Sikeres terápia allergiára

MTI
megjelent:

Brit tudósoknak sikerült kigyógyítaniuk négy gyermeket a mogyoróallergiából, ami jelentős előrelépésnek látszik az immunterápia keresésének útján.

A mogyoróallergia általában légzési problémákat okoz. A cambridge-i Addenbrooke kórház kutatói Andy Clark vezetésével négy súlyosan allergiás gyermek fejlődését követték nyomon hat hónapon keresztül.

Minden az allergiáról
Allergia-aloldalunkon mindent információt megtalál a gyógyszerallergián át a latexallergiáig. Pollennaptár, asztma-teszt, tápanyagtartalom, élelmiszer-adalékanyagok.

A kísérlet során a gyermekeknek eleinte naponta 5 milligramm mogyorólisztet adtak, és az adagot fokozatosan emelték, végül már 800 milligrammot kaptak naponta - ez körülbelül öt szem mogyorónak felel meg.

A kísérlet végén a gyerekek tizenkét szem mogyorót is meg tudtak enni naponta anélkül, hogy nem lépett fel náluk a táplálék-túlérzékenységi reakció, amely súlyos esetben a betegek életét is veszélyezteti.

A kísérletvezető Andy Clark elmondta, az volt a céljuk, hogy olyan gyógymódot találjanak, amely megengedi, hogy ezek a gyerekek bizalommal ehessenek abból, ami ízlik nekik. Ez jobb életminőséget jelent számukra.

"Ez nem tartós gyógymód, de ha ezek a gyerekek továbbra is minden nap megeszik a mogyoróadagjukat, valószínűleg ezentúl is védettek lesznek a mogyoróallergiával szemben" - hangoztatta az orvos.

Az első kísérletet csak kis mintán végezték, négy gyermek vett részt benne, de azóta további tizennyolc gyermeket vontak be, és azt feltételezik, hogy az alkalmazott eljárás felnőtteknél is beválhat.

"Egyelőre korai lenne azt mondani, hogy az eljárás mindenkinél működik, mindenesetre fontos előrelépés" - mondta John Collard, az Allergy UK szervezet igazgatója.

A kilencvenes években több mogyoróinjekciós kísérletet végeztek, sikertelenül, mostanáig csak a méh- és darázscsípésre allergiás emberek érzékenységét sikerült csökkenteni. Az ételallergia terén ezek az első komoly eredmények.

(MTI)

Cikkajánló

Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Hidvégi Edit, Dr. Brugós László
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.