Bizonyos daganatok esetén megnő a trombózisveszély

szerző: Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus - Trombózisközpont
frissítve:

A rosszindulatú daganatok már önmagukban nagy veszélyeket hordoznak, ám bizonyos fajtáik a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát is lényegesen megnövelik. Prof. Blaskó György, véralvadási specialista a vérrögösödés megelőzésére hívja fel a figyelmet.

Ezért nő meg a trombózisrizikó daganat esetén

A daganatos betegségek során sok esetben jelentősen megnövekszik a szöveti faktor mennyisége, ami az úgynevezett véralvadási kaszkádot fokozott aktiválódásra készteti. Ráadásul több tanulmány szerint a tumorsejtek közvetlenül is aktiválhatják a thrombint és a X faktort, ami a véralvadási folyamat kulcsszereplője, hiszen az oldható fibrinogént oldhatatlan fibrinné alakítja, ami megszilárdulva vérrögöt képez.

A trombózis

A véralvadás összetett rendszerében rengeteg tényező egymásra hatásának következtében marad a vér folyékony az ereken belül, és alvad meg érfalsérülés esetén. A finoman szabályozott egyensúly felborulása kétféle kóros végkimenetelhez vezethet. Ha a rendszer az alvadás irányába tolódik el, trombózis jöhet létre, ha pedig ellenkezőleg, akkor vérzékenység. Trombózisról beszélünk, ha az érrendszerben a fokozott alvadás miatt vérrög (thrombus) képződik. Amennyiben ebből a vérrögből egy darab leszakad, a véráram továbbsodorja, majd egy kisebb érszakaszban megakad – így alakul az embólia. A trombózis nem csak a láb vénáit veszélyezteti

Viszont ez csupán az egyik része annak, hogy a rákos paciensek 10-30 százalékánál diagnosztizálnak mélyvénás trombózist, ami rossz esetben halálos tüdőembóliát is okozhat. Számos esetben ugyanis a trombózis jelentkezése az első jel, tehát azoknál a betegeknél, akiknél koruk, rizikójuk stb. miatt a daganatos betegség valószínűsége fennállhat, érdemes részletes kivizsgálásnak alávetni magukat (UH, CT, MRI, markerek stb.), hogy e módszerekkel már a legkisebb daganatra is fény derüljön. Ezek idejekorán operálva és kezelve akár teljes gyógyulást is eredményezhetnek.

Ugyanakkor a daganat elpusztítására szolgáló kezelés, a kemoterápiás gyógyszerek közül számosak trombogének, azaz megnövelik a vérrögösödés esélyét, hiszen jelentősen károsítják az erek belső, endothel falát. Ráadásul a tartós fekvés és a vénákra nehezedő esetleges nyomás is előidézheti a mélyvénás trombózist - mondja Prof. Blaskó György, véralvadási specialista.

Rizikófelmérés a biztonságért

Az sajnos egyelőre nem kivitelezhető, hogy az összes daganatos megbetegedés esetén megelőző kezelésben vegyen részt a beteg, csak akkor, ha megnövekedett rizikóval kell számolni. Ide tartozik többek között a paciens életkora, laboreredményei, veleszületett/szerzett trombofíliája, testtömegindexe, a daganat típusa/stádiuma, egyéb betegségek, stb. Amennyiben a szakorvos úgy gondolja, célszerű profilaxis – megelőző- kezelésben részesíteni a beteget, úgy általában alacsony molekulatömegű heparint (LMWH) javasol.

Arra a kérdésre, hogy ezt meddig érdemes alkalmaznia a betegnek, előre nincs egyértelmű válasz, hiszen ez attól függ, meddig áll fenn fokozott kockázat-és ez alapján akár élethosszig tartó megelőző terápia is szükséges lehet, természetesen folyamatos orvosi kontroll mellett.

Nagy kockázatú daganatok VTE szempontjából

  • agydaganat
  • hasnyálmirigy daganat
  • petefészek daganat
  • leukémia
  • limfóma
  • gyomor/vastagbél/végbél daganat

(Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus)

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Cserháti Zoltán, szemész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.