A kisgyermekek hirtelen, heves köhögése komoly bajt jelezhet

szerző: Dr. Hidvégi Edit, tüdőgyógyász, gyermektüdőgyógyász - Budai Allergiaközpont
megjelent:

Ha a kicsi játék vagy evés közben egyik pillanatról a másikra heves köhögésben tör ki, akkor elképzelhető, hogy félrenyelt vagy lenyelt valamit. Egy apró falat vagy játékdarab is okozhat súlyos tüneteket.

Betegség vagy idegentest?

Már a mászni tudó gyerekek is mindent a szájukba vesznek, így ismerkednek a körülöttük lévő tárgyakkal. Szívesen kóstolgatják a földön elérhető lehullott apró tárgyakat – gombokat, pénzérmet, apró magvakat – de a hozzátáplálás során is előfordulhat, hogy a szilárd étellel még épp csak ismerkedő gyerek félrenyel. Ez még a legóvatosabb szülő mellett is megeshet, hiszen elég egy kis nevetés vagy sírás, tüsszentés ahhoz, hogy az éppen a szájában lévő falat a légcsőbe kerüljön. Ilyenkor a szervezet köhögéssel védekezik, így próbálja meg a légutakat megtisztítani.

Az idegentest lenyelése kapcsán fellépő köhögés egyértelműen különbözik a betegségek, kórokozók következtében fellépő köhögéstől – magyarázza dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, gasztroenterológus, gyermekorvos. „Ilyen esetben a köhögés mindig nagyon hirtelen jelentkezik, görcsös jellegű, a gyermek ijedt, levegő után kapkod, a nyakához nyúl, arca kipirult az erőlködéstől.A félrenyelés azonban nem mindig jár intenzív köhögéssel, okozhatja a légutak teljes elzáródását is. Ilyenkor a gyermek képtelen köhögni vagy lélegezni, rövid időn belül elveszti az eszméletét.”

Mit tegyünk, ha a gyermek félrenyelt?

Ha a gyermek köhög, akkor bíztassuk erre a továbbiakban is, így van rá esély, hogy felköhögi a félrenyelt falatot. Nézzünk a szájába, és ha látszik az idegen test, távolítsuk el. Ha nem látható, üljünk egy székre, a gyermeket fektessük a lábunkra úgy, hogy a feje kissé lelógjon. Egyik kezünkkel támasszuk meg a mellkasát, a másik kézzel határozottan, de nem túl erősen 4-5 alkalommal mérjünk ütést a két lapocka közé a hátára. Ezt követően nézzük meg, hogy látszik-e az idegentest. Ha nem, ismételjük tovább a műveletet.

Csecsemőknél is hasonlóan végezzük a mozdulatot, náluk azonban az ujjbeggyel mérünk ütést a lapockák közé, és a hátukra fordítva mellkasi lökést is végzünk ötször.

Mi a teendő légúti elzáródás esetén?

A légúti elzáródás beavatkozás nélkül általában végzetes, ugyanis ha az oxigénhiány nem szűnik meg 3-4 percen belül, akkor az agysejtek kezdenek elpusztulni és a szívműködés is hamarosan leáll. Mi a teendő légúti elzáródás esetén?

Tüdőgyulladást is okozhat!

Előfordulhat, hogya köhögés megszűnésével a gyermek újra kap levegőt, látszólag megszűntek a panaszai, ám ez megtévesztő lehet. A légutakban maradt idegen testre – még ha a légzést közvetlenül nem is akadályozza - az idővel megjelenő asztmatikus légzés, hörgőtágulat, vagy tályog hívhatja fel a figyelmet. Antibiotikumra nem reagáló tüdőgyulladás esetén is gondolni kell erre a lehetőségre. Gyanú esetén röntgen vizsgálatra és hörgőtükrözésre kerül sor. Az altatásban végzett hörgőtükrözés során, az orvos fogók segítségével az idegentestet is eltávolítja.

Gyermekek újraélesztése

Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri- vagy közúti baleset, vízbefúlás, háztartási baleset, áramütés, félrenyelés. Ha ilyen helyzettel találkozunk, nem szabad megijednünk, pánikba esnünk. Tudnunk kell! Gyermekek újraélesztése

(Budai Allergiaközpont - Dr. Hidvégi Edit, tüdőgyógyász, gyermektüdőgyógyász)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás - Dr. Csuth Ágnes, családorvos és Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Allergiaközpont - Dr. Dózsa Izabella, tüdőgyógyász, allergológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.