Az EMA megkezdte a kínai Sinovac vizsgálatát

Szerző: MTI

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust (Vero Cell) tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség kedden.

Az uniós ügynökség közleménye szerint döntése a szakvizsgálat megkezdéséről a laboratóriumi kutatások és a klinikai vizsgálatok előzetes, kedvezőnek mutatkozó eredményein alapul.

A tanulmányok azt sugallják, hogy az inaktivált vírust tartalmazó vakcina olyan antitestek termelését váltja ki, amelyek a SARS-CoV-2-t, azaz a COVID-19-et okozó vírust támadják meg, és elősegíthetik a betegség elleni védekezést. Az EMA Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) eljárása során értékelni fogja a vakcina hatékonyságára és biztonságosságára, valamint minőségére vonatkozó adatokat, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják-e az esetleges kockázatokat.

Az inaktivált vírus nem okozhat betegséget

A folyamatos felülvizsgálat addig folytatódik, amíg elegendő bizonyíték nem áll rendelkezésre a forgalomba hozatali engedély hivatalos kérelmének beadásához.

Az EMA közölni fogja a vakcináról kialakított véleményét, illetve azt, ha a gyártó benyújtja az oltóanyag forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét - közölték.

Az EMA tájékoztatása szerint az oltóanyag elősegíti, hogy a védőoltás után az emberi szervezet immunrendszere az inaktivált vírust idegen anyagként azonosítsa, és természetes védekezésként antitesteket termeljen ellene.

Ha az oltott személy később kapcsolatba kerül a koronavírussal, immunrendszere felismeri a vírust, és készen áll arra, hogy védelmet nyújtson a koronavírus ellen. Az inaktivált vírus nem okozhat betegséget - tették hozzá.

(MTI)

COVID-19 cikkajánló

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Gyermektervezés Gyermektervezés

Ez a hormon is megakadályozhatja a teherbe esést. (x)

Szabálytalan ciklus? Szabálytalan ciklus?

Policisztás ovárium szindróma (PCOS) is állhat a hátterében.

Továbbra is emelkedik a szennyvízben...

Országos átlagban tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.

Koronavírus - 18 078 új fertőzött...

Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 414 563 fő, közülük 6 201 022 fő a második, 3 890 728 fő a harmadik, 324 187...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Meddig maradhatnak fertőzőképesek a...

Vajon mennyi ideig marad(hat)nak fertőzőképesek a koronavírusos emberek? A tudományos módszerekkel erre vonatkozóan összegyűjtött adatokat vesszük...

Amit a koronavírus...

A legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel a COVID-19 ellen az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően....

A koronavírus-fertőzés és a vakcina...

Sokakban felmerül a kérdés: mi vált ki erősebb, hatékonyabb immunválaszt, a koronavírus-fertőzés által kiváltott, vagy a védőoltás által...

Meddig tart a COVID-19 elleni...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.