A magas vérnyomás télen még veszélyesebb

Szerző: WEBBeteg - B. M., szakfordító, Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Télen nem csak a nátha és az influenza jelent veszélyt egészségünkre. A hideg idő a stroke és a szívinfarktus kockázatát is növeli. Statisztikák szerint a téli hónapokban 20-50 százalékkal nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálesetek száma.

A vérnyomás az év folyamán ingadozik. Télen jelentősen magasabb, emellett a súlyos komplikációk kockázata is nagyobb.

Még nem teljesen tisztázott, miért is van így. Megfigyelték azonban azt, hogy télen a szívfrekvencia alacsonyabb, és az értágító hatású nitrogén-monoxid szintje csökken, illetve a hideg az erek szűkületét okozza. Emiatt az erek összehúzódnak, a vérnyomás pedig emelkedik. Becslések szerint Magyarországon több millió magas vérnyomású beteg él, akik különösen veszélyeztetettek a téli hónapokban.

Mit tehetünk a kockázat csökkentése érdekében?

A veszély elhárításának eszköze a rendszeres vérnyomásmérés, és a pontosan beállított vérnyomás. A téli hónapokban rendkívül fontos szigorúan az egyénileg meghatározott célértékek alatt tartani a vérnyomást, az optimális értékeket természetesen más tényezők is befolyásolják, elsősorban az életkor. Akinek vérnyomása meghaladja az említett értéket, mindenképpen fel kell, hogy keresse háziorvosát.

Nagyon sok esetben már kisebb életmódbeli változások is elegendőek ahhoz, hogy a vérnyomás normális értékre álljon vissza. A kulcs az egészséges táplálkozás és az elegendő mozgás. Tévénézés helyett sétáljon egyet, nassolnivalók helyett pedig egyen gyümölcsöt és zöldséget! Kerülje a sózott ételeket!

Akinek ezekkel a módszerekkel nem sikerül pozitív változást elérnie, javasolt az orvos által előírt megfelelő gyógyszeres kezelés mihamarabbi megkezdése.

Az évszakok befolyásolják a vérnyomást

Egy amerikai tanulmány szerint, melyet 443 632 magas vérnyomással kezelt veterán adatai alapján végeztek, a magas vérnyomást sokkal nehezebb télen kezelni. A szakértők szerint ennek hátterében a sokkal aktívabb nyári életforma állhat. Az öt éves kutatás eredményei azt mutatják, hogy azoknál, akiket nyáron kezdenek el kezelni magas vérnyomással, 8 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy a vérnyomásuk egészséges értékre áll vissza. Az évszakok befolyásolják a vérnyomást

Forrás: WEBBeteg
B. M., szakfordító;
NetDoktor.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Leiden-mutáció Leiden-mutáció

Milyen tünet vetheti fel e genetikai eltérés gyanúját? Mi a teendő?

Felfázás Felfázás

Mikor, kik és hogyan védjék húgyutaik egészségét?

Magas vérnyomás és terhesség

A terhesség során jelentkező magas vérnyomás – függetlenül attól, hogy korábban is meg volt-e vagy csak a fogantatás után jelentkezett –...

Munkahelyi stressz okozta magas...

Intenzív szellemi terhelés közben (például vezetői tréningek), a vérnyomásom 146/95-re megy fel. Tíz perc pihenés után lemegy 125-130/80-ra....

Renovascularis magas vérnyomás

A renovascularis magas vérnyomás olyan hipertónia, amikor az emelkedett vérnyomásért a veséhez futó verőerekben lévő szűkület tehető felelőssé.

Magas vérnyomás télen - Miért és...

A hideg időjárás hatására idősebbeknél hirtelen vérnyomás-emelkedés tapasztalható - derül ki egy francia kutatásból, mely 65 év felettieknél...

Télen nehezebb szabályozni a...

Egy amerikai tanulmány szerint, melyet 443 632 magas vérnyomással kezelt veterán adatai alapján végeztek, a magas vérnyomást sokkal nehezebb télen...

Magas vérnyomás gyermekkorban

A magas vérnyomás gyerekeknél sok esetben nem okoz tüneteket, a betegség általában csak háziorvosi vagy óvodai, iskolai szűrővizsgálatok során...

Alacsony vérnyomás: mivel jár és...

Bár legtöbbször a magas vérnyomásról hallunk, a krónikus alacsony vérnyomás (hipotónia) is számos szövődmény előidézője lehet. Nem ritka...

5 meglepő tény a magas...

Ha hiányosak az ismereteink a magas vérnyomásról, az káros lehet számunkra. A magasvérnyomás-betegségben minden ötödik ember érintett, mégis sok...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.