CoronaVac-vakcina: serdülőknél és gyermekeknél is biztonságos lehet

Szerző: MTI

Az első klinikai kísérletek szerint a SARS-CoV-2 vírus ellen kifejlesztett kínai CoronaVac-vakcina biztonságos lehet a gyermekek és a serdülők számára, és erős antitestválaszt vált ki a beoltottakban.

A klinikai vizsgálatokról szóló tanulmányt hétfőn publikálták a The Lancet Infectious Diseases folyóiratban.

Kínai kutatók randomizált, kettős vak, 1-2-es fázisú, ellenőrzött klinikai vizsgálatot végeztek a CoronaVac-vakcinával, amelyet a kínai Sinovac Biotech gyógyszergyár fejlesztett ki. A klinikai kísérletben több mint 500 egészséges, 3-17 éves kor közötti gyermek és serdülőkorú vett részt.

A legtöbb mellékhatás enyhe vagy közepes mértékű volt

Az eredmények szerint a két dózissal beoltott részvevők 96 százalékának szervezetében antitestek képződtek a SARS-CoV-2 vírussal szemben.

Az oltást követően a legtöbb mellékhatás enyhe vagy közepes mértékű volt, leggyakrabban az oltás helyén jelentkezett fájdalom.

A kutatók ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a kisszámú résztvevővel végzett vizsgálat miatt az eredményeket óvatosan kell értelmezni, nem lehetett belőlük határozott statisztikai következtetéseket levonni.

Tovább

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

MR-vizsgálat MR-vizsgálat

Mit lehet vizsgálni MR segítségével? Hogyan kell felkészülni a vizsgálatra?

Orrdugulás? Orrdugulás?

Egy speciális hatóanyagú orrspray, ami mérsékli a megfázás orrtüneteit. (x)

Újabb oltóanyagot vizsgál az EMA

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Valneva európai biotechnológiai vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinája folyamatos...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Meddig tart a COVID-19 elleni...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

Koronavírus és a tüdőbetegségek

Az utóbbi időben szinte naponta új információ lát napvilágot az új típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban. Rémisztő és biztató adatokat...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.