Életveszélyes az ülő életmód - Az aktív edzés sem elég

MTI
megjelent:

Minden egyes ülve töltött óra 26 százalékkal növelte a metabolikus szindróma kialakulását a nőknél, függetlenül attól, hogy mellette aktív testmozgást is végeztek.

Sok betegség forrása az inaktív élet

Az egész napos ülés jelentősen növeli az életmóddal összefüggő betegségek kockázatát még akkor is, ha mellette valaki rendszeresen végez testmozgást - közölték a stockholmi Karolinska Intézet kutatói kedden megjelent tanulmányukban.

Ön hajlamos az érbetegségekre?
Vegyük számba érbetegséget okozó rizikótényezőit! TESZT

A keringést felgyorsító fizikai aktivitás egészségügyi haszna vitán felül áll, mert segít megelőzni egyebek közt a szívérrendszeri betegségeket, a diabéteszt és az elhízást.

Az Elin Ekblom-Bak által vezetett csoport azonban azt javasolja, hogy vezessenek be új meghatározást az inaktivitásra.

"Az ''ülő életmódot'' inkább az izmok inaktivitásaként kellene definiálni, mint a testmozgás hiányaként" - hangsúlyozzák a svéd szakemberek a British Journal of Sports Medicine című szakfolyóiratban.

A kritikus mutatók
  • Testtömeg index (BMI). A testtömeg index a kilógrammban mért testtömeg és a méterben mért testmagasság négyzetének hányadosa (kg/m2). Ha a BMI értéke 18,5 alatti, akkor soványabb, mint az ideális lenne. Ha a BMI 18,5 és 25 közé esik, akkor az Ön tömege optimális. Amennyiben a BMI 25 és 30 között van, akkor túlsúlyos, ha 30 felett van, akkor elhízott.
  • Haskörfogat mérés. Ha a zsírszövet jelentős része a hasüregben található a belek között (mezenteriális zsír), akkor "alma" típusú elhízásról beszélünk. Ha a zsírszövet zöme a csípőn, a combokon és általában a bőr alatt van (szubkután zsír), akkor az elhízás "körte" típusú. Az egészség szempontjából sokkal kedvezőbb a körte típus.
    Ha Önnek pocakja, előredomborodó vagy éppenséggel lecsüngő hasa van, akkor elhízása alma típusú. A hasüregi zsír növeli az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. Nőknél a haskörfogat 88 cm, a férfiaknál pedig 100 cm alatt kell, hogy legyen (ezek a számok a különböző ajánlásokban néhány cm-rel eltérhetnek).

Ülő életmód - Sokkal veszélyesebb mint gondolnánk

A szerzők emlékeztetnek egy nemrégiben közzétett ausztrál vizsgálatra, amely megállapította, hogy minden egyes ülve töltött óra 26 százalékkal növelte a metabolikus szindróma kialakulását a nőknél, függetlenül attól, hogy mellette aktív testmozgást is végeztek.

A metabolikus szindrómát a magas vérnyomás, a hasi elhízás, a magas koleszterinszint és az inzulinrezisztencia jellemzi.

Koleszterintáblázat
zöldségSzámolja ki, hogy Ön mennyi koleszterint fogyaszt el naponta! Az élelmiszerek koleszterin- tartalma. Koleszterin-táblázat a WEBBetegen

A legújabb kutatások felhívták a figyelmet egy enzim, a lipoprotein lipáz (LPL) kulcsszerepére. Ez az enzim a testzsír lebontásában működik közre. Állatkísérletekből kiderült, hogy az LPL aktivitása jóval alacsonyabb volt azoknál a patkányoknál, amelyeket nem hagytak jönni-menni, ezáltal csökkent izomaktivitásra kényszerítettek.

A kutatók úgy vélik, hogy a helyi izomaktivitás általános fenntartása fontosabb, mint az izom-összehúzódások erőssége.

Ez azt jelenti, hogy nem csak gyakori testmozgásra van szüksége egészsége megőrzéséhez az embernek, de arra is figyelni kell, hogy kerülje a hosszú egy helyben ülést. A lift használata helyett a lépcsőjárást, az íróasztalnál végzett munka gyakori, pár perces megszakítását, autózás helyett sok gyaloglást ajánlanak a szakemberek.

A metabolikus szindróma

A metabolikus szindróma tünetei a csökkent glükóztolerancia (vércukorszint-emelkedésre való hajlam), a magas vérnyomás, az elhízás (főleg a hasra), a magas vérzsírszint és a magas koleszterinszint, amelyek már önmagukban is fokozzák a szívkoszorúér-betegség, a stroke és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét, együttesen azonban még jobban emelik a kockázatot és rövidítik az életet.
Ha Önnek metabolikus szindrómája van, vagy megjelent annak bármelyik komponense, akkor eljött az ideje, hogy határozottan változtasson az életmódján! Szerencsére a metabolikus szindróma megfelelő életmódváltással felszámolható, amelyet azért is érdemes megtenni, mert mennél hosszabb ideig áll fent, annál több nehezen gyógyítható vagy éppen maradandó károsodást hagy hátra (pl. érelmeszesedés, szívinfarktus, stroke).
A metabolikus szindróma

(MTI)

Cikkajánló

Mosatlan gyümölcs
Mosatlan gyümölcs

Milyen kórokozók fordulhatnak elő rajtuk?

Fitofotodermatitisz
Fitofotodermatitisz

Fényérzékenységet okozó növények és napégés.

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
WEBBeteg - Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.