Miért vagyunk hajlamosak a tagadásra?

Szerző: WEBBeteg - F. Zs., fordító

Ami a freudi védekező mechanizmusokat illeti, amivel a híradások is tele voltak, sokkal többről van szó, mint ami szemmel látható.

1919-ben egy januári napon a San Francisco-i Felügyelőbizottság egyik tagja, Charles Nelson kérvényt nyújtott be a polgármesterhez. Tombolt a spanyolnátha, de a város ’Maszkellenes Szövetségének’ elege lett. Nelson a petícióban azt kérte, hogy James Rolph polgármester törölje el a város maszkhasználatra vonatkozó rendeletét, ami szerintük „sértette a személyes szabadságjogokat”, és ami „nem állt összhangban egy valóban demokratikus nép szellemiségével azáltal, hogy a maszk viselésére kényszerítette azokat az embereket, akik nem hittek annak hatásosságában, és inkább vélték úgy, hogy az veszélyt jelent az egészségükre.”

Ezek a szavak ismerősnek tűnhetnek. És bár a maszkviselés hatékonysága 1919-ben vitatott volt, az ellenérzést valószínűleg a felhasznált anyag és a maszkviselés akkoriban alkalmazott módja okozta. Az emberek a tarkójukon viselték a maszkjukat. Mások kilyukasztották azokat, hogy tudjanak szivarozni és cigarettázni. Egy összeesküvés-elmélet szerint az influenzát Németország terjesztette el.

A tény azonban az, hogy csakúgy, mint most, a maszkhasználat akkoriban sem jelentett veszélyt az egészségre, és az influenzát nem Németország terjesztette el. A társadalom hangosabb része azonban egyszerűen tagadta az előtte álló tényeket.

A tagadás mint egyéni védekezés

A tagadás az amerikaiak gondolkozásmódjának központjában és a média középpontjában áll. A jelenlegi COVID-19-pandémiával összefüggő szkepticizmus és a közegészségügyi ajánlások elutasításának korszakában élünk. Egyesek vitatják az amerikai elnökválasztás eredményét. Még az olyan apró döntések is, mint például, ha amellett döntünk, hogy beszállunk egy zsúfolt metrókocsiba, vagy összegyűlünk a barátokkal, és azt feltételezzük, hogy senki sem COVID-os, különböző mértékben tükrözhetik az ember védekező mechanizmusát, amellyel az ember tagadja a tényeket és a valóságot. „Ez nagyon gyakori és nagyon emberi” - mondja Nassir Ghaemi, pszichiáter, szerző és a bostoni Tufts Orvostudományi Egyetem professzora. „De nagyon szerencsétlen dolog is.” - teszi hozzá.

A tagadás mögött pszichológiai és társadalmi okok húzódnak meg. És habár ez nem új keletű jelenség, jobban észrevehető, mint valaha; vannak emberek, akik tagadják, hogy a COVID-19 egyáltalán létezik, és vannak, akik a maszkhasználat vagy a vakcinák hatásosságát kérdőjelezik meg, valamint vannak azok, akik összeesküvés-elméleteket gyártanak és a kormányzati ellenőrzésről írnak. A csoportos tagadás mindenekelőtt az érzelmekhez és identitáshoz kapcsolódik.

A tagadás pszichológiai értelemben véve egy belső konfliktussal kezdődik és gyakran védekező mechanizmusként lép fel. Ezt az elméletet elsőként Sigmund Freud vetette fel 1894-ben, majd később lánya, Anna részletesebben kifejtette. Ezek a mechanizmusok alapvetően a fájdalmas valóságra adott gyakori válaszreakciók. A kivetítés (mások hibáztatása) vagy a racionalizálás (önáltatás) más módjai a mindennapi problémákkal és fenyegetésekkel való küzdelemnek.

„Ezek az úgynevezett védekező mechanizmusok a gondolkodás vagy az érzések olyan formái, amelyek elhárítják a szorongást és azokat az érzéseket, amelyek miatt a szorongás kialakul” - mondja Dr. Ghaemi. „A személyes reakciók egyes típusai ideiglenesen csökkenthetik a szorongást, de valójában senkin nem segítenek a világon, és tulajdonképpen ártalmasak is lehetnek. Ennek a klasszikus formája pedig a tagadás.”

Például tagadhatjuk, hogy súlyos alkoholproblémákkal küzdünk, még azt követően is, hogy elveszítettük a munkánkat vagy tönkrementek a kapcsolataink, azért, hogy elkerüljük a függőséggel való szembenézés okozta még aggasztóbb valóságot. Lehetnek hitelkártya-tartozásaink, de nem nyitjuk ki a számlákat tartalmazó borítékokat, hogy elkerüljük az adósságok okozta még nagyobb gondokat. A tagadás többféle formában megjelenhet, de jellemzően megvéd minket attól, hogy azt érezzük, amit nem akarunk érezni.

A kollektív tagadás különböző árnyalatai

Mivel közegészségügyi problémáról van szó, a széles körű tagadásnak az egyedi eseteknél messzebb menő következményei lehetnek. „Az emberek bizonyos mértékben mindig tagadják az egészségügyi kérdéseket” - mondja Dr. Ghaemi. „Egy világjárvány során azonban az a legveszélyesebb, hogyha az emberek egy csoportja tagadja, hogy létezik a fertőzés, és ez az egész társadalmat érinti. Majd olyan magatartást tanúsítanak, aminek hatására a járványhelyzet súlyosbodik.”

A maszkviseléssel kapcsolatos rendelkezésekkel vagy a védőoltásokkal szembeni ellenállás túlmutathat a velük szemben tanúsított reflexív magatartáson. „Úgy vélem, hogy a járvány sok embert megijesztett” - mondja Austin Ratner író, orvosi tankönyvek szerzője, aki a ’Lancet’ szaklapban tett közzé egy tanulmányt az orvosi javallatok betartásának ösztönzésére szolgáló pszichoanalitikai aspektusok alkalmazásáról. „Nagyon összetett, hogy miért utasítják el az emberek a maszkviselést és a távolságtartást. Ezt nem lehet egyszerűen csak a pszichológiai védekező mechanizmussal megmagyarázni.

Ha a tagadásról van szó, ennek rengeteg árnyalata létezik. Például Donald Trump leköszönő amerikai elnök egy korábbi bejegyzése a Twitteren, amiben a COVID-19 megbetegedést a közönséges influenzához hasonlította, több mint 120 000 alkalommal került megosztásra. Az influenzával történő összehasonlítás az érvelés egy általános eszközévé vált, miszerint a COVID-19 által okozott fenyegetést eltúlozzák. A teljes tagadás alternatívájaként egyesek talán felismerik, hogy a COVID-19 létezik, de vitatják a vírus okozta fenyegetettség mértékét, vagy nem hajlandók betartani a kijárási korlátozásokat vagy felvenni a védőoltásokat.

„A tagadás lehet szó szerinti tagadás, azaz egy esemény bekövetkezésének tagadása, de lehetnek egyéb formái is, például a legitimáció vagy a részleges elismerés” - mondja Rezarta Bilali, a New York-i Egyetem pszichológus docense, aki a tagadást és annak csoportok által elkövetett kollektív erőszakkal való kapcsolatát tanulmányozza. „Tehát bizonyos tényeket tagadunk, de másokat nem; vagy különböző formákat használunk; vagy csak újraértelmezzük a dolgok jelentését.” A járványtagadás nagymértékben különbözik a tömeges atrocitások megtörténtének tagadásától, de Bilali szerint a csoportidentitás néhány alapelve mindkét esetben jellemző.

A tagadó csoport védekezése

Bilali vizsgálatai szerint a tagadás megvédheti a csoportszintű vélekedéseket a külső kihívásokkal szemben. „A tagadás valóban egyfajta válaszként vagy védelemként szolgál a csoport identitását veszélyeztető fenyegetéssel szemben” - mondja Bilali. „Általában, ha egy olyan csoport tagjai vagyunk, amivel erősen azonosulunk, akkor a csoport erkölcsének vagy identitásának is a részeivé válunk.”

Ez is egyféle módja annak, hogy a csoportok rendet tegyenek a káoszban vagy megmagyarázzanak egy megmagyarázhatatlan fenyegetést. A járvánnyal „valamilyen szinten elvesztettük annak megértését, hogy hogyan működnek a rutinjaink vagy az életünk, a rendet, amelyben a világ működik” - mondja Bilali. Megpróbáljuk megérteni ezt a valóságot és némileg az irányítást is átvenni felette” - mondja. „Tehát ez is egy fenyegetés, amit különböző pszichológiai folyamatok aktiválásával igyekszünk kezelni.”

Ellentmondásos politikai környezet

Bilali szerint egyéb tényezők is olajat önthetnek a tűzre a tömeges tagadást illetően. A COVID-19-cel kapcsolatos ellentmondásos információk hátteret adtak az emberek számára, hogy a járványról számtalan értelmezés és lehetséges beszámoló lásson napvilágot - mondja. „Nagy a politikai konfliktusok aránya, és összességében alacsony a politikába vetett bizalom az Egyesült Államokban, ami az ottani kormányzat részéről szintén ellentmondásos üzeneteket eredményez.”

Amikor a tüntetők személyes szabadságjogaikra hivatkoznak és összeesküvés-elméleteket emlegetnek, sokan azt a következtetést vonhatják le, hogy a közegészségügyi ajánlások elutasítása az ismeretek hiányából ered. De a pszichológiai célokon túlmenően a tudomány csoportos tagadásának sok köze lehet a politikai nézetekhez is, és kevésbé lehet köze az információhoz való hozzáféréshez. Adrian Bardon, a ’The Truth About Denial’ című könyv szerzője egy, a ’Nieman Lab’-ban megjelent cikkben nemrégiben kifejtette, hogy amikor valamilyen tudományos ajánlás veszélyezteti valakinek az aktuális érdekeit vagy világképét, az illető „politikai, vallási vagy etnikai identitása elég hatékonyan előrevetíti azt, hogy az illető hajlandó-e elfogadni a szakértői véleményt bármely adott politikai kérdésben.” Egy vizsgálat, amire a könyvében hivatkozik, azt is megállapította, hogy a magasabb tudományos műveltségű emberek nem foglalkoztak többet az éghajlatváltozás kérdéskörével - egy másik megosztó tudományos kérdéssel -, mint a kevésbé művelt emberek.

Hogyan kezeljük a csoportos tagadást?

Mit tehetnek hát a közegészségügyi hatóságok a tagadással szemben, amit tovább súlyosbít a politika és a félreérthető üzenetek? Sokan, akik bonyolódtak már vitába a Facebookon, tanúsíthatják, hogy nem elég vitatkozni az emberekkel. „A logika és az észérvek nem győznek meg senkit, ha érzelmekről van szó” - mondja Ghaemi. „Általánosságban elmondható, hogy az érzelmekkel az érzelmek szintjén kell foglalkozni, nem pedig az ésszerűség és a logika szintjén.”

Ratner és Ghaemi szerint hatékonyabb megközelítés lehet, ha a tagadás mögött meghúzódó érzésekkel foglalkozunk, nem csupán a tények és irányelvek bemutatására törekszünk.

Ratner szerint itt az ideje, hogy elkezdjék alkalmazni a pszichoanalízis elemeit a közegészségügyi üzenetek megfogalmazása során. "Arra gondolok, hogy nagy szükség lenne erre a szakértői csoportokban. A pszichoanalízis az utóbbi évtizedekben nem képezte az általános tudományos beszélgetés részét, most viszont a részét kell képeznie.”

Ratner véleménye szerint egy olyan kommunikációs stratégia, ami a háttérben meghúzódó érzelmeket célozza, hatékonyabb lehet. Ez egy olyan stratégia lehet, mint a CDC kríziskommunikációs irányelvei, amelyek tanácsokat adnak a katasztrófa alatt fennálló mentális állapotok megértésére és a bizalom kiépítésére vonatkozóan. Ratner egy olyan projekt példájára is utalt, ami hiteles hírvivőket használ egy probléma megoldására - azaz egy veszélyeztetett közösség képzett tagjait, akik hatékonyan tudják átadni az információt a közösség többi tagjának.

A szakértők véleménye szerint a tagadás elleni küzdelemben az első lépés talán az lehet, ha elfogadjuk annak létezését - még akkor is, ha azt olyan új információs csatornák, mint például a közösségi média táplálja. „Szerintem az egyik jó elképzelés az, hogy az emberi pszichológia természetes folyamataként gondolunk a tagadásra” - mondja Ghaemi. „Csak nagyon sok természetes dolog van, ami ártalmas is.”

Ez is érdekelheti A stressz nőgyógyászati következményei a koronavírus-járvány idején

WEBBeteg.hu logóWEBBeteg
F. Zs., fordító; Forrás: Why We’re Prone to Denial (discovermagazine.com)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Mit jeleznek az ellenanyagszintek...

Több megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe olyan személyektől a koronavírus oltás kapcsán, akik 3-4 hete már megkapták a második dózis...

Mit mutat a koronavírus teszt az...

Ön is a közé a többmillió magyar közé tartozik, aki már megkapott legalább egy dózis COVID-19 elleni védőoltást? Érdekli, hogy kialakult-e...

A COVID-19 szívet érintő...

A COVID-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 nevű koronavírus elsősorban a légutakat, légzőszervet támadja meg, de nem ritka egyéb szervek...

Hogyan készüljünk fel a COVID-19...

Íme pár tanács, és válasz néhány gyakran feltett kérdésre azt illetően, hogy hogyan kellene felkészülni a COVID-19 elleni védőoltás beadására.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.