• Bőrproblémák és a fogamzásgátló tabletták

        Szerző: WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert

        Pubertáskorban mindkét nemnél gyakran előfordul, hogy az arc és a felsőtest bőrén nagy mennyiségű pattanás alakul ki. Ezeket szakkifejezéssel aknénak nevezzük.

        Keletkezésük hátterében a faggyúmirigyek fokozott működése áll. Míg a fiúknál általában rendszeres tisztálkodással a folyamat „karban tartható”, és csak súlyos esetben kell gyógyszeresen kezelni, lányok esetén a pattanásos bőr akár lelki problémákat, bezárkózást, depressziót is okozhat, ezért hamarabb nyúlunk gyógyszeres terápiához. Lássuk kicsit részletesebben ennek a folyamatnak a hátterét a serdülő lányok esetén, és a kezelési lehetőségeket. A serdülőkor vagy pubertás a lányoknál manapság jellemzően 11-12 éves korban kezdődik. Ennek „legkézzelfoghatóbb” bizonyítéka a menzesz megjelenése. A múlt század elején a menstruáció kezdete még néhány évvel későbbre esett, a jobb szociális körülmények és egészségesebb táplálkozás hatására azonban a nemi érés folyamata felgyorsult. Ezt a folyamatot akcelerációnak nevezzük. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy az akceleráció napjainkban lelassult, illetve megállt, ezért nem várható, hogy néhány év múlva már a 8 éves lányok is menstruálnak majd.

        Hormonális folyamatok

        A pubertás kezdetén bonyolult hormonális folyamatok zajlanak le a lányok szervezetében, amelyek hatására elindul a nemi hormonok termelődése. A menstruáció kezdete után, az első években peteérés még nem mindig történik, a menzesz azonban már ciklusosan megjelenik. Ezeket a folyamatokat a női nemi hormonok (ösztrogének) szabályozzák.

        Körülbelül a 7-8. évtől a lányok szervezetében is fokozódni kezd a férfi nemi hormonok (androgének) termelődése is. E hormonok többek között a külső nemi szervek (pl. a nagyajkak) és a szőrzet (hónalj- és fanszőrzet) kialakulásában és fejlődésében játszanak szerepet. Az androgének a bőr faggyúmirigyeire is serkentő hatással vannak. Az androgének mennyisége a női szervezetben lineárisan növekszik a pubertásig, főleg a mellékvesében termelődnek. A női nemi hormonok termelődésére viszont a pulzatilitás jellemző, nem az egyenletes növekedés.

        Hirdetés

        Normális esetben a női és férfi nemi hormonok egyensúlya biztosítja az ún. másodlagos nemi jellegek (nőies testalkat, mellnövekedés, a női típusú fanszőrzet megjelenése) kialakulását. Amennyiben az ösztrogének termelődése nem tud lépést tartani az androgénekével, átmenetileg férfihormon-túlsúly léphet fel, amely a faggyúmirigyekre gyakorolt hatása miatt aknék kialakulásához vezethet. Súlyosabb esetben ehhez fokozott szőrnövekedés és a hang mélyülése is társulhat. Ezeket virilizációs tüneteknek nevezzük. Női hormonok pótlásával ezek a tünetek enyhíthetők.

        Hogy függ össze a fogamzásgátló tabletta a pattanásokkal?

        A kombinált fogamzásgátló tabletták alkalmazása során a szervezetbe női hormonokat juttatunk be, ezért tulajdonképpen valamennyi tabletta alkalmas a pattanások mennyiségének csökkentésére. Fél-egy éves szedés után jellemzően enyhülnek a bőrproblémák. Súlyosabb esetekben egy speciális hatóanyagú tabletta is rendelkezésre áll, amely – fogamzásgátló hatása mellett – gátolja az androgének termelődését.

        Ez tehát egy teljes értékű fogamzásgátló, amely fokozottan enyhíti a pattanásos bőrrel járó tüneteket. Szedésének módja megegyezik a hagyományos fogamzásgátló tablettákéval. Néhány éves szedés után – amennyiben a tünetek már nem okoznak problémát – javasolt áttérni a hagyományos tabletták valamelyikére.

        A fent nevezett bőrproblémák az esetek legnagyobb részében a fogamzásgátló tabletták valamelyik típusával szövődmény- és mellékhatás-mentesen kezelhetők. Ám emellett tanácsos bőrgyógyászt is felkeresni, mivel kiegészítő kezelésre is szükség lehet.

        A fogamzásgátló módszerekről

        Fogamzásgátló tabletták: Rugalmasan használható hormonális fogamzásgátlási módszer; orvos írja fel, ám alkalmazásához nem szükséges orvosi beavatkozás. Egyik előnye, hogy fizikálisan nem csökkenti a szexuális élményt (szemben pl. az óvszerrel). Lehetőleg órára pontosan kell bevenni, ami időnként nehezen kivitelezhető.

        A fogamzásgátló tablettákról bővebben

        Hüvelygyűrű: A hüvelygyűrű az egyetlen hormonális fogamzásgátló módszer, melyet a megfelelő hatás kiváltásához csupán havonta egyszer kell alkalmazni. Formailag egy hajlékony műanyag gyűrű, melybe három hétre elegendő hormont töltöttek be, speciális szerkezete pedig biztosítja a mindennapos, egyenletes hatóanyag-felszabadulást. Hormontartalma alacsonyabb, mint a fogamzásgátló tablettáké.

        Bővebben a hüvelygyűrűről

        Hormonális injekció - A gesztagén tartalmú injekció hosszú hatású fogamzásgátló módszer, az izomba beadott injekcióból folyamatos gyógyszerfelszabadulást tesz lehetővé három hónapon keresztül. Tüszőérést gátló hatása igen jónak mondható, ám ciklusszabályozás tekintetében már korántsem ilyen megbízható.

        Hormontartalmú méhen belüli eszköz - A speciális műanyag szerkezetből gesztagén hormonfelszabdulás történik a méh üregében. Ez egyrészt gátolja a peteérést, másrészt a méhnyálkahártyát olyan mértékben elvékonyítja, hogy a menstruációs vérzés mennyisége jelentősen csökken, akár meg is szűnik.

        Hormontartalmú méhen belüli eszköz

        Megszakításos közösülés - A megszakításos közösülés, latinul a coitus interruptus főleg a fiatalok körében számít népszerű módszernek a nyugati országokban, míg a kevésbé fejlett országokban, vagy ott, ahol vallási okok miatt nem engedélyezik a korszerű fogamzásgátlást szintén elterjedt módszer. Főleg azért számít népszerűnek a fiatalok körében és a szegény országok lakói között, mert a módszer nem igényel speciális eszközt és anyagi ráfordítást. A megszakításos közösülés nagyon kevéssé megbízható módszer a nem kívánt terhességek szempontjából.

        Pesszáriumok, méhszájsapkák - A pesszáriumok, méhszájsapkák latexból készült, merevítő gyűrűvel ellátott eszközök, melyek a méhszáj elé helyezve és spermicid zselékkel kombinálva a spermiumok méhszájhoz jutását hivatottak megakadályozni.

        Pesszáriumok, méhszájsapkák

        Női és férfi óvszer - Az óvszer megbízhatósága a nem kívánt terhességgel szemben igen nagy különbségeket mutat. Tökéletes használat mellett a hibaarány a legkevesebb, kevesebb, mint 2 terhesség/100 pár/év. A női óvszer tulajdonképpen a férfi változat ellentéte, Magyarországon használata nagyon ritka. Két gyűrűt tartalmaz, melyek közül az egyik a méhszáj elé a hüvelyboltozatba kerül, míg a másik a szeméremajkakat is kissé lefedve a szeméremtesten marad.

        Óvszerek

        Spermicidek - A számos formában elérhető spermicidek alkalmazása Magyarországon a legelterjedtebb hüvelyi fogamzásgátló módszernek számít, amely lényege a spermiumok mozgásának csökkentése, ily módon a nyakcsatornába kerülés megakadályozása.

        Spermicidek

        Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász
        Forrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász

        Módosítva: 2020.08.30 19:03, Megjelenés: 2017.04.01 02:51
      • Cikkajánló

        Ha COVID-os a gyermek

        Ha COVID-os a gyermek

        Fazekas Erzsébet, újságíró

        Hogyan igazolja a szülő a hiányzást? A legfontosabb gyakorlati tudnivalók.

        Fontos tudni!

        Fontos tudni!

        koronavirus.gov.hu

        Péntektől kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is.

        Kombinált fogamzásgátlók előnyei a változókor kezdetén

        Azok a nők, akik manapság a menopauzát közelítik vagy néhány éve túl vannak rajta, megszokták, hogy sok mindent kontrollálni tudnak az életükben - nem úgy, mint anyáik, nagyanyáik.

        Bőrproblémák - Hogyan segíthet a pszichoterápia?

        A bőrpanaszok hátterében pszichés problémák is állhatnak. Az egyéni pszichológiai konzultáció során a kommunikáció eszközével és terápiás módszerekkel végzünk beavatkozást. Ennek célja a személyiségfejlődés előmozdítása.

        Fogamzásgátló tabletták típusai: Előnyök és hátrányok

        A fogamzásgátló tabletták a fogamzásgátlás egyik legnépszerűbb formái. Milyen előnyei és hátrányai vannak a különféle típusoknak?

        Bőrproblémák és pszichés terhelés - Van kiút

        A bőrtünet és a pszichénk kapcsolata kétirányú. Egyrészt a krónikus bőrproblémák hátterében lelki tényezők is állhatnak. Másrészt a látható bőrtünetek maguk is nehézségeket okoznak, mely a negatív stressz és a bőrtünet ördögi körét képezi.

        Szőrösödés, striák, pattanások - Bőrproblémák és a terhesség

        Csak úgy ragyogsz! - a mondat, amit minden várandós kismama szeretne hallani, még akkor is, ha a hónapok előrehaladtával nemcsak a pocak mérete nő, hanem ezzel együtt egyre több gondot okoznak a különböző bőrproblémák is. Valakinek az életét gyulladt pattanások, vagy terhességi csíkok keserítik, más a szokatlan helyeken megjelenő szőrszálaktól vagy az állandó bőrviszketéstől szabadulna.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.