Veszélyes lehet a műanyag palack

Szerző: MTI

A műanyag palack és számos más termék egyik összetevőjeként használt biszfenol-A nevű vegyszerről először mutatták ki francia kutatók, hogy káros hatással lehet az emésztőrendszerre.

Az Egyesült Államok tudományos akadémiájának lapjában (PNAS) hétfőn jelent meg a közlemény, amelyben patkánykísérletek eredményeit írják le a kutatók. E szerint az állatok emésztőrendszere negatívan reagált a biszfenol-A (BPA) kis mennyiségére is.

A vörösbor jótékony hatásai

Manapság a mértékletes borfogyasztás a kardiovaszkuláris betegségek elleni védelem miatt került előtérbe.
A borfogyasztás előnyei >>

Az emberi sejteken végzett vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a vegyszer csökkentette a bélfal áteresztő képességét (permeabilitását) és az immunrendszer válaszát az emésztőszervi gyulladásokra.

BPA-t használnak a polikarbonát műanyagok és az epoxi-gyanták előállításához, amelyekből cumisüvegek és italos palackok készülnek; az utóbbi műanyaggal bélelik az üdítős és konzervdobozokat, sőt az a fogtömésekben is megtalálható.

Az utóbbi évtizedekben 130-nál több tanulmány kapcsolta össze a BPA-t komoly egészségügyi problémákkal. Összefüggésbe hozták például a mellrákkal, elhízással és a korai pubertással is.

A toulouse-i Nemzeti Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársai szájon át adagoltak patkányoknak BPA-t az emberre biztonságosként megállapított napi mennyiség tizedének megfelelő koncentrációban.

Megállapították, hogy csökkent a bélfal áteresztő képessége, ezáltal romlott a tápanyagok felszívódása.

Azoknál a patkányutódoknál, amelyek már anyjuk méhében vagy a szoptatás során biszfenolnak voltak kitéve, nagyobb volt a súlyos emésztőrendszeri gyulladás kialakulásának kockázata.

(MTI)

Módosítva: 2009.12.15 16:06, Megjelenés: 2009.12.15 16:06
Címkék: Biszfenol, Műanyag
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Az F-vitamin - avagy a telítetlen...

Az F-vitamin a telítetlen zsírsavak csoportját foglalja magába. Az F-vitamin egy régebbi elnevezés, de mai értelemben már nem soroljuk ezeket a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.