Elkezdődött az influenza járványos terjedése

MTI
megjelent: 2023.01.12.

Járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon, emellett zajlik egy légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta járvány is - mondta el az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília a járványügyi adatokat ismertetve közölte, az év első hetében (január 2-8.) csaknem 162 ezren fordultak orvoshoz akut légiúti fertőzéssel, közülük 19 ezer embernél a klinikai tünetek alapján influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

A számok azt mutatják, hogy az akut légúti megbetegedések 20 százalékkal, az influenzaszerű megbetegedések pedig 50 százalékkal emelkedtek az év utolsó hetében mérthez képest, ami azt jelenti, hogy elkezdődött az influenza járványos terjedése - hívta fel a figyelmet.

2023 első hetében Komárom-Esztergom vármegye kivételével valamennyi területen emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron és Békés vármegyében volt, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a legkevesebb. Müller Cecília kiemelte, hogy szintén járványos szintet ért el az RSV okozta, alapvetően egy enyhe, náthához, meghűléshez hasonló megbetegedés.

Jelenleg nincs érvényben kórházi látogatási tilalom

Az első naptári héten 190 betegtől érkezett légúti minta a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumába. A sentinel orvosok által beküldött 83 minta közül 19 eseten az influenza valamelyik típusát, húsz betegnél az RSV és kilenc betegnél koronavírus-fertőzést igazoltak.

Az adatok azt mutatják - mondta Müller Cecília -, hogy az influenza-pozitivitási arány 10 százalékról 23 százalékra nőtt az elmúlt héten az azt megelőző két hét adatához képest, míg az RSV-pozitivitási arány január első hetében 24,1 százalék volt, szemben az 51. heti 9,2 százalékhoz képest. Ugyanakkor - tette hozzá - csökkent a koronavírus-pozitív minták száma 17,5 százalékról 10,8 százalékra.

A szakember elmondta azt is, hogy az év első hetében 367-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzéssel, 42 embernél volt szükség intenzív ellátásra.

Müller Cecília kiemelte: a kórházban ápolt 367 beteg 45,5 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 41,7 százaléka pedig 60 évnél idősebb volt. A kórházba kerültek közül 105 betegnél az RSV-t, száznál koronavírust, míg 17 betegnél influenzát igazoltak.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy még most is érdemes kérni az influenza elleni védőoltást, mert van még idő a védettség kialakulásához. Hozzátette: egy kibontakozó járvány alatt sem indokolatlan az oltás felvétele, azzal enyhébb tünetekkel átvészelhető a fertőzés.

Az oltást leginkább a legsérülékenyebb csoportoknak (idősek, krónikus betegek), az egészségügyi és szociális intézményben, valamint az állattartó telepen dolgozóknak ajánlják.

Jelenleg nincs érvényben kórházi látogatási tilalom, de az esetszámok emelkedésével várhatók ilyen intézkedések - közölte.

Influenza, 2023.01.12.

Müller Cecília kitért az RSV okozta megbetegedésre. Mint elmondta, jellemzően kétéves korukra a gyerekek átesnek a fertőzésen, azonban ez nem nyújt tartós védettséget.

Az RSV-fertőzésnek leginkább kitettek a kétévesnél fiatalabb csecsemők és a koraszülöttek, a vírus náluk súlyos tüdőgyulladással járhat. Magyarországon RSV elleni védőoltást a hat hónapnál kisebb koraszülöttek és az olyan kétévesnél fiatalabb gyerekek kaphatnak, akik valamilyen szív- és tüdőfejlődési rendellenességben (bronhopulmonális diszplázia) szenvednek - ismertette Müller Cecília.

A szakember általánosságban azt ajánlja, hogy ezekben a hetekben az egyévesnél fiatalabb csecsemőket ne vigyék közösségbe, plázákba, zárt közösségi terekbe, és lehetőleg kerüljék velük a tömegközlekedést.

Müller Cecília felhívta továbbá a figyelmet az egyéni higiéné fontosságára, a kézfertőtlenítésre, a gyakori kézmosásra és a lakás gyakori átszellőztetésére.

Tovább Influenza elleni védőoltás: kinek érdemes beadatni?

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Itt a tavaszi allergiaszezon Itt a tavaszi allergiaszezon

Fékezzük meg a tüneteket! Mivel enyhíthetjük a panaszokat?

Hüvelyi mikrobiom Hüvelyi mikrobiom

Milyen hatással lehet az antibiotikum a hüvely állapotára? Mi az a mikrobiom?

Kötelezően ajánlott védőoltások iskoláskorban

Milyen betegségek ellen nyújtanak védelmet az iskoláskorban kötelezően ajánlott oltások? Cikkünkben ezekről lesz szó.

Ha a diagnózis bronchiolitis

A bronchiolitis a tüdő hörgőcskéinek egy gyakori, túlnyomórészt szinte mindig vírusos eredetű gyulladása, mely az esetek nagy részében...

Háromszoros téli járvány - Hogyan kezeljük ezt a rendkívüli szezont?

Az idei őszi-téli szezon példátlan és aggasztó, rengetegen betegek, sokan egyik légúti megbetegedésből a másikba esnek. Nem kedvez ennek a...

Szüksége van a gyermekemnek influenza elleni védőoltásra?

A legtöbb esetben igen. Az amerikai Járványkezelési és -megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) javasolja a hat hónapnál...

Ezek a leggyakoribb tévhitek az influenzával kapcsolatban

Szakértők szerint az influenzával kapcsolatos tévhitek elleni harc legalább olyan nehéz, mint a vírus legyőzése. Mivel az influenza veszélyes, akár...

Influenza: tünetek, szövődmények és kezelés

Az influenza szövődményei egytől egyig súlyos, életveszélyes betegségek, ezért már az influenza tüneteinek első jelentkezésekor érdemes...

Az RSV-fertőzés veszélyei

Kisgyermekek körében a légúti fertőzések egy részéért a respiratory syncitial vírus (RSV) tehető felelőssé. Felnőtt életkorban és a gyerekek...

Hogyan erősítsük immunrendszerünket?

Az őszi hónapok beköszöntével egyre többen fáznak meg, lesznek betegek, vagy rosszabb esetben az influenza miatt esnek ágynak. Mindez betudható az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.