Impingement szindróma (váll ütközési szindróma)

Ez a szinte kiejthetetlen nevű elváltozás, az impingement (im-pindzs-ment) szindróma, egyszerűbben a váll ütközési szindrómája, nem egy betegség, hanem inkább egy krónikus állapot.

Amikor az orvos az impingement szindróma szakkifejezést használja, összességében arra gondol, hogy egy olyan állapot alakult ki a panaszos vállában, melynek során vállcsúcs alatti terület (subacromialis tér) beszűkül, és a rotátorköpeny izmai, vagy azok inai becsípődnek a vállcsont és a felkarcsont közé.

Mi történik a vállban az impingement szindróma során?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell nézni az anatómiai könyv szép színes rajzait, melyen a vállízületet alkotó felkarcsontot és a vápaként funkcionáló lapockarészt ábrázolják, a felülről határoló hollócsőr nyúlvánnyal, a vállcsúccsal (akromion) együtt. Egész sok hely van a kettő közt. A következő oldalon talán a körülölelő és mozgató rotátorköpeny izmai és inai is fel vannak tüntetve. Ha ez megvan, akkor tudatosítsuk: ez csak egy rajz, ami a valóságban szinte soha nem így néz ki.

Míg a könyvben egy karjait maga mellett tartó, a tenyerét előre fordító alak van, aki minimum kihúzza magát, de semmiképp sincs a feje a válla síkja előtt, addig már, én, aki most ezt a cikket körmölöm se így ülök: a vállaim befordítva, a karjaim a törzsem előtt, és mivel az asztalom kissé alacsony, a fejem – a maga 4 kilójával – is előre helyezett. Megint csak más helyzetben van azoknak a válla, akik tartósan a fejük felett dolgoznak – szobafestők, gipszkartonosok, villanyszerelők –, vagy akik a válluk közel teljes mozgástartományából csak egy szűk részt használnak, azt azonban piszkosul: teniszezők, kézilabdázók, úszók.

Az evolúció tehát létrehozott egy nagyon szabad mozgású, izmokkal stabilizált erős ízületet, amit nagyon meggyötör, ha tartósan csak néhány fokos mozgástartományban használjuk. Különösen, ha ez egy olyan irány, melyben ez a vállcsúcs alatti terület szűkké válik. Márpedig a befordult vállal (púpos háttal) megrövidült mellizommal gépelés, vagy a fejek fölött tartós, minimális mozgással járó emelés, vagy az ismétlődő, egyirányú mozgások pont ezt hozzák létre.

A váll gyönyörűen működik, ha változatos mozgásirányokban rendszeresen mozgatjuk, ám ha a rendelkezésére álló gömbpalástból csupán néhány szeletkét érünk el, tartósan monoton munka során lazítás nélkül a kedvezőtlen helyzetbe préselve a munka dandárját végző izmokat és inakat: fájdalommal jelzi nemtetszését.

Mi fáj ilyenkor? Az, ahogy a vállat mozgató rotátor izmok, vagy azok inai beleütköznek a határokat jelentő csontokba. Itt az ismétlődő ütközések következtében az inak sérülnek és begyulladnak, mely azok duzzanatához vezethet, amelytől még inkább nehezen fognak a szűk helyen elférni, tehát a folyamat tartósan fennállva rontja önmagát.

Milyen panaszok jelzik?

Az ütközéses vagy impingement szindróma nem egy diagnózis, inkább egy tünet. Többféle mechanizmus okozhatja és többféle inat is érinthet a közös kiváltó ok miatt a közös jellemző a következő: a váll emelésekor különösen 70-120 fok közti íven fokozatosan kialakuló fájdalom, melyet a vállízület forgatása ront.

A tartós túlhasználat mellett minden olyan elváltozás, mely az szubakromialis teret szűkíti, ugyenzt a hatást váltja ki, így a porcgyűrű-sérülés, a rotátorköpeny alkotórészeinek sérülése, a bicepsz hosszú inának részleges szakadása, vagy egy csontkinövés pont ugyanolyan tüneteket fog okozni, mivel az ok a hely szűkössége.

Tovább A vállfájdalom további lehetséges okai

Miért forduljunk orvoshoz? Kivizsgálás, kezelés és rehabilitáció

Ha addig eljutottunk, hogy a vállunk krónikus fájdalommal jelez, és esetleg már a mozgásának tartománya is beszűkült, nem szabad az orvoshoz fordulást „ellógni”. A vállfájdalom ugyanis hajlamos krónikussá válni, és ha nem változtatunk, a mozgástartomány fokozódó beszűkülésével jár: tanulmányok szerint a betegeknek csupán 30%-a épül fel hat hét, 54%-a hat hónap elteltével. A többiek sajnos egy évig vagy azon túl is mindennapos panaszokkal kénytelenek szembenézni, ami – különösen akkor, ha a munkát végző, vagy a domináns kart érinti – mind az életminőséget, mind a keresőképességet rontja.

A mozgásszervek vizsgálatában jártas reumatológus vagy ortopéd orvos először a váll mozgástartományát fogja megvizsgálni és különböző tesztekkel méri fel a rotátorköpeny illetve a vállöv egyéb izmainak épségét. Ezt követően lehet, hogy képalkotó vizsgálatra is szükség lesz: itt az ízületi és lágyrész ultrahang vizsgálata, valamint az MR-vizsgálat tud előbbre vinni. Laborvizsgálatok általában nem szükségesek.

A tünet, esetleg az azt kiváltó anatómiai képlet azonosítását követően meg kell tervezni először egy terápiás, és egy azt követő rehabilitációs tervet. A gyulladáscsökkentő gyógyszereket tartalmazó terápiás szakaszban a fő szerep az orvosé, de már ekkor is elkezdődhet a mozgásterápiás munka: a helyzet súlyosságától függően gyógytornász, rehabilitációs tréner esetleg más mozgásterapeuta segíthet először a mozgáspálya teljes egészének visszaállításában.

Amikor ezt a célt eléri valaki, tudatosítania kell, hogy mi volt, mely ebbe a szűk térbe használathoz – ezáltal az ütközéses szindrómához – vezette. Ha a kiváltó okot – legyen az helytelen testtartás, tartós egyoldalú használat, esetleg rossz helyzetben történő terhelés – sikerült azonosítani, célszerű újabb heteket azzal tölteni, hogy ezt korrigáljuk, megszüntessük, hiszen a panaszok kiújulása így kerülhető el legkönnyebben.

WEBBeteg
Szerző: Dr. Szilassy Tekla, reumatológus és mozgásszervi rehabilitációs szakorvos