• Biblioterápia. Gyógyító sorok

        Szerző: WEBBeteg - Piroskáné Hajdu Petra

        A biblioterápia az orvoslás – elsősorban a pszichoterápia - területén válogatott olvasmányok terápiás használatát jelenti. Nemcsak a gyógyításban segíthet, a megelőzés és a rehabilitáció során is alkalmazzák.

        A csoportban történő hangos felolvasás során a páciensek lehetőséget kapnak arra, hogy egy-egy irodalmi alkotáson keresztül olyan érzésekről és gondolatokról beszélgessenek, amelyekről egyébként nem tudnának.

        Irodalom a kórház falai között

        Depresszió teszt


        A depresszióval, magatartás- és személyiségzavarokkal küzdő, osztályon fekvő betegek csatlakozhatnak a pszichoterápia keretein belül működő irodalmi csoporthoz. Ez általában 4-8 főt jelent. Itt a csoportvezető irányításával idézetek, szövegrészletek, novellák, illetve versek hangzanak el, amelyekre a jelenlévők szabadon reagálhatnak.

        A páciensek könnyebben megnyílnak, ha nem a saját problémáikról, hanem valaki másról, egy főhősről vagy egy szereplőről beszélhetnek. Így feloldódnak a gátlások, enyhül a stressz, és a résztvevők biztonságban érezhetik magukat.

        A klasszikusoktól kezdve - mint József Attila - jelenkori írókig - mint Popper Péter - sokféle szöveg elhangzik. - nyilatkozta Tarr Mónika szociál- és gyógypedagógus, aki a debreceni Kenézy Gyula Kórházban koordinálja a szocioterápiás csoportok művészetterápiás foglalkozásait. Itt nem csak receptív biblioterápia folyik. A betegek az olvasmányok élményszerű feldolgozása mellett maguk is tollat ragadnak.

        Hirdetés

        Írás az önkifejezés és gyógyítás szolgálatában

        A páciensek által írt verseket dr. Kocsis János adjunktus - a pszichoterápiás részleg vezetője – összegyűjtötte. Az ő kezdeményezésére a versgyűjtemény 2001. októberében megjelent Hangtalan kiáltások címmel, majd 2010 áprilisában megszületett egy újabb válogatáskötet (Törött tükrök cserepei), amelyet a betegek által készített rajzok illusztrálnak. A terápia során olyan emberek is foglalkoznak írással, akik korábban már írtak, de egy ideje abbahagyták, illetve olyanok is, akiknek soha nem volt ez irányú törekvésük.

        Ön tudta?


        A zeneterápia a zenét használja fel fizikai, érzelmi, kognitív és szociális téren, a beteg életkorától függetlenül a panaszok és tünetek kezelésében. A zeneterápiának két típusa van: aktív, ami magában foglalja a hangszerek és énekhang használatát, és passzív, ami egyszerű zenehallgatást jelent. Zeneterápia és a Parkinson-kór>>

        Előszeretettel alkalmazzák a mese műfaját. Közösen írnak meséket – többnyire állatmeséket -, amelyeket maguk között el is játszanak. Az ilyen feladatok segítenek a bennük lakozó gyerek felszabadításában és az önkifejezés képességének kibontakoztatásában.

        Az irodalom itt az öngyógyítás és egymás gyógyításának eszköze. A terápia támogatja az orvosi kezeléseket.

        Iránytű: fejlesztő biblioterápia

        Nem csak klinikai körülmények között zajlanak művészetterápiás foglalkozások. Biblioterápiát fejlesztő céllal a megelőzés részeként elsősorban gyerekeknél alkalmaznak. A megfelelő időben olvasott megfelelő könyv igazi kincs, amely által a gyerek segítséget kap, hogy megtalálja a kérdéseire a válaszokat.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A „gyógyító könyv” túlélési stratégiát nyújthat, amellyel a fiatalok leküzdhetik az előttük tornyosuló akadályokat. Éppen ezért országszerte tartanak biblioterápiás csoportfoglalkozásokat óvodákban, iskolákban és könyvtárakban.

        Itt nem csak szépirodalmi alkotások hangozhatnak el, hanem önismeretet segítő művek, esetleírások, az erőszak megelőzését népszerűsítő könyvek, szexuális témában kamaszoknak szóló írások, a kollektív emlékezést segítő könyvek vagy olyan alkotások, amelyek általános kérdésekre keresik a választ, mint a szeretet, a gyász, a bűn.

        (WEBBeteg - Piroskáné Hajdu Petra)
         

        Módosítva: 2011.02.01 09:21, Megjelenés: 2011.02.01 09:21
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Gyermekkori ágybavizelés

        Gyermekkori ágybavizelés

        Dr. Dinya Zoltán

        Milyen pszichés következményei lehetnek a gyermekre nézve?

        Diabéteszes neuropátia

        Diabéteszes neuropátia

        Cs. K., fordító

        Milyen emésztési problémák lehetnek a diabéteszes neuropátia következményei?

        Az egyedülálló szülők bátran érezzék magukat hősöknek

        Amikor gyerekek voltunk, azt hittük, a világ legtermészetesebb helyzete, hogy édesanyánk reggeltől estig dolgozik, munka után két nagy szatyorral baktat a negyedik emeletre, megfőzi a vacsorát, elmosogat, rendet tesz, vasal, a leckét is kikérdezi, és a frizurája, a külleme is mindig ápolt. Sőt, azt is elnézte, hogy apánk egyre gyakrabban kimaradozott vagy alkoholos állapotban tért haza, netán titkos viszonyt folytatott, míg őt naponta porig alázta, hozzánk pedig parányi türelme sem volt.

        ADHD: gyakoribbak a munkahelyi és párkapcsolati problémák

        A kezeletlen gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) felnőttkorban is komoly problémákat okozhat, a későbbi karrierre és az érzelmi életre egyaránt kihatással van - figyelmeztetett Dr. Pulay Attila.

        A modern kor pszichés betegségei - Fóbiák, kényszerek, függőségek

        A világ rohamos társadalmi-gazdasági változásának egyik melléktermékeként módosulnak a lelki betegségek, pszichés tünetek is. Egyesek - melyeket már 100 évvel ezelőtt leírtak - mindennapossá válnak, mások pedig újonnan jelennek meg, jelezve a változó világhoz történő alkalmazkodás elégtelen voltát.

        Rejtélyes pszichés betegség: a Münchausen szindróma

        Ez az érdekes, nehezen felismerhető betegség a nagy mesehősről, Münchausen báróról kapta a nevét, aki olyan élethűen tudott bármiről mesét szőni, hazudni, hogy mindenkit megtévesztett maga körül.

        Lebénult a rémülettől - A pszichogén bénulás

        Szélsőségesen megterhelő, erős, hirtelen stresszhatás, az egyén feldolgozó- és tűrőképességét meghaladó pszichés feladat hatására az agy vészüzemmódba váltva lekapcsolhat bizonyos funkciókat, erre a lekapcsolásra utal a pszichiátria, amikor disszociatív zavaroknak nevezi ezeket a jelenségeket.

        Vitaminhiány és a pszichiátriai kórképek összefüggései

        A vitaminok az alternatív gyógyászat Szent Gráljává váltak, így sokszor túlzó várakozás, tévhitek veszik körül őket. Sokan például a C-vitamint az egészség általános biztosítékának látják, és több C-vitamin több egészség alapon valójában már egészségtelen mértékben, túladagolva fogyasztják. A vitaminkérdésről a fogyasztók körében szabályos hitviták zajlanak sok indulattal (pl. a szükséges napi mennyiségek körül), egyesek összeesküvés-elméleteket gyártanak, így nem meglepő, hogy a laikusok számára nem könnyű a tisztánlátás. De mi a helyzet ezekkel az anyagokkal valójában?

        A segítő szindróma

        A burnout (vagy más néven kiégés) három fő tényezőből érthető meg: a munkakörülményekből (alacsony fizetés, támogatottsághiány, túlterhelés), a segítő személy személyiségéből és pályaválasztási motivációjából. Utóbbi kettőt fejtjük most ki bővebben.

        Minőségi élet pszichés betegséggel? - Lehetséges

        Azt, hogy egy jól kezelt pszichés betegséggel ma már akár teljes értékű életet lehet élni, gyakran kétkedve fogadják a családtagok. Pedig kutatási adatok mutatják, hogy a mentális zavarok többségével produktív, kielégítő élet élhető!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.