A túlzott kólafogyasztás káliumhiányos állapothoz vezethet
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:
Orvosok arra figyelmeztetnek, hogy egyes üdítőitalok, elsősorban a cukrozott kóla, túlzott mértékben fogyasztva káliumszint-csökkenést, ezáltal izomproblémákat, szívritmuszavarokat okozhatnak.
Ismert, hogy a cukortartalmú üdítőitalok rontják a fogat, továbbá növelik az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, közvetve pedig több szív-érrendszeri betegség kialakulásának kockázatát. Egyre több bizonyíték támasztja alá azt a megállapítást, miszerint a rendkívül nagy mennyiségű kólafogyasztás hipokalémiás állapothoz is (hypokalaemia) vezet. Ez azt jelenti, hogy a vérben csökken a kálium mennyisége, ami káros hatással van az izomfunkciókra.
Mik lehetnek a tünetek?
A káliumhiányos állapot tünetei az enyhe gyengeségérzettől a görcsökig, bénulásig terjedhetnek. Több izomcsoport működését is érinti, így a mozgásban szerepet játszó vázizomzat mellett a szívizom és több más belső szervünk működését is befolyásolhatja.
Esettanulmányok résztvevői fáradtságra, étvágycsökkenésre, állandó hányásra, izomgyengeségre, enyhe izomfájdalomra panaszkodtak, másoknál székrekedés alakult ki a bélmozgás érintettsége miatt. Az elektrodiagram egyes hipokalémiásoknál szívritmuszavarokat és akár szívkoszorúér-elzáródást is kimutatott. Legsúlyosabb esetben a hipokalémia akár izombénulást is okozhat, bár ez a következmény önmagában a túlzott üdítőfogasztással nem alakulhat ki.
A veszélyes mennyiség és üdítőtípusok
A hipokalémia kialakulásával az üdítőitalok gyakori összetevői közül több is összefüggésbe hoz a szakirodalom, ezek a cukrok, a koffein és a foszforsav. A koffein vízhajtó hatású és fokozza a vizelettel történő káliumvesztést, a túl sok foszforsav a szervezet sav-bázis egyensúlyára és elektrolitháztartására hat kedvezőtlenül, míg a cukrok a fokozódó inzulintermelésen keresztül csökkenthetik a vér káliumszintjét.
A cukros kólákban valemennyi kritikus összetevő megtalálható, a vizsgálatok szerint is elsősorban ezen üdítőitalok idézhetnek elő alacsony káliumszintet. A mérsékelt mennyiségű fogyasztás nem jár ilyen kockázattal, a hipokalémia kialakulásához napi 2 litert meghaladó kóla rendszeres, hosszú távú fogyasztása vezethet. A vizsgálatok a súlyosabb tüneteket napi 7-8 liter elfogyasztása esetén tapasztalták. Ez extrém magy mennyiség, azonban a tapasztalatok szerint vannak, akik ilyen mennyiségben isznak üdítőket.
Más üdítőkből a panaszokat kiváltó összetevők részben hiányoznak, ezért káliumszint-csökkentő hatásuk enyhébb. Kisebb mértékben, de rendkívül nagy mennyiségben fogyasztva okozhat káliumhiányt a cukormentes kóla (koffein és foszforsav), az energiaitalok (koffein, cukrok) és más cukrozott üdítők is. A foszforsav és a cukor emellett nagy mennyiségben elősegíti a vesekőképződést és a csontritkulást is.
A tanulmányok szerint a vizsgált páciensek teljesen felépültek, miután abbahagyták a kólafogyasztást, és káliumot szedtek orális vagy intravénás formában.
Hipokalémiához számos más, gyakrabban kialakuló tényező is vezethet, ezek közé tartozik egyes vízhajtók szedése és bizonyos hormonzavarok.
Ez is érdekelheti Az üdítőitalok ártalmai
Forrás: WEBBeteg
Szerző: Bodó Mariann, fordító; Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes családorvos