetve a nem megfelelő bérezés.

Veszélyek

Számos kutatás bizonyítja, hogy az olyan gondozók között is, akik beteg vagy demens hozzátartozót ápolnak, jóval magasabb a depresszió, a szorongás, illetve alacsonyabb a társas aktivitás, az élettel való elégedettség, és a fizikai egészség mutatói is rosszabbak. A lelki és olykor fizikai megterhelés (pl. ápolóknál) a segítő foglalkozásúak körében vitathatatlanul nagy. Ez gyakran vezethet kiégéshez, a megemelkedett stressz pedig gyakran jár együtt valamilyen szerfüggőséggel is, leggyakrabban nikotin, alkohol vagy gyógyszer.

A segítő foglalkozás egy professzionális tevékenység. Ilyen szakmát sokszor azok választanak, akikben nagy az altruizmus (önzetlen segítés másoknak akár a saját kárunkon keresztül is). A másokon való segítés jótékony lehet saját magunk számára is, de onnantól kezdve, hogy a segítés professzionalizálódik, azaz munka lesz, elvész az egyénből az altruizmus én-védő hatása.

Mit lehet tenni?

Fontos hangsúlyozni, hogy a kiégés nem egy végleges állapot, mert jó esetben megállítható és visszafordítható. Ideális esetben a legjobb, ha erre intézményes keretek között is tudnak figyelni, pl. jobb munkakörülmények, magasabb fizetés, és a mentális egészség támogatása (terápia, csoportos foglalkozások). Érdemes azonban megnézni, hogy mi magunk, egyéni szinten mit tehetünk azért, hogy ezt elkerüljük vagy ha már benne vagyunk, akkor sikeresen megoldjuk.

Önismeret

Először is fontos, hogy újra tisztázzuk magunkban, miért is választottuk ezt a szakmát. Sokszor a háttérben a segítés motivál, de nem minden esetben. Az is fontos, hogy időközben mi is változtunk. Nem biztos, hogy ugyanaz mozgat minket most, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Vigyázni kell az irreális elvárásokkal magunkkal és a munkánkkal kapcsolatban is, ilyenkor jól jöhet az átkeretezés. Nem vagyunk mindenhatóak, nem tudunk megmenteni mindenkit és nem tudunk minden helyzetben 100%-ot nyújtani, de ettől még lehetünk jó szakemberek.

A munka csak egy szelet...

Ha az életünket elképzeljük, mint egy tortát, amiben az egyes szeletek, mint egyes szerepeink jelennek meg, akkor láthatjuk, hogy a segítő hivatáson kívül mi az, ami még meghatározza az identitásunkat. Hiszen azon kívül, hogy dolgozunk, még ugyanúgy lehetünk, barát, házastárs, szülő vagy akár a hobbijának élő ember akkor is, ha ez jóval kisebb arányban jelenik meg, mint szeretnénk.

Rajzoljuk fel ezt a kört és írjuk bele ezeket a szerepeinket arányosan, amekkora szeletet ez kivesz az életünkből. Ha ez megvan és a munka meglehetősen hangsúlyos, akkor nézzük meg hogyan lehetne ezt optimalizálni. Van olyan szerep, aminek nagyobb teret adnánk? Van olyan szelet, amit esetleg kivennénk?

Pihenés és feltöltődés, de hogyan?

A megfelelő mennyiségű és minőségi alvás elengedhetetlen lenne. Mégis az egyik legnagyobb kérdés az, hogyan lehet ezt megoldani, ha állandóan túlórázunk vagy ügyeletben vagyunk. Jó, ha van egy jó elalvási és reggeli rutinunk is. Mint a gyerekeknél úgy nekünk is fontos, hogy felkészítsük magunkat és a körülményeket az alvásra akkor is, ha ezt kényelmetlen helyen, esetleg világosban kell megtennünk. A meditációs, imaginációs és relaxációs módszerek ebben sokat segíthetnek. Léteznek hanganyagok vagy akár néhány perces, akár a mosdóban is elvégezhető relaxációs gyakorlatok. Segíthetünk illóolajokkal, besötétítéssel is, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a testünknek is azt üzenjük, most aludni kell.

A pihenésnél nagyon sokat számít az úgynevezett mikroidő is. Lehet, hogy csak az az idő lesz a mienk, amíg beérünk a munkába. Ha tudunk, akkor keljünk előbb akár 5 perccel is. Hagyjunk időt arra, hogy csendben elfogyasszuk a kávénkat vagy a teánkat, mielőtt beindul a nap. Ha tehetjük, menjünk gyalog vagy igyekezzünk az utazás alatt is valahogyan feltöltődni, hallgathatunk zenét, podcastet vagy ez lehet az az idő, amikor tudunk beszélgetni és kapcsolódni a gyerekünkkel, amíg bevisszük az iskolába. Igen, néha lehet csak néhány perc, de az is számít.

Mit tudok kontrollálni?

Érdemes készíteni egy listát. Az egyik oszlopba kerüljenek azok a dolgok, amiket tudunk kontrollálni a munkában, pl. a stresszre adott reakcióm, a kommunikációm, hogy kiállok-e magamért, hogyan töltöm a napom munkán kívüli részét. A másik oszlopba azok, amiket nem, pl. a munkatársak hozzáállása, az intézmény felépítése stb. Ez segíthet abban, hogy azokra a dolgokra fókuszáljunk, amikre valóban van ráhatásunk és tudunk rajta változtatni.

Tölcsér

Végezetül nagyon hasonló ehhez a tölcsér technika is. Képzelj el egy tölcsért, amibe a tetején beleteszel mindent, ami stresszforrás, ami zavar. A középső részben válogasd szét, hogy mire van hatásod közvetlen vagy közvetetten, illetve mire nincs egyáltalán. Az utóbbit érdemes átkeretezni, az előbbi kettőre pedig valamilyen konkrét megoldástervet kidolgozni.

Ez is érdekelheti A kiégés szakaszai

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
Felhasznált irodalom: Lazányi, K. R. Az érzelmi munkát befolyásoló tényezők. Érzelmi munka az onkológiában. Ph.D. értekezés, Budapest, 2009.