Mit jelent a szabadság a 21. századi gyereknevelésben?

Ha visszagondolunk a gyerekkorunkra, akkor sokunk lelki szemei előtt felsejlik egy kép, ahogyan önfeledten játszunk a házunk előtt az udvaron nagy valószínűséggel mindenféle szülői felügyelet nélkül.

Mégis szülőként szinte rettegünk a gyerekünket egyedül elengedni bárhova, és még a kiskamaszokat is legszívesebben kísérgetjük és mi magunk visszük mindenhova. Ugyanakkor, míg az offline térben nem, addig az online térben óriási szabadságot adunk már egészen kicsi korban a gyerekeknek. Mit jelent a szabadság, és hogyan lavírozzunk ebben mai szülőként?

Bezzeg az én időmben!

Mennyire nem szerettük, amikor régen nekünk is ezt mondták és most szülőként sokan mégis visszasírjuk a 90-es és 2000-es évek elejét. Azokat az időket, amikor nem volt még mobil vagy internet, illetve ha volt is, csak egy sokkal kisebb rétegnek. Sokan faluban vagy kertvárosi részen nőttek fel, ahol nyugodtan játszhattak az utcán vagy olyan közös térben, ami egyáltalán nem volt zárható. Ezzel szemben ma nem feltétlenül kell helikopter szülőnek lenni ahhoz, hogy a gyerekeket nagyon féltsük. Persze a világ is veszélyesebb hely lett, de vajon minden erről szól?

Mitől volt „biztonságosabb” régen, mint ma?

Steigervald Krisztián legújabb könyvében a biztonság kérdését is fejtegeti. Szerinte gyerekkorában valószínűleg jobban figyeltek mások is, pl. a szomszéd, a boltos. Nem volt GPS, ezért az embernek szüksége volt térérzékelésre, helyismeretre, valódi tájékozódásra. Illetve ott voltak a szabályok is, amiket a gyerekek sokkal kevésbé mertek megkérdőjelezni, hiszen a szülői alrendszer magasan a gyerek felett állt, így amit a szülő mondott, az úgy is volt. Ez eléggé egybevág azzal, hogy ma a gyereket gyakorlatilag kis felnőttnek tekintjük, és sokszor egy családban valóban egy 3 éves gyerek hozza a szabályokat, nem a szülő, ami később sem lesz jobb semmivel.

A kockázatvállalás fontossága

A skandináv országokban úgy vélik, hogy a kockázatvállalás gyerekkorban kifejezetten fontos, mert a gyerek közben rengeteg információt gyűjt a világról és önmagáról is. Mialatt egy gyerek kockázatvállaló, azaz olykor akár veszélyes helyzetben van, közben mégis megtanulja az adott helyzet kiszámíthatatlanságát biztosabbá tenni. Nyilván nem mindegy, hogy a kockázatvállalás abban merül ki, hogy engedem fára mászni, vagy abban, hogy a száguldó autók között kell csukott szemmel átrohannia, mégis elgondolkodtató, vajon hol van az a bizonyos határ. A kockázatos játék teret ad arra, hogy a gyerek megszabaduljon valamilyen belső félelemtől, ami talán már a születésüktől fogva jelen van a gyermekben, és lehet, hogy nem is az ő, hanem a szülő szorongása az. A gyerekeknek tehát szükségük van bizonyos mértékű szabadságra ahhoz, hogy később független és magabiztos felnőttek legyenek. Az egész valójában evolúciós dolog is. Az, hogy kezdetben félnek távol lenni a szülőtől vagy tartanak a magas dolgoktól, normális, hiszen reálisan nézve ezekben a helyzetekben valóban csökken a túlélés esélye.

Ezzel szemben kockázatvállalás közben fokozatosan megtanulja kezelni a helyzetet. Amikor egy gyerek fára mászik, akkor ágról ágra jut feljebb a fán, kitapasztalja, hogy mikor hova léphet. A természetben végzett játék előnyös, és ez nem azt jelenti, hogy felnyomjuk a gyereket a sziklafalra, hanem amikor készen áll, akkor magától feljebb merészkedik. Ha egyedül engedem el a boltba, akkor ugyanez történik. Fokozatosan megtanulja, hogy körül kell nézni az utcán, és meg kell számolni a visszajárót. Azt mondják, hogy valójában az fél a fáramászástól, aki sose mászott, nem az, aki már leesett egyszer és eltörte a lábát. És ebben lehet némi igazság. A kockázatvállalásnak így akár lehet egyfajta fóbiaellenes hatása is. Talán általános igazság az is, hogy az egykéket valamivel jobban féltjük, így a helikopter szülők is gyakran egygyerekesek, mert kettő vagy több gyereknél kevésbé van esélyed mindig, mindenhol ott lenni.

Kutatások foglalkoznak a pozitív és negatív élménykereséssel is. Utóbbi csoportba tartoznak a bűnözők vagy a drogfogyasztók, míg az előbbibe pl. az extrém sportok kedvelői. Azok a személyek, akiket gyerekkorukban túlságosan óvtak mindenféle veszélytől és a családban nem tudták pozitív élményeken keresztül megélni az ilyen izgalmakat, azok kamaszkorban vagy felnőttkorban hajlamosabbak a negatív élménykeresés felé kacsingatni.

Ahány nép, annyi szokás

Kétségtelen, hogy azokon a helyeken, ahol magasabb a társadalmi biztonság szintje, a gyerekek is nagyobb függetlenséget élveznek. Nem véletlen tehát, hogy a skandináv országok vagy Svájc merőben különbözik mondjuk az amerikai állásponttól. Más egy kisváros és egy nagyváros, hiszen nyilván van összefüggés az urbanizáció és a hely veszélyessége között.

Amerikában azért, mert egy 8 év alatti gyerek felügyelet nélkül játszik, már simán fel lehet jelenteni a szülőket, és egyáltalán nem támogatják a free-range, azaz „szabadon tanuló gyereknevelést (A leghíresebb a 2015-ben nagy visszhangot kiváltó marylandi eset.). Ez a szemlélet lehetővé teszi, hogy a gyerekek szabadon és nem agyon(kontrollált) körülmények között szerezhessenek ismereteket.

Svájcban például létezik olyan település, ahol a gyerekek már kb. 5 évesen, kis csoportokban, de egyedül járnak óvodába. Fontos, hogy nem azért, mert a szülő nem ér rá elvinni őket, hanem mert ez természetes és ez a szokás.

Dániában simán előfordulhat, hogy egy gyereknek az óvodában levágják a haját vagy koszosabban kapja vissza a szülő, mint ahogy beadta. Egy másik országban szocializálódott szülő ezen lehet, megdöbben, hiszen hogyan került a gyerek kezébe olló? Természetesen a gyerekek Magyarországon is tanulnak ollóval vágni, és valószínűleg nem jut kevesebb gyerek egy óvónőre sem, mégis elképzelhető, hogy a dán gyerekek nagyobb szabadságot élveznek. Jól mutatja ezt az is, hogy a dán óvónő egy ilyen helyzetben nem feltétlen esik kétségbe, közli az esetet a szülővel és hajlandó megbeszélni vele, majd megnyugtatja, hogy a gyereket amúgy nem érintette rosszul és később minden megy tovább.

Mi a helyzet az online térrel?

Nem lehet nem említést tenni az online térről sem, hiszen a digitális térben történtek leszivárognak az offline térbe is. Ha egy gyerek nem köszön, az sokszor nem azért van, mert mi nem tanítottuk meg neki, hanem azért, mert az online térben sokszor tényleg nem köszönünk egymásnak. Az utcán talán azt is jobban látjuk, hogy egy gyerekre, mi az, ami veszélyes lehet, ám a digitális térben a veszélyek láthatatlanok. Kérdés akkor, hogy miért adunk a kiskamasz kezébe saját mobiltelefont? Hiába a gyerekzár és mindenféle korlátozás, teljesen nem tudjuk megvédeni. (Erről szól a Netflix ismert sorozata a Kamaszok is.) Fogalmunk sincs arról, hogy mit olvas, mit lát a TikTok-on, és ehhez nem is kell feltétlen saját telefon, mert elég egy barátjáé is.

Hogyan neveljünk kockázatvállaló gyerekeket a 21. században egy nagy vagy kevésbé biztonságos helyen?

A biztonság ma egyenlő a felügyelettel. Mégis a biztonság nem feltétlen a veszélyek kizárása, hanem képessé kell tenni a gyereket, hogy kezelje ezeket a helyzeteket. Éppen ezért nemcsak védeni kell a gyereket, hanem tanítani is az offline és online térben egyaránt. Például lemehet játszani az udvarra, de ha a labda kimegy az utcára, akkor szólnia kell. Valamint már egészen kiskortól nevelni kell őket arra, hogy az, amit az interneten lát, nem mindig valós. Ha megnézünk egy valódi és egy AI által generált képet, akkor észrevesszük-e a különbségeket és a hibákat? Ez a böngészőkhöz hasonlóan még jó játék is lehet, hogy ki talál meg több különbséget vagy felismerjük-e, hogy az adott kép igazi vagy sem.

Természetesen nem kell egy 5 éves gyereket egyedül hagyni biciklizni Budapest belvárosában.

Mindenkinek meg kell találni, hogy neki mi fér bele és a lakóhelye mit tesz lehetővé. Elmehetünk mondjuk egy fák között kifeszített kalandparkba, túrázhatunk a természetben, ahol kicsit nagyobb teret engedünk a felfedezésnek, leengedhetem játszani egyedül az udvarra egy társasházban vagy akár már egy totyogósnak is megengedhetjük, hogy segítsen a főzésben és kavargassa a forró serpenyőben az ételt, amíg mellette állunk. De első körben lehet, csak a játszótéren adok neki nagyobb teret, és nem állok mögötte folyamatosan, hogy elkapjam, ha leesik. A szabályokat meg kell tanítani, kellenek keretek a szabadságban is, hogy meddig lehet elmenni vagy mikor kell hazaérni. A gyerek így megtanulja, hogy felelősséget vállaljon. Mert ha a kérésem ellenére is mondjuk, kimegy a labdáért az utcára, akkor többet nem fogom leengedni. Tehát mindenkinek a saját képére kell formálnia, mi az a szabadság, de hosszú távon lehet, hogy érdemes újragondolni a kockázat fogalmát.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus

Felhasznált irodalom:

• Helen Russell: Hogyan neveljünk vikingeket? Útmutató a boldog és vagány gyerekkorhoz. HVG Könyvek, Budapest, 2024.
• Linda Akeson McGurk: Nincs olyan, hogy rossz idő. Hogyan neveljünk egészséges, reziliens és magabiztos gyerekeket skandináv módra. HVG Könyvek, Budapest, 2021.
• Steigervald Krisztián: Szülői generációk harca. Hogyan értsük meg magunkat? Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2025.