A prosztata problémái - Gyakoribb, mint gondolná

szerző: Dr. Szűcs László, urológus - Oxygen Medical
frissítve:

50 felett minden 2. férfi ismeri a prosztatamegnagyobbodás tüneteit, 80 felett pedig ez az arány már 80 százalék. Éppen ezért fontos, hogy egy férfiember se vegye félvállról a tüneteket, ugyanis idejében történő szűréssel a folyamat jól kontrollálható, az esetleges rosszindulatú elváltozás idejében felismerhető és sikeresen kezelhető.

Az igen gyakori probléma hátteréről és a kezelési lehetőségekről dr. Szűcs László urológus szakorvos beszélt.

Kicsi, de jelentős szerv

A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A szerv tömörsége miatt kitapintható a végbélen keresztül és duzzanata következtében kisebb-nagyobb mértékben beszűkítheti a rajta áthaladó húgycsövet, ezt tapasztalhatják a prosztatamegnagyobbodással küzdő férfiak vizeletürítési panaszaiknál.

Milyen tünetek esetén gondoljunk prosztatarákra?

A prosztata daganatos megbetegedése sokszor egyáltalán nem okoz panaszokat, vagy nehezen különböztethető meg annak jóindulatú megnagyobbodásától. Vegyen részt a szűrővizsgálatokon, hogy időben felismerjék a bajt, vagy - a legtöbb esetben - hogy megnyugtassa magát!

Milyen tünetek esetén gondoljunk prosztatarákra?

A prosztata növekedése bizonyos mértékig együtt jár a korral, már csak a hormonális változások miatt is, de ez nem feltétlenül jár együtt vizelési panaszokkal. Amennyiben azonban a prosztatán áthaladó húgycső összenyomódik, ez fokozatosan elzárja a vizelet útját, és a húgyhólyag izomzatának egyre nagyobb erő szükséges, hogy átpréselje a vizeletet.

Azért is veszélyes ez a folyamat, mert az erőltetés miatt az izomzat megvastagodhat, a hólyag falában hegesedés alakulhat ki és csökkenhet annak kontrakcióképessége is. Ez nyilvánvalóan vizeletpangáshoz vezet, amely ha eléri a vesét, akár vesefunkció csökkenés is létrejöhet, valamint fertőzött vizelet kialakulásához, kőképződéshez vezethet.

Figyelmeztető tünetek

Ha vizeletürítési problémák lépnek fel, érdemes a prosztata megnagyobbodására gyanakodni, és felkeresni egy urológus szakorvost. A jellegzetes tünetek:

A merevedési zavar kialakulása

A merevedési zavar hátterében fizikális és nem fizikális okok is szerepet kapnak, sőt gyakran ezek kapcsolatban is vannak egymással. Előfordulhat, hogy a merevedési zavar egyes betegségek első jele.

A merevedési zavar kialakulása
  • gyakori, sürgető vizelési ingerek
  • vizeletürítési nehézség, esetleg vizeletelakadás
  • szakaszossá váló vizelés
  • utócsepegés

Amennyiben a prosztata akut gyulladása zajlik, előfordulhat láz, hidegrázás, gát- és deréktáji, herékbe sugárzó fájdalom, azonban a krónikus gyulladás tünetei nem ilyen feltűnőek és erőteljesek.

A gyulladást okozhatják például nemi úton terjedő baktériumok (ezért a sűrű partnerváltás kifejezetten kockázati tényező), húgyúti fertőzés, de sok esetben nem mutatható ki kórokozó. A kivizsgálás a legenyhébb panasz esetén is elengedhetetlen, elsősorban a rosszindulatú elváltozások kizárása miatt.

Szükséges vizsgálatok

Az urológus az a szakember, aki probléma esetén elvégzi a nem túl kellemes vizsgálatot.

A prosztatavizsgálat - Mire számíthat az orvosi rendelőben?

A kivizsgálás legkellemetlenebb, ám gyors és fájdalommentes része a prosztata végbélen keresztül történő vizsgálata, amely igen fontos információkkal szolgálhat az Ön orvosa számára.

Hogyan zajlik a prosztata vizsgálata?

Síkosított gumikesztyűben a legkönnyebben elérhető módon, a végbélnyíláson keresztül megtapintja a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kiprésel. Ezt később bakteriológiailag elemzik, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat.

Ugyancsak hasznos vizsgálat lehet a véranalízis, amely során elsősorban a PSA szintet (prosztata specifikus antigén) elemzik. Ez az érték a jóindulatú megnagyobbodás esetén is nagyobb lehet, így mindenképpen fontos mérőszám. Ezeken a vizsgálatokon kívül fontos még az ultrahang vizsgálat, valamint a számítógépes vizeletáramlás vizsgálat.

A kezelés lehetőségei

Jóindulatú megnagyobbodás enyhébb eseteiben úgynevezett fitoterápiás kezelések jó hatásúak, ilyenek a törpepálma, a csalángyökér, tökmag, vagy rozspollen-kivonatok, ezek tartós szedés esetén fejtik ki kedvező hatásukat.

A prosztata mintavétel

Sok esetben válik szükségessé az urológiai kivizsgálás során olyan vizsgálómódszerek elvégzése, melyeket ajánlott műtői, vagy hasonló speciális körülmények között végrehajtani. Ilyenek például a prosztata mintavétel (biopszia) is.

A prosztataminta-vétel

Kifejezett vizeletürítési tünetek esetén a tünetek súlyosságától és a prosztata méretétől függően 2 szintetikus gyógyszercsoport alkalmazására van lehetőség. Az alfa-receptor-blokkoló gyógyszerek a prosztata méretét nem csökkentik, csak a feszülését szüntetik meg, míg finasterid hatóanyagú gyógyszerek méretének kisfokú csökkenését tudják eredményezni.

Előrehaladott, gyógyszeres kezelésre nem reagáló, szövődményeket, esetleg teljes vizeletelakadást okozó megnagyobbodás esetében a prosztata teljes vagy részleges műtéti eltávolítása a választandó kezelés.

Rosszindulatú megnagyobbodás (prosztatarák) esetén megfelelő kezdeti stádiumban az úgynevezett radikális prosztataeltávolítás (akár hasi, akár laparoscopos műtéttel) jön szóba. Adott stádiumban a sugárkezelés is gyógyulást eredményezhet. Bizonyos esetekben a prosztatarák hormonkezelését választja az urológus és az onkológus szakorvos, de ez csak a rosszindulatú folyamat tartós, gyógyszeres blokádját eredményezi, a beteg rendszeres ellenőrzést, kezelést igényel.

A here, a mellékhere és a prosztata gyulladása

A here, a mellékhere vagy a prosztata akut gyulladása az egész szervezetet megterheli. Általában magas lázzal, hidegrázással, gyengeséggel, levertséggel, étvágytalansággal jár, és megfelelő kezelés nélkül könnyen krónikussá válik.

A here, a mellékhere és a prosztata gyulladása

A megelőzés fél siker

A jó hír, hogy a prosztata rendszeres kiürítése pozitív hatással van a szervre, így az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású. A megelőzésben fontos szerepet játszik még a monogám párkapcsolat, a rendszeres testmozgás, az étrendbeli tudatosság is.

Ez utóbbi magában foglalja az alkohol, főként a tömény szeszek kerülését, a csípős ételek mérséklését, a telítetlen zsírsavak beillesztését az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában.

A tökmag, a kisvirágú füzike jótékony hatásai is közismertek.

Mivel azonban 50 év felett a prosztatamegnagyobbodás előfordulása rohamosan emelkedik, az évenkénti urológiai szűréssel megelőzhető a folyamatok romlása.

(Oxygen Medical - Dr. Szűcs László, urológus)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.