Vesztésre áll a szerencsejátékosok gyógyítása

Független Hírügynökség
megjelent:

Több tízezerre becsülik itthon a szerencsejáték-függőket, mégis mindössze 2-3 intézményben foglalkoznak gyógyításukkal. Ráadásul ezeken a helyeken sem külön osztályok szakosodtak erre.

Öt évvel ezelőtt a Nyírő Gyula Kórházban jött létre az első játékszenvedély-betegekkel foglalkozó részleg, ahol 2,5 év alatt több mint 260 embert láttak el - harminc százalékuk ki is gyógyult. 2006-ban azonban az orvosok egy ügyeleti idővel kapcsolatos vita miatt felmondtak, a részleg pedig szakemberek híján megszűnt.

Csorba Csilla adjunktus szerint pedig most még nagyobb szükség lenne egy ilyen helyre, mint korábban, egyre többen játszanak ugyanis szerencsejátékokat. Németh Attila pszichológus szerint többségük húszas-harmincas éveiben járó férfi, akiknek segítség nélkül nem sok esélyük van a szenvedély leküzdésére.

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.