Hogyan kommunikáljuk aggályainkat túlsúlyos szeretteinknek?

szerző: Suskó Eszter, orvostanhallgató - Semmelweis Egyetem
lektorálta: dr. Babusa Bernadett, klinikai szakpszichológus frissítve:

A világon a felnőtt lakosság 39 százaléka túlsúlyos, közülük 13 százalék elhízott. Mivel sajnos 2018 második fele óta Magyarország hivatalosan is Európa legkövérebb nemzete lett, valószínűleg mindenki ismer olyan embereket a környezetében, akiknek életmódváltásra lenne szükségük.

Az orvos-beteg kommunikációban nagy szerepet tölt be, hogy milyen módon beszélünk az érintettekkel. Ám az ekkor használ kommunikációs trükköket a hétköznapi életben is használhatjuk, ha aggódunk szeretteink egészségéért.

Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a nem megfelelő életmód számos betegség okozója és súlyosbítója. Viszont, ha tisztában vagyunk ennek veszélyeivel, ám ezt nem megfelelő módon, bántóan hozzuk az érintett tudtára, pl. „Fogyjál már le!”, „Sportolj rendszeresen!”, ez szinte teljesen hatástalan. Sőt, még az is előfordulhat, hogy megerősítjük ellenállását az életmódváltással szemben, mert ilyenkor elkezdi magában az érveket gyűjteni, hogy miért is nem tesz az egészsége érdekében.

Az 5R-módszer

Amennyiben a személy, akin segíteni szeretnénk még nem motivált, esetleg vegyes érzelmei vannak a változással kapcsolatban, az ún. 5R- módszert alkalmazhatjuk. (Az 5 lépésnek megfelelő angol szavak kezdőbetűjét jelölik.)

  • Relevance/Fontosság: Ki kell deríteni először is, hogy miért lenne fontos az adott személynek a súlyvesztés. Keressünk egyéni motivációkat! Saját motivációk feltárására használhatjuk a visszatekintés eszközét, pl. „Mi előtt súlyfelesleged lett volna, miben volt más az életed?”. Vagy használhatunk előre tekintést, pl. „Mit gondolsz, mi fog történni, ha így folytatod?”, „Mi változna meg, ha lefogynál?” Egyéni motiváció nagyon sokféle lehet: egészségért való aggodalom, közelgő esküvő, teherbeesés valószínűségének növelése stb.
  • Risks /Veszélyek: A helytelen életmód kockázatainak középpontba állítása a következő lépés. Azok a kockázatok a legfontosabbak ilyenkor, amelyek az adott családtagot/barátot személyesen érinti. (A családban már előfordult betegségek.) Pl. szív-és érrendszeri megbetegedések, kettes típusú diabétesz, daganatos megbetegedések, amelyek valószínűsége életmódváltással csökkenhet.
  • Rewards/Jutalmak: A megfelelő táplálkozás és a rendszeres mozgás előnyeinek hangsúlyozása. Ekkor hatásosabb, ha segítő kérdéssel hagyjuk, hogy saját szavaikkal, saját célokat nevezzenek meg, pl. „Milyen előnyökkel járna számodra a súlyvesztés?” Akár mi is mondhatunk példákat, hogy a fent említett betegségek kockázata csökken, jobb lesz a közérzetük, a testmozgás köztudottan endorfint szabadít fel a szervezetben, ami boldogságérzetet kelt, nő az állóképesség stb.
  • Roadblocks/Akadályok: A változás útjában álló akadályok, nehezítő tényezők feltárása, ezekre megoldások keresése. Próbáljuk a kifogásokat kivédeni, merjünk tanácsot adni. Fontos a fokozatosság és hogy ne éhezéssel próbáljanak leadni súlyukból. A legokosabb egy dietetikus tanácsát kérni, aki személyre szabott étrendet készít a hozzáfordulóknak.
  • Repetition/Ismétlés: A beszélgetés végén meg lehet kérdezni, hogy van-e fogyási szándéka barátunknak. Ha a válasz igen, támogassuk, esetleg ajánljuk fel a közös sportolást és főzést, ami már a társaság miatt is sokkal motiválóbb lehet. Ha a válasz nem, mondhatjuk, hogy megértjük, milyen nehéz az életében változásokat indítani, de ha mégis úgy dönt változtana, ránk számíthat.

Tovább Miért kell kezelni az elhízást? A túlsúly következményei

Az 5R-módszer nem egyszeri beszélgetés, javasolt újra és újra megismételni, mert a motiváció kialakulása elhúzódhat. A módszer használható dohányosok esetében is, használata bizonyítottan növeli azoknak az arányát, akik leteszik a cigarettát.

Forrás

Pilling János: Orvosi kommunikáció a gyakorlatban. Budapest, Medicina Kiadó; 2018

(Suskó Eszter, orvostanhallgató, Semmelweis Egyetem, Lektorálta: dr. Babusa Bernadett, klinikai szakpszichológus)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.