Mást eszünk, mégis hízunk?

Szerző: Debreceni Egyetem

A koronavírus-járvány hatására a magyarok igyekeztek a korábbinál egészségesebben étkezni, mégis tovább gyarapodtak karanténkilóink, átlagosan 30 dekával lettünk nehezebbek – derült ki egy a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának szakemberei által végzett kutatásból.

Miként változtak a magyarok élelmiszervásárlási szokásai a koronavírus-járvány harmadik hulláma idején – ezeket vizsgálta a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézete, a Nébih, valamint a TÉT Platform Egyesület közösen. A március 30. és május 4. között csaknem kétezer ember megkérdezésén alapuló kutatás a tavaly tavaszi első hullám idején végzett hasonló felmérés folytatása volt.

Kontor Enikő, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (GTK) Marketing és Kereskedelem Intézetének adjunktusa a második „karanténkutatásról” kifejtette: a munka során a GTK munkatársai hozzájárultak a kérdőív összeállításához, illetve az eredmények kiértékelésében és azok nyilvánossággal való megismertetésben is szerepet vállalnak.

Egyebek mellett arra jutottak, hogy az első hullámhoz képest a vizsgált időszakban ugyan nőtt a boltlátogatási gyakoriság, de még nem érte el a járvány előtti időszak értékét. A legtöbben csak kétszer-háromszor vásároltak egy héten, egyre kevésbé volt jellemző a heti négyszeri, ötszöri, vagy ennél gyakoribb boltlátogatás.

Kontor Enikő szerint ezzel összefüggésben állhat, hogy az első hullámhoz képest egyharmaddal nőtt az online rendelők aránya. A növekedés egyértelműen tapasztalható volt a melegételt rendelők számában, de ami eddig kevésbé volt jellemző, hogy az élelmiszereket is egyre többen szerezték be a világhálóról a kényszerű napközbeni otthonlét miatt. Ráadásul a megkérdezettek 20-30 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ezt a szokását szeretné a járvány után is megtartani.

Rákérdeztek arra is, hogy melyek a legfontosabb szempontok a vásárláskor

Az eredmények azt mutatják, hogy a preferenciák nem változtak a járvány előtthöz, illetve az első hullámhoz képest, ugyanakkor némi átrendeződés tapasztalható. A magyarok köztudottan ízorientáltak, és ez nem változott a pandémia alatt sem.

A vásárlási döntés meghozatalakor az első két legfontosabb szempont az íz és a minőség volt. Ezt követően viszont némileg módosult a sorrend. Míg az első hullám alatt a tartósság bizonyult a harmadik legfontosabb szempontnak, addig a harmadik hullám során az egészséges étrendbe illeszthetőséget már hangsúlyosabbnak tartottuk. A tartósság most a 6. helyre szorult vissza, a kedvező ár és a megszokott márka is megelőzte. Úgy tűnik, hogy az első pánikon, amely az élelmiszer-felhalmozáshoz vezetett, már túljutottunk. Ugyanakkor ez a mintegy másfél éve tartó járvány talán mintha megmozdított volna valamit a magyar emberek gondolkodásában, és próbálunk egészségesebben táplálkozni – fogalmazott a szakember.

Hozzátette: ennek ellenére az első hullámban felszedett átlagosan plusz egy karanténkilót most körülbelül 30 dekával tovább gyarapítottuk.

Az ok egyértelmű: míg csaknem 70 százalék úgy nyilatkozott, hogy naponta 5-8 órát, vagy ennél is többet ül, addig a megkérdezettek 40 százaléka kevesebbet mozgott az elmúlt évben, mint korábban – ismertette az adjunktus.

A harmadik hullám alatt hittünk a vitaminok és táplálék-kiegészítők erejében

Kontor Enikő kifejtette: az egészségesebb táplálkozás felé fordulást jelzik azok a válaszok is, melyek szerint több zöldséget, gyümölcsöt, tojást fogyasztottunk. A vizsgált időszakban a legritkábban vásárolt termékek közé tartoztak az impulzív, magas élvezeti értékkel rendelkező sós rágcsálnivalók, az édességek, az üdítők és az alkoholos italok. Emellett a megkérdezettek közel harmada nyilatkozott úgy, hogy törekedett a változatos étkezésre, odafigyelt az energiabevitelre és kisebb adagokat fogyasztott. A kutatók megfigyelték, hogy bár csökkent a felhalmozási hajlam, sok családban még mindig túl nagy az élelmiszertartalék. A háztartások 20 százaléka arra számít, nem tudják a lejárati időn belül elfogyasztani a termékeket. Pozitívum, hogy a megkérdezettek közel fele felajánlaná karitatív célokra az el nem fogyasztott élelmiszereket.

Végül az is bebizonyosodott, hogy a harmadik hullám alatt hittünk a vitaminok és táplálék-kiegészítők erejében, csaknem 44 százalékkal nőtt azok aránya, akik ilyen módon próbálták támogatni a szervezetük védekezőképességét.

A kutatás végső konklúziója, hogy bár a járvány okozta első pánik elmúlt, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az elmúlt másfél év alatt kialakult új szokásaink jó része tartósan velünk marad.

(Debreceni Egyetem)

Koronavírus aktuális kérdések

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Vesebetegség Vesebetegség

Kerülendőek a kalcium és magas oxálsav tartalmú ételek?

Májfoltok Májfoltok

Kialakulás és kezelés. Hogyan előzhető meg a májfoltok kialakulása?

Koronavírus - hamarosan...

Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

Információk a Szputnyik V...

Az orosz vakcinával most a Dél-Pesti Centrum Kórházban, a Honvédkórházban, a Szent János Kórházban és a Szent Imre Kórházban kezdődnek az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.