Iskolai vagy otthoni tanulás, a gyerekek beoltása - a gyermekorvos nézőpontja

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró

Több szülő regisztrálta gyermekét is a vakcinainfo.gov.hu oldalon, holott az a 18 felettiek számára nyitott felület. Az ’Adatkezelési tájékoztató’ szövege szerint ugyanis „a 18. évüket be nem töltöttek regisztrációjának sorsa - jelzés és további adatkezelés nélkül - a törlés” - írja friss hírlevelében dr. Bogdányi Katalin gyermekszakorvos, neonatológus.

A 12. kerületi Normafa gyermekrendelő háziorvosa a körzetéhez tartozó családokat rendszeresen tájékoztatja fontos tudnivalókról – most például arról, hogy mik a fiatalok oltásának feltételei, illetve mit érdemes tudniuk azoknak a szülőknek, mivel jár, ha április 19-én nem kívánják iskolába engedni gyereküket.

„Visszajelzéseket kaptunk arról is, hogy egyes középiskolás gyerekeket már beoltottak. Mint ismert, jelenleg a koronavírus elleni vakcina felvételének feltétele a betöltött 18 éves kor, így előfordulhat, hogy az évet vesztett, vagy egyéb okból évet halasztott diákok között egyesek elmúltak 18 évesek, így valóban olthatóak. E kérdést illetően hivatalos tájékoztatást ugyan nem kaptam, de a kollégákkal való egyeztetések során tudomásomra jutott az ügymenet. A 18. életévüket betöltött fiatalokat – akik még házi gyermekorvosi praxishoz tartoznak –, amennyiben regisztráltak oltásért, a bejelentett lakhelyük szerint illetékes felnőtt háziorvosi praxishoz kiközvetítve hívják majd be oltásra.

Híradások szerint megkezdődött a 16-18 év közötti krónikus betegek vakcinálása. A 16 felettiek esetén jelenleg a Pfizer-BioNTech Comirnaty nevű oltóanyaga engedélyezett, így, amint megszületik a hivatalos döntés a 18 alattiak koronavírus elleni oltásáról, ami reményeink szerint közeleg, mi is ezzel fogjuk kezdeni a 16-18 éves gyerekek oltását.

Április 19-i óvoda-, iskolanyitás

A jövő héten – az erről szóló döntések értelmében – újra kinyitnak az óvodák, iskolák. A gyerekek közösségkezdését, az érvényes jogszabályok szerint, az intézmények semmilyen adminisztratív vagy egyéb feltételhez, így például COVID-tesztekhez, orvosi igazolásokhoz nem köthetik.

A tanév elején a vonatkozó orvos-szakmai testületek meghatározták azon betegek körét, akiknek súlyos alapbetegségük miatt, a járvány idején nem javasolt a közösségbe járás. Így az érintettek, a szakorvosi vélemény birtokában, az egész tanév folyamán digitális oktatásban vesznek részt, vagy tanulmányaikat magántanulóként folytatják.

Sok szülő aggodalommal figyeli a járvány alakulását, és nem szeretnék közösségbe engedni gyermeküket. Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, a vele készült interjúban megerősítette, hogy a járvány eleje óta, bármely szülőnek jogában áll – a pandémiára tekintettel – otthon tartani gyermekét, amit igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Ez esetben tehát nincs orvosi igazolásra szükség. Hiszen nem betegségről van szó, hanem szülői kérvényezésről, hogy a gyerek távol maradhasson az iskolából. Fontos azonban azzal tisztában lenni, hogy az ilyen módon otthon töltött napok nem digitális oktatásnak, hanem hiányzásnak minősülnek. Tehát ha ennek a családi döntésnek a következtében a tanuló az évi 250 óra mulasztást eléri, köteles lesz osztályozó vizsgát tenni.”

Ami pedig az iskolai testnevelést, sportot illeti, megismételjük Bogdányi doktornő korábbi tanácsát: a COVID-19-fertőzésen átesett gyerekeket nemcsak betegségük alatt, de a következő időszakban is nagyon gondosan kell kímélni. Fizikai terhelésükre óvatosan, fokozatosan lehet csak visszatérni. Többek között ezért is nagyon fontos, hogy a gyerekeket gondozó orvos is tudjon a betegekről, őket idejében diagnosztizálhassa, mert csak így tud megfelelő tanácsot adni ahhoz, hogy felgyógyulásuk a lehető legkevesebb szövődménnyel történhessen meg. Bár ma sincsen még nemzetközileg egységes állásfoglalás arról, hogy mennyi felmentésre van szükség, de az a leghelyesebb, ha az iskolai testnevelésben csak hetekkel a gyógyulást követően vesz részt újra az iskolás gyerek.

Tovább

WEBBeteg logóWEBBeteg.hu
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A kínai gyógyszercégek a vakcinák...

Kínában a védőoltást gyártók felvetették az oltások kombinálásának gondolatát, és annak a kérdésnek a vizsgálata is terítékre került, hogy...

Koronavírus - A harmadik hullám...

A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal...

Mit jeleznek az ellenanyagszintek...

Több megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe olyan személyektől a koronavírus oltás kapcsán, akik 3-4 hete már megkapták a második dózis...

Mit mutat a koronavírus teszt az...

Ön is a közé a többmillió magyar közé tartozik, aki már megkapott legalább egy dózis COVID-19 elleni védőoltást? Érdekli, hogy kialakult-e...

A COVID-19 szívet érintő...

A COVID-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 nevű koronavírus elsősorban a légutakat, légzőszervet támadja meg, de nem ritka egyéb szervek...

Hogyan készüljünk fel a COVID-19...

Íme pár tanács, és válasz néhány gyakran feltett kérdésre azt illetően, hogy hogyan kellene felkészülni a COVID-19 elleni védőoltás beadására.

A COVID-19 kezelési lehetőségei

A SARS-CoV-2 okozta koronavírus-járvány megállításáért folyamatosan dolgoznak a szakemberek. A legnagyobb hangsúly jelenleg a védőoltásokon van...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.