Országos tisztifőorvos: elkezdődött a célzott tesztelés Magyarországon

Szerző: MTI

Elkezdődött a célzott tesztelés Magyarországon is, ez elsősorban azokat a csoportokat és közösségeket érinti, akiknél felmerülhet a fertőződés esélye - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta, a szociális dolgozókat már pénteken elkezdték tesztelni, hétfőn pedig az óvónők, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók szűrése kezdődött meg. Hozzátette, a szociális, illetve az egészségügyi intézményekben dolgozók a foglalkozás-egészségügyi orvos segítségével végeztethetik el az antigénalapú gyorsteszthez szükséges mintavételt, az oktatási intézményekben pedig ehhez a feladathoz tesztelőcsapatokat biztosítanak. A team két orvostanhallgatóból és egy adminisztrátorból áll.

Hozzátette: az antigénalapú gyorsteszthez is garatmintát vesznek. Az eredmény 15-20 percen belül megvan, és ha a teszt pozitív, a már megszokott járványügyi intézkedés kezdődik el az érintettnél és környezeténél.

A védőoltások tömeges beadása a jövő év első negyedévére várható

Müller Cecília elmondta azt is, hogy a világban mintegy 170 tudományos műhelyben folyik intenzív munka a koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésére. Nagy valószínűség szerint egyszerre többféle - eltérő hatásmechanizmusú és gyártási technológiájú - oltóanyag kerül majd piacra. "A befutó" készítmények közül már lesz olyan, amellyel decemberben oltani lehet, de a védőoltások tömeges beadása a jövő év első negyedévére várható - mondta.

A szezonális influenza elleni védőoltással kapcsolatban közölte: a vakcinakészletet folyamatosan figyelemmel kísérik. Az adatok szerint a felnőtteknek adható, háromkomponensű oltóanyag első szállítmányának 74 százalékát már beadták a kérelmezőknek, és ebből másodszor is szállítottak már.

A gyerekeknek adható (négykomponensű) oltóanyagból 20 százalékot használtak már fel - mondta, arra kérve a szülőket, hogy november végéig jelezzék a gyerekorvosnak oltási igényüket, mert ha ebből a vakcinából nem fogyna el minden adag, akkor felszabadítják a felnőtteknek.

Müller Cecília elmondta, hogy továbbra is sok koronavírus-fertőzöttet ápolnak kórházban, bár az európai és magyarországi adatokból az látszik, hogy "picit" csökken az emelkedés mértéke. Jelenleg 7461 embert ápolnak Magyarországon koronavírus-fertőzéssel kórházban, közülük 627-en szorulnak lélegeztetőgépre. "Ez azért még magas, jelentős szám" - fogalmazott.

A szakember kitért arra, hogy a mintavétel gyorsításáért hat szűrőbusz segíti a mentőszolgálat munkáját. Ezeket azok kereshetik fel, akiknek a háziorvos előírta a tesztelést és már egyeztettek a mentőszolgálattal is, de úgy döntenek, nem otthon várják meg a mentő érkezését.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília azt mondta, nem valószínű, hogy a vírus ellenáll a hideg időjárásnak, valószínűleg megmarad a fertőzőképessége. Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy továbbra is megválasztható a temetés módja, függetlenül attól, hogy az elhunyt érintett volt-e a koronavírus-fertőzésben.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Asztma Asztma

Az asztma és a tisztítószerek használatának összefüggése.

Újabb oltóanyagot vizsgál az EMA

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Valneva európai biotechnológiai vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinája folyamatos...

Meddig tart a COVID-19 elleni...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus és a tüdőbetegségek

Az utóbbi időben szinte naponta új információ lát napvilágot az új típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban. Rémisztő és biztató adatokat...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Miért nem járható út a...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.