Mikor hizlal jobban az evés?

Szerző: MTI

Aki éjjel még egyszer a hűtőbe nyúl, súlyos következményekkel kell hogy számoljon - derítették ki amerikai kutatók. Az éjszakai evéstől, ugyanis sokkal jobban gyarapodik a súlyunk.

Az amerikai Evanston (Illinos állam) északnyugati egyetemén, az alvást és a napi ritmust kutató munkacsoport kísérletekkel vizsgálta, milyen hatással van az étkezés időpontja a testsúlyra.

Elhízott vagyok?


Kalkulátorunk segítségével kiszámolhatja testtömegindexét, amiből kiderül, optimális testsúllyal rendelkezik-e.
Testtömegindex kalkulátor >>

Hat héten át figyeltek meg két egércsoportot, amelyek azonos kalóriatartalmú táplálékot fogyasztottak, és hozzávetőlegesen ugyanannyit is mozogtak. A két csoport közti egyetlen különbség az étkezés időpontja volt - egyikük éjjel, másikuk nappal kapott enni.

Az eredmény szerint, a táplálkozás időpontja jelentősen befolyásolta az egerek testtömegét. Azok az állatok, amelyek csak nappal jutottak táplálékhoz, jóval többet nyomtak, mint éjszaka falatozó fajtársaik - tudósít a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de).

Mivel az egerek éjjeli életmódot folytatnak, számukra az éjjeli táplálkozás a normális; a nappali a nyugalmi időszakban történt.

Még nem teljesen tisztázott a szokatlan étkezési időpontok okozta súlygyarapodás háttere, de a kutatók feltételezik, hogy a testhőmérséklet, a jóllakottságért felelős hormonok, és az alvási viselkedés játszanak fontos szerepet benne.

Hasonló jelenség figyelhető meg az embernél is. Annak, aki nem reggelizik, hanem helyette éjjel eszik többet, átlagosan magasabb a testtömegindexe. Ezért úgy vélik a kutatók, hogy eredményeik alkalmazhatók az emberre is - írják az Obesity című szaklapban. Összefüggés kell, hogy legyen a belső óra, a táplálkozás ideje és a zsír beépítése között.

A rossz időben történő evés, azonban nem egyedüli oka a súlygyarapodásnak. A túlsúlyosakból gyakran hiányzik a jóllakottság természetes érzése, ami egy az ember vadászó-gyűjtögető időszakából eredő génre vezethető vissza. Akkoriban az energiát raktározó hájréteg segített a túlélésben. A mai karcsú egyének már nem rendelkeznek ezzel a génnel.

(MTI)

Hozzászólások (4)

Cikkajánló

Korai menopauza Korai menopauza

Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

Reg-Enor diéta, űrhajós diéta...

A 2019-es év nagyon változatos képet mutatott divatos diéták szempontjából. A Google felmérése alapján a Reg-Enor, az űrhajós, a tojás- vagy az...

Táplálkozási tanácsok kijárási...

Nagyot fordult velünk a világ a koronavírus mostani megjelenésével. Az eddigi szokásaink, napi rutinunk egyik napról a másikra a múlté lett....

Fogyókúra - Íme a leggyakoribb...

Számos olyan tévhit van, ami nagyon megnehezíti a vágyott cél - a formás alak és az egészséges test - elérését. Ismerkedjünk meg a tíz...

Tények és tévhitek az...

Okoznak-e a light termékek túlsúlyt? Lassú-e az elhízottak anyagcseréje? A túlsúlyos személyek alacsonyabb önkontrollal rendelkeznek, mint sovány...

Gyors fogyás vagy hízás: a striák

A stria nem más, mint a bőr olyan területe, mely kinyúlt. Általában jelentős testsúlygyarapodás vagy testsúlyvesztés okozza, s a bőr...

Újév és karácsony között híznak...

A szűk farmert és a lepattanó inggombokat sokan az adventi időszak számlájára írják, pedig ilyenkor felmérések szerint átlagosan csupán 370 gramm...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.