Kisebb eséllyel okoz súlyos betegséget az omikron, mint a többi variáns?

MTI
megjelent:

Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok - áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat eredménybeszámolójában.

Az UKHSA kimutatása szerint az omikron vírusvariánssal megfertőződött embereknek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel romlik annyira a közérzetük, hogy szükségessé váljon a kórházak sürgősségi osztályainak felkeresése kivizsgálás céljából, és 50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek ténylegesen kórházi kezelésre szorulnak.

Jenny Harries, az UKHSA vezérigazgatója nyilatkozatában hangsúlyozta: a vizsgálati eredmény biztató korai jelzés arra, hogy az omikron vírusváltozattal fertőződötteket kisebb eséllyel fenyegeti a kórházi kezelést igénylő, súlyos megbetegedés kockázata.

Hozzátette ugyanakkor: a jelenlegi nagy-britanniai fertőződési esetszám nagyon magas, és ezért alacsonyabb megbetegedési kockázat mellett is jelentős lehet a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma.

Az omikron számottevően gyorsabban terjed, mint a delta variáns

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója szerint az előző 24 órában 119 789 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki az Egyesült Királyságban. Ez eddig a legmagasabb, tesztekkel igazolt napi fertőződési szám a brit koronavírus-járvány kezdete óta.

A legfrissebb adatok szerint ugyanakkor a fertőződéses esetek megugrásának üteménél sokkal lassabban emelkedik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a Covid-19 betegség okozta halálozások száma pedig továbbra is csökken.

A UKHSA jelentése szerint a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisa a beadás után tíz héttel már valamivel kisebb hatékonysággal akadályozza meg, hogy az emberek elkapják az omikron vírusvariánst, a súlyos megbetegedés elleni védőhatás azonban e tízhetes időszak után is robusztus.

Hivatalosan egyelőre nincs szó arról, hogy az Egyesült Királyságban elkezdenék a negyedik oltási dózisok beadását, bár Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója ennek lehetőségére minapi sajtótájékoztatóján már tett közvetett utalást.

Az omikron variáns okozta súlyos megbetegedések kisebb kockázatát jelző UKHSA-vizsgálat jórészt egybeesik több más, hasonló megállapításokat tartalmazó új vizsgálatéval, de az első olyan, amelyet a brit kormány hivatalos egészségügy-biztonsági hatósága végzett el.

Egy dél-afrikai tanulmány megállapításai szerint az omikronnal fertőződött páciensek 70-80 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba, mint azok, akik a delta variánst kapták el.

Az Imperial College London egyetem klinikai vizsgálatának eredménye szerint 40 százalékkal kisebb a legalább egyéjszakányi kórházi tartózkodást szükségessé tévő megbetegedés kockázata az omikron esetében, az Edinburghi Egyetem tanulmánya pedig a delta okozta fertőzésekhez képest 65 százalékkal kisebb megbetegedési esélyt mutatott ki az omikron variánssal fertőződöttek körében.

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter nyilatkozatában "jó, biztató hírnek" nevezte ezeket a vizsgálati eredményeket. Ő is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az omikron számottevően gyorsabban terjed, mint a delta variáns, és ez sokkal kisebb megbetegedési ráta esetén is jelentős számban okozhat kórházi kezelést igénylő megbetegedéseket. Javid hozzátette mindazonáltal, hogy a brit kormány egyértelmű megítélése szerint jelenleg nincs szükség semmiféle újabb korlátozás bevezetésére.

(MTI)

Aktuális kérdések a koronavírusról

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.