Álnegatív rákszűrési eredmény kövér férfiaknál

Dr. Csuth Ágnes
szerző: Dr. Csuth Ágnes, családorvos - WEBBeteg
frissítve:

A prosztatarákban a PSA-szint jellemzően megemelkedik. Az elhízás pedig jelentősen növeli a prosztatarák kockázatát. Amerikai kutatók azt tapasztalták, hogy elhízott férfiak esetében a testsúllyal fordított arányban állt a vérben lévő PSA szintje, ami azért veszélyes, mert prosztatadaganat fennállása esetén a PSA-teszt így álnegatív eredményt adhat.

A szakmai társaságok szerint 50 éves kortól minden férfinak évente ajánlott a rektális digitális vizsgálat (végbél tapintásos vizsgálata a végbél és a prosztata bizonyos elváltozásainak felismerése céljából) és a prosztataspecifikus antigén (PSA) szűrésére irányuló vérvizsgálat.

A nagy kockázatú férfiak szűrését már 45 éves korban javasolt elkezdeni. Ide tartoznak azok, akiknek rokoni körében fiatalabb korban (65 éves kor előtt) prosztatarákot diagnosztizáltak. Azok, akiknek több elsőfokú rokonánál diagnosztizáltak prosztatadaganatot 65 éves kor előtt, kiemelten nagy kockázatúak a kórkép kialakulása szempontjából, ezért a szűrésen már 40 éves korban ajánlott részt venniük.

Meglepő eredmény

Amerikai kutatók azt tapasztalták, hogy elhízott férfiak esetében a testsúllyal fordított arányban állt a vérben lévő PSA szintje. Ez az adat azért is volt ilyen megdöbbentő, mert az elhízás a prosztatadaganatok egyik fontos rizikófaktora.

Nincs is arról szó, hogy a kövérség védő tényező lenne prosztatadaganatok kialakulásával szemben. Valójában az alacsony PSA-szint nem jelenti a tumor kizárását, sőt, hamis nyugalomba ringatja a beteget, ugyanis a szervezetben jelen lévő daganat így csak későbbi stádiumban ismerhető fel.

A jelenség hátterében a kövér férfiak esetében jelentkező nagyobb vérplazmatérfogat áll, melynek következtében a PSA-koncentráció a hígulás miatt sokkal alacsonyabbnak mutatkozik, esetleg nem detektálható. Így a szűrés során a tapintási lelet és a szövettani mintavétel a fő irányadó.

Az életkorhoz kötött szűrést javasolt évente ismételni, viszont amennyiben az alábbi vezető tüneteket tapasztalja, azonnali urológiai szakvizsgálat szükséges:

  • Gyakori vizelési inger, kifejezetten éjszaka;
  • Vizelési nehézség a vizelet megindulásakor és a vizelet visszatartásának zavara;
  • Gyenge vagy akadozó sugarú vizelet;
  • Fájdalmas vagy égő érzés vizeléskor;
  • Merevedési zavarok;
  • Fájdalmas magömlés;
  • Vér a vizeletben vagy az ondóban;
  • Gyakori fájdalom vagy merevség a hát alsó szakaszában, a csípőben vagy a combok felső szakaszán.

Tovább

Dr. Csuth Ágnes, családorvos Forrás: WEBBeteg
Orvos szerző: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Szimuly Sándor, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Földi Ildikó
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.