A sófogyasztás és a szívbetegségek

MTI
megjelent: 2010.11.15.

Jelentősen csökkenne felnőttkorban a szívbetegségek és a szélütés kockázata, ha már tizenévesként kevesebb sót fogyasztanának a fiatalok - közölték számítógépes modellezésük eredményét vasárnap amerikai kutatók.

A napi ajánlott maximális sófogyasztás
A só évszázadok óta része az étkezéseinknek, és alapvetően nem is lehet a veszélyes táplálékok közé sorolni, azonban a túlzott fogyasztása ellen már számos érv felsorakoztatható: a magas nátriumbevitelt összefüggésbe hozzák a magas vérnyomással, a szívinfarktussal, a stroke-kel, bizonyos vesebetegségekkel és más súlyos állapotokkal.
A napi ajánlott maximális sófogyasztás>>

Amikor a modellben azt feltételezték, hogy napi 3 ezer milligrammal (3 gramm) kevesebb sót vesznek magukhoz az ételekkel és italokkal a kamaszok, az elemzés eredményeként azt kapták, hogy 30 százalékkal csökkenhet felnőttkorukra a magas vérnyomás előfordulásának kockázata. Ötvenéves korukra ezenkívül 7-12 százalékkal lehet kevesebb a koronáriás szívbetegségek aránya, 8-14 százalékkal a szívrohamok és 5-8 százalékkal a szélütések száma - derült ki az Amerikai Szívtársaság (AHA) chicagói tudományos találkozóján. Az amerikai tizenévesek minden más korcsoportnál több, napi 3800 milligramm sót vesznek magukhoz, miközben az AHA 1500 milligrammot javasol náluk felső határként a sóbevitelre. A legnagyobb gondot a feldolgozott élelmiszerek, pizzák, chipsek és más ropogtatnivalók jelentik, mert ezek sótartalma igen magas. "A legtöbb só, melyet megeszünk, nem a sószórónkból jön, hanem már eleve benne van az ételben, amelyet eszünk" - hívta fel a figyelmet Kirsten Bibbins-Domingo kutatásvezető, a Kaliforniai Egyetem munkatársa.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

L-glutation L-glutation

A szervezet egyik legfontosabb molekulája.

Emelkedett májenzimértékek? Emelkedett májenzimértékek?

Mi okozhat a normál tartománynál magasabb értékeket?

Gyenge szív, avagy zavar a bal szívkamra működésében

A szív a keringési rendszerünk központja, fő feladata, hogy tápanyagban gazdag vérrel és oxigénnel lássa el szervezetünk összes létfontosságú...

A sófogyasztás és a magas vérnyomás - Mi az összefüggés?

A hazánkban népbetegségnek számító magas vérnyomás (hipertónia) kialakulásában nem csupán a genetikának van szerepe, hanem többek között a...

Milyen tünetek esetén érdemes felkeresni a kardiológiát?

A szívünk megfelelő működése létfontosságú, ezért az időben kiderített problémák megfelelő kezelése életet menthet.

Az aszpirin növeli a túlélési esélyeket a tartósan szívbeteg nők esetében

Egy új kutatási eredmény szerint, az aszpirin csökkentheti a halál kockázatát azoknak a menopauzán túlesett nők esetében, akik tartós...

A koleszterinszint-emelkedés a menopauza tünete lehet

A menopauza jól érzékelhető testi és lelki tünetei mellett néhány láthatatlan tünettel is számolniuk kell a változókorba lépő vagy már...

Vérnyomás-szabályozás - A renin-angiotenzin rendszer

A szervezetünk a vérnyomást több különböző, egymással szoros kapcsolatban lévő rendszer irányításán keresztül szabályozza. A renin-angiotenzin...

Sófogyasztási szokások: Kóstolás nélkül sózunk?

Egy kutatás, melyet a Nemzetközi Táplálkozástudományi Szövetség (IUNS) és az Unilever tudósai vezettek, globálisan tekinti át a sófogyasztási...

Tévhitek és tények a sóbevitelről - Napi 5 gramm az ajánlott?

A nátriumból és kloridból álló só kis mennyiségben elengedhetetlen a folyadék- és ásványianyag-egyensúly fenntartásához. Az ajánlások szerint...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.