Új stratégia a gyermekkori elhízás megelőzésében

Debreceni Egyetem
megjelent:

Kiemelkedő jelentőségű eredményt értek el a Debreceni Egyetem kutatói az Ulmi és a Lipcsei Egyetem szakembereivel közös tudományos vizsgálatukban. Az általuk feltárt mechanizmus a gyermekkori elhízás megelőzését és a felnőttkori elhízás kezelését segítheti. A kutatók eredményeiket a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Metabolism (IF 19.865) című lapban publikálták.

Jelenleg több mint 41 millióra tehető az elhízott gyermekek száma a világon. Emiatt az elhízás következményei 2030-ra a világ felnőtt lakosságának körülbelül 60 százalékát érintik majd.

Az elhízás és az ezzel összefüggő krónikus betegségek – cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, vesebetegségek, epekő, zsírmáj, krónikus ízületi gyulladás, gyakori fertőzések, asztma, depresszió – kezelése világszerte komoly kihívást jelent az egészségügyi rendszereknek. Napjainkban az elhízás gyermekkorban mintegy kétszer, serdülőkorban pedig háromszor olyan gyakori, mint az 1970-es években volt – hangsúlyozta Röszer Tamás, a vizsgálat vezetője, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet gyermek obesitológus kutatója.

Az egészséges zsíranyagcsere fenntartása gyermekkorban kiemelkedően fontos

A szakember ismertette: a zsíranyagcsere központi szereplői a sejtek energiatermelő egységei, az úgynevezett mitokondriumok, amelyek energiát és hőt termelnek a zsírok lebontásával. A mitokondriumok az evolúció során a mai baktériumokhoz hasonló egysejtű élőlényekből alakultak ki, és megtartották baktérium őseik örökítőanyagát. A Debreceni Egyetem, az Ulmi és a Lipcsei Egyetem kutatói vizsgálatukban azt találták, hogy elhízás során a zsírsejtek mitokondriumainak örökítőanyagát az immunrendszer idegenként – azaz kórokozó baktériumként – ismeri fel. Emiatt a mitokondriumok ellen immunválasz indul, a mitokondriumok megsérülnek és nem dolgozzák fel a táplálékkal bevitt zsírokat. A zsírok így lerakódnak a zsírsejtekben és elhízást okoznak.

A kutatók azonban kimutatták, hogy a gyermekek zsírsejtjei rendelkeznek egy olyan mechanizmussal, ami megvédi a mitokondriumokat.

Ezáltal a zsírsejtek immunrendszere a mitokondriumokat nem tekinti idegennek, sőt, támogatja a mitokondriumok növekedését. Ez a védőmechanizmus D-vitamint igényel, és lehetővé teszi azt, hogy az újszülöttek és a gyermekek zsírsejtjei megfelelő módon használják fel a táplálékkal bevitt zsírokat. Az egészséges zsíranyagcsere fenntartása gyermekkorban kiemelkedően fontos, mivel ez határozza meg a felnőttkori elhízásra való hajlamot – mondta a vezető kutató.

A kutatócsoport által feltárt mechanizmus a gyermekkori elhízás megelőzésében és a felnőttkori elhízás kezelésében is terápiás célpontként hasznosítható.

A zsírsejtekbe bejuttatható a mitokondriumok RNS-e és D-vitamin, amelyek együttesen képesek újraaktiválni a mitokondriumok fejlődését és a zsírégetést. Ezt állatkísérletben bemutattuk. Emellett diagnosztikai jelentősége lehet a korai elhízási hajlam felismerésében, ha a mechanizmusban részt vevő molekulák génexpressziós szintje megváltozik. Ez például mérhető olyan esetekben, amikor egyéb sebészi beavatkozás miatt zsírszövetet kell eltávolítani – tette hozzá Röszer Tamás.

A kutatás eredményeiről november 28-án közlemény (Anh Cuong Hoang, László Sasi-Szabó, Tibor Pál, Tamás Szabó, Victoria Diedrich, Annika Herwig, Kathrin Landgraf, Antje Körner, Tamás Röszer: Mitochondrial RNA stimulates beige adipocyte development in young mice) jelent meg a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Metabolism (IF 19.865) című lapban.

Tovább Gyermekkori elhízás - Diéta helyett egészséges életmód

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.