• A szülő igazolhatja felelősen, hogy egészségesen vitte-e közösségbe gyerekét

        Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró

        Egy házi gyermekorvos szakmai véleménye az igazolások hiteléről. - Az úgynevezett közösségkezdő orvosi igazolások jelentéséről (vélt - a hivatalosan elvárt - jelentőségéről, illetve félrevezető, sőt irreális voltáról) tájékoztatja a körzetébe tartozó szülőket a Normafa Gyermekrendelőben dolgozó dr. Bogdányi Katalin gyermekorvos, neonatológus.

        Mostani hírlevelét azoknak szánta, akiknek bölcsődés vagy óvodás korú gyereke van, de üzenete körzethatárokon túl, minden szülő számára fontos, sőt nagyon hasznos olvasmány, szerte az országban. Már most jelzi a körzeti orvos, hogy következő nyilvános levelében a koronavírus-járvány árnyékában zajló tanévkezdésről lesz szó. Szeptember elsejére tekintettel tehát az alábbiakra kívánta felhívni a szülők figyelmét dr. Bogdányi Katalin:

        „A különböző gyermekintézmények egy rejtélyes eredetű hagyományból kiindulva a tanév elején vagy a beiratkozáskor, míg néhányan még hosszabb évközi szünetek után is – a működési rendjükre hivatkozva – orvosi igazoláshoz kötik a gyermekek felvételét. Ilyen igazolást hosszú egyeztetéseket és előkészítést követően e tanévtől kezdve nem állítok ki. A következőkben szeretném elmagyarázni, hogy miért.

        Hirdetés

        A legkézenfekvőbb válaszom az, hogy azért, mert nincsen semmilyen jogszabály, ami engem erre kötelezne. Az ombudsman már évekkel ezelőtt felhívta a gyermekintézmények figyelmét arra, hogy túlnyúlnak a hatáskörükön azzal, ha a gyermekek felvételét orvosi igazoláshoz kötik. Sajnos többségüket ez sem győzte meg.

        Itt abba is hagyhatnám, azonban számos olyan tevékenységet vállalok, amire jogszabály nem kötelez, ezért szeretném az észérveimet is megosztani Önökkel.
        Az orvosi igazolás, mint „hungarikum”, nagyon sok sebből vérzik. Ezt már sokszor, sokfelé leírtam, most szorítkozzunk inkább az úgynevezett "három napon belüli" igazolásra.

        Már a nevénél eldől, a kérés lehetetlen. Vajon egy óvodapedagógusnak vagy magának a fenntartónak, amikor az intézmény működési rendjét írja, van-e fogalma róla, hány bölcsődés-óvodás van egy gyerekpraxisban? Az enyémben például közel 400. Mégis hogyan gondolják, hogy 3 napon belül mindegyiküket meg tudom vizsgálni? Ugye, a válasz egyszerű: sehogy!

        Tegyük fel, vállalnám a lehetetlent, s az éjt is nappallá téve, pénteken végigvizsgálom mind a négyszázat, hogy hétfőn óvodába mehessenek. Ugyan ki vállalja a felelősséget azért, ha az egészségesnek nyilvánított gyerekkel péntektől hétfőig történik valami? Mert, hogy történhet, az persze nagyon is életszerű. A 400-ból legalább 40-50 gyereknek ezalatt valamiféle tünete, panasza biztosan kialakul. Esetükben mit ér a pénteki igazolás?

        Vagy legyen szerencsénk, és egyiknek se lesz semmi baja. Hétfőn bemegy a közösségbe. Kedden reggel miért nem kell igazolás? És szerdán?

        Az előírás komolytalanságát jelzi az is, hogy míg egyes óvodák a beiratkozáshoz kérnek orvosi igazolást, mások az óvodai év elején. Mivel a jogszabály nem tartalmazza a közösségkezdő igazolást, így nincs definiálva, hogy milyen vizsgálat alapján, tulajdonképpen az orvosnak mit is kell igazolnia. Egyesek arra kíváncsiak, hogy a gyereknek van-e krónikus betegsége. Más azt kéri, mutassák be a beadott oltások igazolását. De a kedvencem ez az elvárás: "igazolom, hogy a megnevezett gyerek egészséges, közösségbe mehet!"

        Gondolom, a szülők tudják a leginkább, soha nem lehet senkiről azt állítani, hogy egészséges. Hiszen számtalan betegség lappanghat bárkiben, amiről nem is tud, a vele egy családban élő környezete sem, de még az őt gondozó orvos se tudhat róla. (Egy betegség után sem tudunk másról nyilatkozni, mint hogy az adott kórképből meggyógyult.) Van olyan "bátor" intézmény is, amely pontosan megírja nekem, az orvosnak azt is, hogy mi szerepeljen az igazoláson, mert idézem "csak azt tudja elfogadni". De a hitelesítés az én aláírásommal és körpecsétemmel történjen meg, természetesen!...

        Néhány óvoda előírja, hogy az igazolás mellé a gyerek oltási könyvét is mutassa be a szülő. Amúgy szeretném tudni, hogy vajon a kisgyermeket nevelők vagy az óvodapedagógusok között hányan vannak képben, hogy a 2016 októberében született gyerekre például milyen oltási naptár vonatkozik? Nos, ha nem naprakészek, mégis mit fognak nézni az oltási könyvben? (Most tekintsünk el a GDPR kérdésétől, ami az orvosi igazolásoknak külön szép vonatkozása.) Kézenfekvő válasz/megoldás volna az, ha a szülő az óvodaorvosnak mutatná be, megkapta-e a gyerek az összes oltást, s így nem veszélyezteti társait. Ámde az aktuális jogszabály szerint az óvodaorvosnak csak az óvodai járvány idején van feladata. Minden más gondozási kérdés az alapellátó orvosé (azaz az enyém), így hát egyáltalán nincs semmi értelme az ilyen óvodai kérésnek. Ugyanis teljesen téves biztonságérzetet ad.

        Egy egészséges, tünetmentes gyereknek 1 éves koráig hét, 6 éves koráig összesen tizenhat kötelező vizsgálata van. Ezek az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok, illetve a kötelező védőoltás előtti vizsgálatok hivatottak a krónikus betegségek kiszűrésére és gondozására. Ezektől várható el az esetleges egészségügyi probléma feltárása. Semmi szükség nincsen rá, hogy ezt a számot még évente eggyel növeljük. Ami a 16 alkalom során nem derült ki, az a többi 5 során se fog. Ezen vizsgálatok eredményét a jogszabályban előírt módon vezetjük a gyermek Egészségügyi Kiskönyvében, ami mindenkoron a szülőnél van, és ha szükséges, abból az óvoda is tud tájékozódni. 

        A legszomorúbb az egészben, hogy a fentiekben leírt igazoláskérés a legtöbb intézményben pusztán adminisztratív mechanizmussá degradálódott. Valójában, úgy tűnik, számukra egy a lényeg: le legyen fűzve az a papír, amit majd lehet lobogtatni, ha előjönnek a felelősségre vonatkozó kérdések. Remélem, a fentiek alapján megértik, hogy ehhez semmilyen módon nem kívánok asszisztálni.

        Nagy tisztelet azoknak az intézményvezetőknek, akik gondolkodó, a szülőt partnernek tekintő módon megszüntették az orvosi "igazolásosdit", és áttértek a szülőtől kért nyilatkozatra, hasonlóan ahhoz, ahogy ez a táborok esetében is történik, évek óta. Teljesen megértem, hogy minden intézmény szeretné elkerülni mindazon eseteket, amikor egy beteg gyerek megfertőz(het)i a társait. De tudomásul kell venni, hogy azt a helyzetet, hogy a gyerek reggel jól van-e vagy nincs, volt-e éjjel láza, hasmenése, náthája stb., egyedül – és hitelt érdemlően – kizárólag a szülője/gondviselője tudhatja. A szülő, gondviselő a felelős a gyermekéért, így csak ő nyilatkozhat arról is, milyen állapotban vitte gyermekét a közösségbe.

        "A fentieket rövidített, letölthető verzióban megtalálják a honlapomon a következő linkeken:

        A praxisomba tartozó gyermekek szüleit kérem, ha a gyereküket ellátó bölcsőde, óvoda a közösségkezdéshez orvosi igazolást kér, az intézményvezetőknek szóló tájékoztatót legyenek kedvesek átadni nekik. Üdvözlettel: Dr. Bogdányi Katalin”

        Olvasson tovább! Hogyan készíthetem fel gyermekemet az óvodakezdésre?

        WEBBeteg
        Fazekas Erzsébet, újságíró
        Forrás: Dr. Bogdányi Katalin, gyermekorvos, neonatológus hírlevele

        Módosítva: 2020.09.01 13:03, Megjelenés: 2020.09.01 13:03
      • Cikkajánló

        Időjárás-változás

        Időjárás-változás

        Dr. Bálint Anita

        Mi történhet az ízületekben időjárás-változás hatására? Mit tehetünk?

        3-as típusú cukorbetegség

        3-as típusú cukorbetegség

        B. M., szakfordító

        Különböző genetikai okok vezethetnek 3-as típusú cukorbetegség kialakulásához.

        Izomgyengeséget okozó ritka kórért is felelhet a SARS-CoV-2

        Egy koronavírussal fertőződött ismerősöm intenzív osztályra került. Amikor pár hét után hazaengedték, még gyenge volt, alig tudott járni. Úgy vélte, majd felépül otthon, kell a hely másnak. Napokkal később viszont arról számolt be, hogy a különös nevű Guillain-Barré-szindróma (GBS) miatt már a Neurológiai Klinikán kezelik, mert nem tud lábra állni. Ez a COVID-19 szövődménye, és akár 4-6 hónapba is telhet, amíg állapota rendeződik, mondták neki az orvosok. Vércserét fognak végrehajtani nála, avatott be a terápia részleteibe...

        Koronavírus - 2079 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 63 krónikus beteg

        2079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 63 642 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Gyermeket nem magunknak szülünk

        Arra mindenki viszonylag hamar rájön, hogy hiába a sok szakirodalom, könyvből nem lehet gyereket nevelni. Minél több előfeltevéssel indulunk, annál nagyobb csalódások érnek. A nevelés alapelvei I.

        A tévénézés hatása - Ez történik a gyerekekkel

        Vitathatatlan, hogy a tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények közt szoros összefüggés mutatható ki. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban van tévékészülék, rosszabb az olvasási-, matematikai- és felfogóképességük, mint kortársaiknak.

        A mérgező családokban élő gyermekek örök sérüléseket cipelnek

        A felnőttek többnyire azt a mintát követik, amit gyermekként szüleiktől láttak, amivel erősítették önbecsülésüket, testi, lelki fejlődésüket, vagy épp amivel romba döntötték önértékelésüket, a reményt arra, hogy önállóan is értékesnek érezhessék magukat. A szülők folyamatosan azon igyekeznek, hogy a nekik megfelelő, kedvező helyüket megtalálják az élet számos területén.

        Az egyszülős családban nevelkedő gyermekek is teljes értékűek

        Az egyszülős családban nevelkedő gyermekekből is éppúgy válhat egészséges lelkű kamasz, ifjú, majd felnőtt, mint a hagyományos családmodellben cseperedőkből. Akár az anya vagy az apa neveli válás után csemetéjét, nem légüres térben élik a mindennapjaikat, sőt megtörténik, hogy sokkal nagyobb figyelmet és nyugodtabb légkört tud a válás után nyújtani a gyermekét egyedül nevelő szülő.

        Hogyan tegye bababiztossá a Karácsonyt?

        A karácsony a fénylő díszek, csillogó fenyőfa és gyertyák szezonja - melyeket nézni is gyönyörűség, ám sokkal izgalmasabb megfogni, különösen egy kisgyermeknek!

        A gyermek jogai: kapcsolattartás, tájékoztatás

        Az ellátásra kerülő gyermeknek joga, hogy értelmi képességének és pszichés állapotának megfelelően számára is megfelelő tájékoztatást kapjon. A szülőnek joga az egészségügyi dokumentáció megismerése, amelyről saját költségen másolatot kérhet.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.