Hatékony lehet az AstraZeneca koronavírus-gyógyszere

Szerző: AstraZeneca Kft.

Az AstraZeneca hosszú hatású antitest kombinációja (AZD7442) a placebohoz képest a felére (50%-kal) csökkentette a súlyos COVID-19 megbetegedés vagy a halálozás előfordulását a kórházban nem fekvő, enyhe és közepesen súlyos tünetekkel járó betegeknél a III. fázisú vizsgálatok szerint.

A TACKLE vizsgálatba bevont résztvevők 90%-a olyan populációkból került ki, akiknél magas a súlyos megbetegedés előrehaladásának kockázata, beleértve a társbetegségekkel küzdőket is.

A vizsgálat sikeresen teljesítette az elsődleges végpontot: az injekció formájában adott 600 mg AZD7442 dózis 50%-kal csökkentette a súlyos COVID-19 vagy (bármilyen okból bekövetkező) halálozás kockázatát a placebohoz képest azoknál a járóbetegeknél, akiknél a tünetek hét vagy annál kevesebb napja jelentkeztek.

A vizsgálat kimutatta, hogy a készítmény a tünetek megjelenésétől számított öt napon belül kezelt résztvevők esetében a placebohoz képest 67%-kal csökkentette a súlyos COVID-19 vagy (bármilyen okból bekövetkező) halálozás kockázatát.

Az AZD7442 fontos szerepet játszhat a súlyos világjárvány elleni küzdelemben

Az AZD7442 az első olyan hosszú hatású antitest készítmény, amelynek III. fázisú adatai a COVID-19 megelőzésében és kezelésében egyaránt előnyösnek bizonyultak, és könnyen beadható injekció formájában.

Hugh Montgomery, a University College London intenzív terápiás professzora és a TACKLE vizsgálatvezetője elmondta: „A súlyos COVID-19 fertőzések folyamatos előfordulása miatt világszerte nagy szükség van olyan új terápiákra, mint az AZD7442, amelyek megvédhetik a veszélyeztetett népességcsoportokat a COVID-19 fertőzéstől, és segíthetnek megelőzni a súlyos betegség kialakulását. Ezek a pozitív eredmények azt mutatják, hogy az AZD7442 fontos szerepet játszhat a súlyos világjárvány elleni küzdelemben.”

Mene Pangalos, a BioPharmaceuticals kutatás-fejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: „Az AZD7442, a hosszú hatású antitest-kombinációnk ezen fontos eredményei tovább bővítik a COVID-19 megelőzésében és kezelésében alkalmazott terápia egyre növekvő bizonyítékainak körét. Az antitesttel történő korai beavatkozás jelentősen csökkentheti betegség súlyossá fokozódását, és több mint hat hónapig tartó folyamatos védelmet biztosíthat.”

A TACKLE vizsgálatban 903 beteg vett részt

Őket 1:1 arányban randomizálták az AZD7442 vagy a placebo kar között. Az elsődleges elemzés 822 résztvevő eredményein alapult.

Az AstraZeneca megvitatja az adatokat az egészségügyi hatóságokkal. 2021. október 5-én a Társaság bejelentette, hogy kérelmet nyújtott be az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságához az AZD7442-nek a COVID-19 megelőzésére való sürgősségi felhasználásának engedélyezése iránt.

A TACKLE-hez kapcsolódó összes eredményt benyújtják egy lektorált orvosi folyóiratban való közzétételre, valamint ismertetik azokat egy közeljövőben megrendezendő orvosi kongresszuson.

(AstraZeneca Kft.)

Koronavírus cikkajánló

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Hererák Hererák

Mitől alakulhat ki? Mik lehetnek a tünetei? Hogyan történik a kezelése?

Figyelmeztet a WHO

Az utóbbi hetek biztató hírei után fontos figyelmeztetést közölt az ENSZ egészségügyi világszervezete (WHO): az omikron gyors terjedési sebessége...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Meddig tart a COVID-19 elleni...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem...

Koronavírus és a tüdőbetegségek

Az utóbbi időben szinte naponta új információ lát napvilágot az új típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban. Rémisztő és biztató adatokat...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.