A gyermekrák nem halálos ítélet

Szerző: Semmelweis Egyetem

Az országban a legtöbb daganatos gyermeket a Semmelweis Egyetem II. Sz. (Tűzoltó utcai) Gyermekgyógyászati Klinikáján a nap 24 órájában gyógyítják a hemato-onkológiai szakemberek. Dr. Szabó András klinikaigazgató szerint a gyermekkori hematológiai betegségeket 85-90 százalékos eredményességgel tudják gyógyítani, ez az arány megegyezik a legjobb nemzetközi hírű intézetek eredményeivel.

A daganatos megbetegedés gyermekeknél szerencsére nem gyakori, Magyarországon 250-300 esetet diagnosztizálnak évente, ennek közel felét a II. Sz. Gyermekklinikán kezelik. A ritka daganatokat, az agydaganatokat és csonttumorokat döntő többségében ezen a klinikán látják el. Nagy előny, hogy a Semmelweis Egyetem Patológiai Intézete akár egyetlen nap alatt is fel tudja állítani a szövettani diagnózist a Tűzoltó utcai gyermekklinika betegei részére, ami kivételes lehetőség az országban. Ez azért fontos, mert a túlélési esélyt legtöbbször az határozza meg, hogy időben kezdik-e meg a terápiát. A klinikaigazgató elmondta: sajnos nem ritka, hogy későn kerül hozzájuk a beteg, mert több hetet várakozik egy másik kórházban a diagnózisra. Az eredményes kezelést nagyban segíti a tumor genetikai vizsgálata és a legkülönlegesebb sebészeti beavatkozások elvégzésének a lehetősége is. A klinika betegeinek a vizsgálatára magas színvonalú kutató MR is rendelkezésre áll, amit nagy onkológiai tapasztalattal rendelkező képzett gyermekradiológusok kezelnek, így nemzetközi szinten is kiemelkedően precíz diagnózist tudnak felállítani napok alatt.

Gyermekrák Alapítvány

A Gyermekrák Alapítvány rendszeres anyagi támogatást nyújt a 0-tól 24 éves korú daganatos gyermekeket nevelő családoknak. Gyermekrák Alapítvány>>

„A kezelés küzdelmes időszak, akár egy évig is eltarthat, ami nagyon megterheli a családokat. Sok energiát kell tehát arra is fordítanunk, hogy a családot egyben tartsuk, ezért a szülők lelkiállapotával is foglalkoznunk kell, hiszen ez a gyermek felépülését is befolyásolhatja.

Ebben minden osztályunkon pszichológus is segít” – árulta el dr. Szabó András.

A II. Sz. Gyermekklinikának ugyan nincs gyermekhemato-onkológiai területi ellátási kötelezettsége, azonban az Észak és Nyugat Dunántúl és a Központi Régió betegei mellett az ország minden részéből küldenek daganat vagy leukémia gyanúval gyermekeket. A klinikának hematológiai, onkológiai és onko-neurológiai osztályai vannak, melyek mindegyikén szakképzett haematológusok és onkológusok, összesen tizenketten végeznek folyamatosan ellátást. Az országban a négy egyetemi klinikán valamint Miskolcon és Szombathelyen látnak még el daganatos gyermekeket. Az Országos Gyermekonkológiai Hálózat centrumai közé tartoznak még a miskolci és a budapesti csontvelő transzplantációs osztályok is.

Daganatos betegségek gyermekkorban - Tünetek és kezelés

Sétáljon sokat gyermekünk, sportoljon, táplálkozzék, éljen a lehető legegészségesebben! Persze ezzel nem biztos, hogy a daganatos betegségeket elkerüljük, de tudnunk kell: mi mindent elkövetünk, hogy ne következzen be! Daganatos betegségek gyermekkorban - Tünetek és kezelés>>

A gyermekkori rosszindulatú daganatos betegségeket az érintett betegcsoport jellege (15 év alatti gyermekek) és az ellátás speciális igényei miatt élesen elkülönítjük a felnőttkori daganatoktól. Gyermekkori rosszindulatú daganatos betegségek>>

(Semmelweis Egyetem)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Asztma Asztma

Fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele!

Labor a betegágy mellett

Az orvosi ellátásban elengedhetetlen a gyors döntés, ami különös hangsúlyt kap a sürgősségi osztály munkájában. Ebben segítenek az ágy mellett...

Étkezési nehézségek a rákkezelés...

Amennyiben rosszindulatú daganatos betegséggel diagnosztizálták, az étrendjére való odafigyelés a terápia fontos részét képezi. A kiegyensúlyozott...

Mit kell tudni a TNM-rendszerről?

Minden daganatos betegség kezelésének alapvető követelménye a pontosan meghatározott TNM-besorolás, mivel csak az ismert és precízen besorolt...

Molekuláris diagnosztika - Hogyan...

A molekuláris diagnosztikai vizsgálatok napjainkban egyre meghatározóbb tényezővé kezdenek válni. A nemzetközi irányelveknek megfelelően számos...

Mikor fejeződik be az aktív...

Mit jelent az aktív onkológiai ellátás? Mikor fejeződik be és milyen lehetőségeink vannak ezek után? Cikkünk többek között ezen kérdésekre...

13 daganattípus kialakulásának...

Több mint egymillió európai és amerikai személy adatainak összesített elemzéséből az derül ki, hogy a nagyobb mértékű fizikai aktivitás számos...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.