Fesztiválozók: Az egészség ügy

Szinapszis
megjelent:

A cívis város legnagyobb zenei fesztiválját látogató fiatalok csaknem kétharmada használja az internetet egészséggel kapcsolatos információk keresésére, derül ki a Szinapszis Piackutató Kft. és a WEBBeteg.hu közös felméréséből.

Bár a minta nem országosan reprezentatív, hiszen a megkérdezettek többsége a keleti régióban, azon belül is Hajdú-Bihar megyében él, az eredmények mégis elgondolkodtatóak.

A fiatalok többsége a világhálón keres egészségügyi információt

Az elmúlt két évben végzett kutatásunk tanúsága szerint - melynek során a Campus Fesztiválra látogató 14-30 éves korosztályt kérdeztük egészséggel kapcsolatos internetezési szokásairól - a fiatalok közel kétharmada aktívan használja a világhálót különböző egészséggel, betegséggel kapcsolatos információk keresésére. Körülbelül harmadukra jellemző, hogy heti rendszerességgel kutakodnak a weben, hogy választ kapjanak felmerülő kérdéseikre. Különösen igaz ez a 18-20 éves korosztályra.

A talált információkkal, illetve a „virtuális úton” kapott tanácsokkal többségük elégedett, hiszen elmondásuk szerint kétharmaduknak segített a probléma megoldásában, a felmerülő kételyek eloszlatásában.

A "kényes téma"

A szülőknek le kell ülniük, és nyíltan kell beszélgetni tinédzser korú gyermekükkel a szexualitásról. Meglepően széles az ismeretük, de sokmindenről csak félinformációik vannak. Persze sok szülőnek nehéz teljesen nyitottnak lenni, ha szexről és a szexuális úton terjedő fertőzésekről van szó, de egy őszinte beszélgetés elengedhetetlen. Természetesen nincsenek szabályok arra, hogyan kell a védekezésről beszélni, hiszen ez családonként más és más módon zajlik. A lényeg az, hogy gyermekünk akármikor tudjon beszélni velünk ezekről a dolgokról, mikor úgy érzi, szüksége van rá. A tinik leggyakoribb egészségügyi őrültségei

Ugyanakkor az is tény, hogy a fiatalok harmada teljesen megbízik az Interneten talált tartalmakban, hiszen nem vitatják meg másokkal, hogy mit találtak az adott témával kapcsolatban a különböző honlapokon, fórumokon. A leggyakoribb beszélgetőpartner a sokszor kényes, intim témákban „a legjobb barát” (57 százalék), vagy a testvér (25 százalék), de 43 százalékuk a szülővel is meg tudja beszélni a neten olvasottakat.

A fiúknál magasabb azok aránya, akik teljes mértékben a világhálón keringő információkra hagyatkoznak, míg a nők, lányok nyitottabbak a tapasztalatcserére és inkább meghallgatják a barátok, szülők, testvérek véleményét is az adott témával kapcsolatban.

A tinik cikis témákban hagyatkoznak az Internetre

Emellett a 18 év alattiaknál is magasabb azok aránya, akik nem akarnak mástól tanácsot kérni az interneten keresett egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban, hiszen valószínűleg olyan témák iránt érdeklődnek, illetve olyan ügyben várnak segítséget, melyet mással (főként a szülővel) cikinek tartanak megvitatni, és a névtelenség, anonimitás homályába burkolózva az Internettől várnak gyors és hatékony útmutatást.

Szerencsére a különböző, laikusoknak szánt, megbízható egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos portálok ismertsége magasnak mondható a 14-30 éves korosztály körében, 80%-uk látogatott már ilyen témájú oldalakat legalább egyszer.

A fiataloknak szóló egészségügyi oldalak szerepe nő

Megállapítható, tehát, hogy a fiataloknak szánt egészséggel kapcsolatos oldalak, fontos és egyre fontosabb szerepet játszanak a tájékozódásban, felvilágosításban, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ez a korosztály, még nem minden esetben tudja megfelelően szelektálni, értelmezni az Interneten talált információkat, ezért hiba lenne hagyni, hogy a fiatalok csak az itt olvasott információkra hagyatkozzanak.

A felnövekvő nemzedék egészségügyi felvilágosítása, tájékoztatása, megbízható internetes források ajánlása számukra, tehát közös felelősség: a szülőké, tanároké, orvosoké, és mindazoké, akik az ifjúság felnevelésén fáradoznak.

A kutatásról

A Szinapszis Piackutató Kft. rendszeresen méri a magyar lakosság egészségtudatosságát, egészségügyi témákban való jártasságát. Jelen kutatás során 282, véletlenszerűen kiválasztott 14-30 év közötti fiatalt kérdeztek meg személyes interjú során a debreceni Campus Fesztiválon. A minta nem reprezentatív a magyar lakosságra nézve.

A Szinapszis a WEBBetegen

Stratégiai együttműködést kötött a Webbeteg és az egészségügyi piackutatások hazai vezető kutatóintézete, a Szinapszis Kft. A megállapodás az egészségügyi témákhoz kapcsolódó betegkommunikációban nyújtott kölcsönös segítségadást tűzte ki legfontosabb céljául.

(WEBBeteg - Szinapszis)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.