Ma érkezik az egyik leghatékonyabb COVID-ellenes hatóanyag első szállítmánya

Szerző: koronavirus.gov.hu

A magyar infektológusok folyamatosan vizsgálják a COVID-19 fertőzés terápiájába beépíthető új gyógyszereket. Ennek eredményeként Európában elsőként engedélyeztük az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által előállított készítményt, a bamlanivimab gyógyszert - ismertette Kásler Miklós.

Üzenetében a miniszter elmondta: kezdeményezésére az Országos Gyógyszerészeti Intézet 2020. december 12-én engedélyezte a készítmény veszélyhelyzeti, ideiglenes alkalmazását, és a legújabb vizsgálatok szerint ez a gyógyszer az új típusú koronavírus angliai mutációja ellen is hatékony.

A bamlanivimab egy COVID-19-ből 2020-ban felgyógyult beteg vérplazmájából molekuláris technikával készült monoklonális antitest. Lényegében passzív immunizációról van szó, hiszen az ellenanyagokat bejuttatjuk a fertőzés kezdeti állapotában lévő, fertőzött betegekbe. A szer egyelőre nem törzskönyvezett, de veszélyhelyzeti alkalmazási engedéllyel rendelkezik - ismertette a tárcavezető.

Három ütemben, összesen 6236 ampulla érkezik

A gyógyszer beszerzésével kapcsolatban kiemelte: a megkötött nemzetközi szerződés szerint három ütemben, összesen 6236 ampulla érkezik Magyarországra, így január 27-én 2400, február második felében 2800, március második felében pedig 1000 dózishoz juthatunk.

A gyógyszerért nagy nemzetközi verseny alakult ki. Ebben a versenyben a Magyar Kormány szerződött először, az OGYÉI vizsgálatai alig egy hónappal az amerikai jóváhagyást követően megtörténtek - mutatott rá a miniszter.

Prof. Dr. Kásler Miklós kitért arra is, hogy az első 300 dózist a koronavírussal fertőzött betegek ellátásában vezető szerepet játszó két országos gyógyintézetben, a Dél Pesti Centrumkórházban lévő Infektológiai Intézetben és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, utána pedig a többi nagy magyar kórházban alkalmazzák. A gyógyszer csak szakmailag ellenőrzött, felügyelt körülmények között adható be, alkalmazásához klinikai vizsgálatra nincsen szükség, mert az már megtörtént - hangsúlyozta.

A bamlanivimab alkalmazásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a még nem kórházban tartózkodó, ambuláns ellátást igénylő, enyhe és középsúlyos, de a klinikai progresszió magas kockázatával járó betegeknél lehet alkalmazni 1 órás infúzió formájában. Hozzátette: az antitest alapú készítmény 70-75 százalékkal csökkenti a súlyosabb szövődmények kialakulását, így a betegek háromnegyedének állapota nem súlyosbodik, és kórházi felvétel sem szükséges Ezáltal jelentősen csökkenhet a kórházakra és az egészségügyi dolgozókra nehezedő nyomás is - zárta üzenetét a miniszter.

(koronavirus.gov.hu)

Ajánlott cikkek - A COVID-19

Hozzászólások (4)

Cikkajánló

Magyarországra érkezett vakcinák...

Hétfőn újabb Szputnyik-vakcina szállítmány, ma pedig újabb Pizer-vakcina szállítmány érkezett Magyarországra. A mai napig összesen 889 ezer ember...

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Ma érkezik az egyik leghatékonyabb...

A magyar infektológusok folyamatosan vizsgálják a COVID-19 fertőzés terápiájába beépíthető új gyógyszereket. Ennek eredményeként Európában...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Egyesek hosszas, mások csak rövid...

Bizonyítékok alapján jó okkal vélhetjük úgy, hogy a koronavírussal szembeni immunitás a fertőződés után akár 6-8 hónapig, sőt, talán évekig...

Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.