Ezt okozhatja a túlzott mobilozás és tabletezés

Szerző: WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Megdöbbentő, de van benne igazság: a különböző mobileszközök lehajtott fejjel történő nézegetésének olyan hatása van, mintha egy több mint húszkilós zsákot cipelnénk folyamatosan a nyakunkban. Mit okozhat a túlzásba vitt okostelefonálás, tabletezés? Megkérdeztük az ortopédsebészt és a szemészt.

Naponta átlagosan 2-4 órát töltünk mobilozással, okostelefonokon intézünk ma már majdnem mindent, de nem is gondolnánk, mennyire természetellenes szögben tartjuk ilyenkor a nyakunkat. Ez egy évben akár 1460 órát is jelenthet.

Amerikai egyetemistákat kérdeztek arról, vajon tudják-e, mi áll a gyakori nyaki gerinc- és csuklópanaszok mögött. A válaszokból kiderült, nem is gondolták, hogy a panaszok okozója leginkább a túlzott mobilozással és tabletezéssel összefüggő helytelen testtartás.

Dr. Mintál Tibor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ ortopédsebész szakorvosa, sportorvos kérdésünkre elmondta: a mobileszközök több helyváltoztatást tesznek lehetővé, mint az asztali számítógépek, azonban nem vesszük észre, hogy sokáig ugyanabban a pozícióban maradunk, úgymond kényszertartásban. Ebből adódnak aztán a problémák.

Otthon gyakran az ágyban használjuk a kütyüket, könyökölve, mereven tartva a vállat és a nyakat, illetve hanyatt fekve, magunk fölé tartva a gépet. Egyik testhelyzet sem kényelmes - világít rá a szakorvos.

Amennyiben nélkülözhetetlen ezeknek az eszközöknek a használata, legalább figyeljünk oda arra, hogy tartsunk szüneteket, változtassunk testhelyzetet, időnként egyszerű nyújtógyakorlatokkal mozgassuk át a testünket, jót tesz még a masszázs és a relaxáció is. Megelőzni sokkal könnyebb a bajt, mint kezelni azt - tanácsolja Dr. Mintál Tibor.

Miként változik a nyak és a gerinc állapota?

Dr. Kenneth K. Hansraj, a New York-i Gerincsebészeti és Rehabilitációs Központ sebésze kidolgozott egy számítógépes szimulációt, amelyen nagyon jól látható, miként változik a nyak és a gerinc állapota, miközben a mobileszközöket bámulva, folyamatosan lehajolva tartjuk a fejünket.

Egy felnőtt feje függőleges helyzetben átlagosan 40-50 Newton, azaz 4-5 kilogrammnak megfelelő erővel nehezedik a gerincoszlopra. Ez az erő rohamosan nő, ahogyan egyre nagyobb szögben dönti meg az ember a nyakát. Kiderült az is, hogy ha 60 fokban előrehajolva bámulja az ember a telefonját, akkor 27 kilogrammnak megfelelő erő hat a nyaki gerincre.

A helytelen testtartás folyamatosan erőlteti a nyaki csigolyákat és a gerincet, folyamatos fájdalomhoz, kopáshoz, deformitáshoz vezethet, majd végül akár sebészeti beavatkozáshoz - írja cikkében Dr. Kenneth K. Hansraj.

Forrás: Surgical Technology International

A túl sok mobilozás a szemnek sem tesz jót!

Az emberi szemnek nem esik jól, ha merednie kell egy pontra, egy adott távolságra. Fontos lenne időnként kinézni messzire, néha megállni és távoli dolgokra engedni rá a tekintetünket - tanácsolja Dr. Ungváry Lilla, szemész. A feszült, egyoldalú nézés kevesebb pislogást eredményez, ami szintén nem jó. A szem nem tud megújulni, nem nedvesedik, a pislogás adta sötétségben a fényérzékelő sejtek is megpihennek, feltöltődnek, és ha kevés a pislogás, ez is elmarad. Fontos, hogy menjünk ki a szabadba, nézzünk távolra, majd közelre, pislogjunk, gyönyörködjünk a természet színeiben és formáiban is, ne csak a virtuális képeket nézzük - teszi hozzá Dr. Ungváry Lilla.

Forrás: WEBBeteg
Tóth András, újságíró

Orvos szakértők: Dr. Mintál Tibor, ortopédsebész, sportorvos, Dr. Ungváry Lilla, szemész

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Myeloma multiplex Myeloma multiplex

Az új gyógyszerekkel sokat javult a túlélés és az életminőség.

Modern menopauza Modern menopauza

Segít az életmód-változtatás és a modern orvostudomány.

Minden, amit a kollagénes...

A kollagén egy aminosavakból felépülő összetett fehérje, amely a testünkben szinte mindenütt megtalálható, sőt, magasan ez a leggyakoribb fehérje...

Kollagén étrend-kiegészítők -...

A kollagén az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje az emlős állatok és az ember szervezetében. Számos biológiai funkcióért felelős...

Gerincbántalom: Hogyan gyógyítható?

Háromféle ember van: akinek már fájt a gerince, akinek fáj, és akinek fájni fog. A gerincbetegség népbetegség, és nem csak nálunk, hanem szerte a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.