Mellrák: Tények és adatok

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos megjelent:

A mellrák egyre több nőt érint, ám egyre kevesebben halnak bele a betegségbe. Ez a tendencia igen jelentősen kirajzolódik. Magyarországon évente több ezren betegednek meg. Minél korábban felismerik a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei.

A mellrák a nőknél előforduló rákos megbetegedések közül a leggyakoribb. Ezt követi a bélrák és a tüdőrák. A nőket érintő rákos betegségek 30 százaléka mellrák.

A ’80-as évek óta növekszik az újonnan megbetegedettek száma. A ’90-es évektől viszont nem halt meg több nő évente mellrákban, mint korábban. A korai felismerést segítő diagnosztikai módszerek javultak, illetve új gyógyszereket és kíméletesebb műtéti eljárásokat alkalmaznak. A rosszindulatú (malignus) emlőtumorok tehát egyre nagyobb eséllyel gyógyíthatók.

Külföldi kitekintés

Mit tehet a megelőzés érdekében?

A megelőzés egyik legfontosabb eleme a mammográfiás szűrővizsgálaton való rendszeres részvétel. Hazánkban a rendszer 2001 óta működik, jól kidolgozott, a veszélyeztetett korba tartozó nők postai úton kapnak értesítést a vizsgálat esedékességéről. Ezt egészíti ki a havonkénti önvizsgálat, amit minden 20 év feletti nőnek érdemes elvégeznie.

A mellrák az egyes országokban különböző gyakorisággal fordul elő. Általában a nyugati, iparosodott államokban sokkal több nő betegszik meg, mint a fejlődő országokban. Európán belül Belgiumban, Franciaországban és Dániában betegednek meg a legtöbben évente. A balti és dél-európai országokban kevesebb megbetegedést regisztrálnak.

Az Egyesült Államokban évente többen betegednek meg az európai átlaghoz viszonyítva. Japánban viszont kevesebb, mint fele annyi az újonnan megbetegedettek száma. Érdekes megfigyelés, hogy az alacsonyabb megbetegedési rátával rendelkező országokból a több megbetegedést regisztrált országokba áttelepült nők esetében nagyobb lesz a mellrák kialakulásának kockázata. Szakértők szerint ez azzal magyarázható, hogy a nők átveszik az új hazájukra jellemző életstílust.

A mellrák okozta halandóság Európában jelentősen csökkent. Nyugat-Európában a legjobb a helyzet, az USA-ban pedig még többen gyógyulnak meg.

Jó gyógyulási esélyek

Ha a mellrákot nagyon korai stádiumban felfedezik, a tartós gyógyulásra 90 százalék az esély. Magyarországon évente egyre kevesebben halnak meg a betegség következtében. Ahhoz, hogy a gyógyulási esélyek tovább javuljanak, elengedhetetlen a korai felismerés, melynek fontos eszköze a mammográfiás szűrővizsgálat és a havonkénti önvizsgálat.

De ha nem is fáj?
A mellrákos betegek mindössze 10 százalékánál fordul elő emlőfájdalom. A daganatos fájdalom jellemzően állandó, az emlő meghatározott részére korlátozódik, legtöbbször egyoldali. Ritkán a fájdalom jelentkezhet az egész emlő területén tapasztalható formában is.
Megtévesztő lehet a fájdalom és az egyéb testi tünetek hiánya, ezért sokan nem tulajdonítanak jelentőséget a csomóknak, és későn fordulnak orvoshoz. Az emlőrák esetében is igaz, hogy a korai felismerés fél gyógyulás, ezért nagyon fontos, hogy gyanú esetén ne halogassuk orvosunk felkeresését, mivel a rák bármennyire jól gyógyítható is, mégiscsak agresszív betegség, így a diagnózis késlekedése az életet veszélyezteti!

A kockázatok felismerése

Számos oka lehet annak, hogy miért betegszik meg néhány nő mellrákban, és miért maradnak egészségesek mások. A nők öt-tíz százaléka genetikailag hajlamos a betegségre.

A mellrák rizikófaktorának számít bizonyos hormonok szintje, az első menstruáció és a menopauza időpontja, valamint az, hogy hány éves egy nő első terhességekor. Szerepet játszik a betegség kialakulásában, hogy mennyi ideig szoptatja az anya a gyermekét, és a túlsúly is kockázati tényező. Emellett a környezeti hatásoknak és az életstílusnak is szerepe lehet a mellrák kialakulásában.

Sok más rákos betegséghez hasonlóan a mellrák is gyakrabban alakul ki idősebb korban. Ez nem jelenti azt, hogy nem jelentkezhet fiatalabbaknál is, a mellrákos betegek egy-harmada 50 év alatti.

Mellrák férfiaknál

A mellrák a férfiakat sem kíméli. Bár sokkal ritkábban fordul elő náluk a betegség. A mellrákot átlagosan 63 éves korban diagnosztizálják nőknél, férfiaknál általában 10 évvel idősebb korban jelentkezik a betegség. A mellrákot férfiaknál gyakran csak késői stádiumban fedezik fel, ami megnehezíti a gyógyulás esélyeit. A korai felismerés azonban a férfiaknál is növeli a gyógyulás esélyeit.

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: NetDoktor.de, Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

A mellrák és típusai

Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos
Mellrák
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Brjeska Dóra, újságíró
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.