A látogatási rendet be kell tartani az egészségügyi intézményekben!

Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

Hazánkban számos helyen feloldották a látogatási tilalmat 2021. május 24-től az egészségügyi intézmények fekvőbeteg-részlegein. Ahol nem, azt okkal tették az intézményvezetők, a gyógyuló beteg érdekében. Az alábbiakban igyekszünk segítséget nyújtani a beteglátogatással kapcsolatban, megkönnyítve a tájékozódást.

A koronavírusos betegeket továbbra is tilos látogatni! Az ettől eltérő esetekről, rendről jogszabály rendelkezik (lásd lentebb).

Magyarország fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézményeiben még mindig csak nagy elővigyázatosság és a jogszabályban meghatározott rend mellett lehet a betegeket látogatni. A koronavírusos betegek számának jelentős csökkenésének, és a több mint 5 millió 300 ezer beoltott polgár fegyelmezettségének köszönhetően enyhítettek a korábbi szigorításon, a teljes látogatási tilalmon 2021. május 21-től, de a legtöbb helyen csak 05.24-től lépett életbe a részleges látogatás lehetősége. Az alábbiakban azokat a főbb tudnivalókat soroljuk fel, amiről központi rendelkezés született.

A szabályszegők bírságra számíthatnak

Érdemes tudni, hogy azok, akik megszegik a jelenlegi, még nem teljesen veszélytelen időszakban a kórházak látogatási rendjét, szabályzatát, előírását, komoly bírságban részesülhetnek.

A központi határozatban előírtak megsértése esetén a jogszabályban meghatározott 30.000 forinttól 5 millió forintig terjedő egészségügyi bírságra számíthatnak a renitensek. A hazai kórházak ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ látogatási szabályzatára hivatkozva léptették érvénybe.

Hol tájékozódjunk a látogatási rendről?

Javasoljuk továbbá, hogy ne az adott kórház vagy klinika internetes weboldalán tájékozódjanak a látogatási folyamatról és lehetőségről, mert a legtöbb ilyen oldal nincs még frissítve, ami azt jelenti, hogy a koronavírus-világjárvány előtti rend jelenleg mindenhol érvénytelen, arra hivatkozni nem lehet! Amennyiben a kórház vezetősége által közreadott látogatási szabály 2021. május 20. után született, azt érvényesnek tekinthetjük.

Érdemes a beteg látogatása előtt telefonon tájékoztatást kérni a hozzátartozónktól vagy az adott klinika portáján arról, hogy milyen látogatási rendhez kell alkalmazkodnunk, s arról, hogy mit vihetünk a kórterembe, meddig és mennyien tartózkodhatunk ott.

Tartsuk be az óvintézkedéseket és előírásokat!

  • A kórházba lépés előtt az egészségügyi személyzet ellenőrzi a látogató testhőmérsékletét, valamint fertőtleníti a kezét, így ezt követően, ha bármit megfogunk, a kórterembe lépés előtt újra fertőtlenítsük a kezünket.
  • A kórházakba csakis a koronavírus elleni oltás beadását igazoló plasztikkártyával, azaz védettségi igazolvánnyal lehet belépni. Esetleg 48 óránál nem régebbi, saját névre kiállított negatív PCR-teszt-eredménnyel, ami a 18 év alattiakra is vonatkozik.
  • Egy beteghez naponta legfeljebb egyetlen látogató mehet, akinek az orrot és szájat eltakaró háromrétegű sebészi maszkot kell viselnie, vagy FFP2, FFP3 védőmaszkot, amit még a folyosón kell felvennie.
  • A látogatási idő intézményenként változó, de 60 percnél többet sehol nem maradhat a kórteremben a napi egy látogató, annak pontos időtartamát ugyancsak az adott egészségügyi intézmények jelölik meg. Időben tájékozódjanak erről is!
  • 14 éven aluli gyermek jelenleg senkit nem látogathat!
  • A látogatók nem használhatják a betegek mellékhelyiségeit, mosdóit, a szobáikban lévő zuhanyzóba nem léphetnek be! Csakis a számukra kijelölt mosdót vehetik igénybe, azt követően pedig alapos kézfertőtlenítést kell alkalmazniuk, s ha visszamennek a kórterembe, a cipőre egyszerhasználatos védőeszközt kell felvenni. (Ez természetesen akkor is érvényes, amikor először belépünk a kórterembe!)
  • A 1,5-2 méteres távolságot kötelező betartani a beteg és a látogató között. A kórterem ágyát, szekrényét, a beteg holmiját tilos fogdosni.
  • Cserepes és vágott virágot nem lehet a kórteremben hagyni.
  • Csomagot be lehet vinni a megfelelő fertőtlenítés mellett, illetve azokban az egészségügyi intézményekben, melyek egyes osztályain még látogatási tilalom van a fertőzésveszély elkerülése érdekében, a betegnek szánt csomagot a bent fekvő személy nevével, a születési dátumának adataival, édesanyja nevével, a fekvőbeteg-osztályának, a kórterem szobaszámának megjelölésével, alaposan becsomagolva, steril állapotban az érintett portán lehet leadni. A leadási rend, időpont egészségügyi intézményenként változik, így ezt az adott klinika portáján kell megkérdezni érkezés előtt telefonon. Legtöbb helyen 11-15 óra között fogadják a kijelölt portákon a betegeknek szánt csomagokat.
  • Törekedjünk arra, hogy telefonon egyeztessünk, mire van szüksége a betegnek, amit ő maga nem tud beszerezni, hiszen nem hagyhatja el az épületet, továbbá, milyen élelmet és folyadékot fogyaszthat. Romlandó étel semmiképpen nem kerülhet a csomagba tekintettel a nyári hőségre.
  • A látogatóknak tilos dohányozni vagy ittas állapotban belépni az adott klinika területére.
  • Ügyeljünk arra, hogy szerettünk soha ne maradjon kézfertőtlenítő gél és kézfertőtlenítő kendő nélkül, legyen számára elérhető elegendő, nem puffasztó folyadék, váltó fehérnemű, törölköző, alvó ruha, köntös, higiénés és kozmetikai szerek, valamint a saját gyógyszerei, és olvasnivaló, evőeszközök, pohár, kényelmes papucs. A zuhanyzáshoz – ahol, és akinek ez engedélyezett – külön gumipapucs szükséges.
  • A koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek természetesen továbbra sem látogathatóak, kivéve az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben meghatározott, kapcsolattartás jogára vonatkozó eseteket.
  • A súlyos állapotú betegnek joga van ahhoz, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon.
  • A kiskorú betegnek joga van ahhoz, hogy szülője, törvényes képviselője, illetve az általa megjelölt családtag vagy személy, törvényes képviselő mellette tartózkodjon.
  • A szülő nőnek joga van ahhoz, hogy az általa megnevezett nagykorú személy mellette lehessen, a vajúdás és a szülés során folyamatosan mellete lehet ez a meghatározott családtag, orvos, barát, s bárki más, aki erre engedélyt kap, de maximum egy főnek engedélyezett.
  • Ha a beteg mozgásra képes, s ezt az orvosa igazolja, a látogatási időre elhagyhatja a kórtermet, biztonságos maszkban, és a 1,5-2 méteres távolság betartásával. A gyógyuló személynek sem alkoholt, sem dohányárut, sem az egészségét veszélyeztető ételt nem lehet adni a kórtermen kívül sem. A látogatási idő ekkor sem lehet több 60 percnél.
  • A kórházban kezelt betegnek a kórház parkjába orvosi engedély nélkül tilos kimenni!

Ezeket olvasta már?

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Mit tudunk jelenleg a koronavírus...

Nemrégiben Dél-Afrikában ismét egy újabb koronavírus-variánst azonosítottak a kutatók. Szoros nyomon követése, alapos vizsgálata nyomán arra a...

Mire képes az erős immunrendszer a...

Milyen hatással van a SARS-CoV-2 az immunrendszerre, legalábbis mit tudunk ezen a ponton? Mire lehet képes egy optimálisan működő immunrendszer e vírus...

Poszt-COVID stressz zavar és...

A járvány egyik fontos, és mind egészségügyi, mind anyagi és a mentális jóllét szempontjából legmegterhelőbb maradványtünete a poszt-COVID...

Mit jeleznek az ellenanyagszintek...

Több megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe olyan személyektől a koronavírus oltás kapcsán, akik 3-4 hete már megkapták a második dózis...

Mit mutat a koronavírus teszt az...

Ön is a közé a többmillió magyar közé tartozik, aki már megkapott legalább egy dózis COVID-19 elleni védőoltást? Érdekli, hogy kialakult-e...

A COVID-19 szívet érintő...

A COVID-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 nevű koronavírus elsősorban a légutakat, légzőszervet támadja meg, de nem ritka egyéb szervek...

Hogyan készüljünk fel a COVID-19...

Íme pár tanács, és válasz néhány gyakran feltett kérdésre azt illetően, hogy hogyan kellene felkészülni a COVID-19 elleni védőoltás beadására.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.