Kisebb rendezvényekre is kötelező lesz mentési tervet készíteni

MTI
megjelent:

A kisebb rendezvényekre is kötelező lesz mentési tervet készíteni egy minisztériumi rendelettervezet alapján; a hatályos szabályozás szerint ez az 50 ezer fősnél nagyobb rendezvényekre kötelező, a szaktárca ezt 5 ezerre csökkentené - a rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett tervezet több egészségügyi és egészségbiztosítási jogszabályt is módosít, ezek körébe tartozik a mentésről szóló, 2006-ban hozott egészségügyi miniszteri rendelet módosítása.

Rendezvény mentési biztosítását továbbra is mentési engedéllyel rendelkező szervezet láthatja el. A rendezvény egészségügyi biztosításával megbízott mentőszervezet jelenleg a rendezvény kezdete előtt 3 nappal köteles értesíteni a helyileg illetékes egészségügyi államigazgatási szervezetet valamint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) illetékes mentőszervezetét. Ez a határidő a tervezetben 5 napra nő, ennyivel előbb kell megtenni a bejelentést.

Jelenleg a rendezvény megfelelő egészségügyi biztosításáért a rendezvény szervezője és a rendezvény egészségügyi biztosítását végző szervezet egyetemlegesen felelős. A jövőben ezért csak a rendezvény szervezője felel.

Amennyiben feladat hárul az OMSZ-re, akkor az igazolt többletköltségét a rendezvény szervezője és a rendezvény egészségügyi biztosítását végző szervezet köteles megtéríteni a jelenlegi szabályok szerint, a tervezet ezt is egyedül a szervezőre hárítja. Ez alól csak a katasztrófahelyzet kivétel.

A módosítások várhatóan július elsején lépnek hatályba.

Továbbra is változatlan az az előírás, hogy az állami rendezvények, valamint a nemzeti ünnepek és a kiemelkedő fontosságú rendezvényekegészségügyi biztosítását az OMSZ látja el.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.