Immunterápia: kedvező nemzetközi és hazai tapasztalatok

Szerző: Orvostkeresek Egészségmagazin
Megjelent: 2013.03.02

Már javában tart a pollenszezon, de a legtöbb panaszt okozó parlagfű virágzása csak a nyár közepe-vége felé okoz majd panaszokat az arra érzékenyeknél.

Az allergiások száma évről-évre emelkedik, de jó hír, hogy már támogatással is igénybe vehető az a módszer, melynek segítségével a panaszok akár hosszú évekre megszüntethetők.

Nemzetközi kitekintés

Az immunterápiás kezelés mintegy 100 éves múltra tekint vissza. A környező országokban alkalmazása igen elterjedt, Csehországban és Szlovákiában, csak 2009-ben 30-40 ezer kezelést végeztek, Németországban pedig a terápiában részesülők száma ez évben meghaladta az 500 ezret. A terápia hatékonyságát most egy, az Amerikai Asztma, Allergia és Immunológia Akadémia éves ülésén bemutatott vizsgálat is igazolta.

A kutatás során a szublingvális, vagyis szájon át, tabletta formájában alkalmazott kezelés eredményességét vizsgálták. Az 565, 18 és 50 év közötti résztvevők az egy éven át tartó megfigyelés során panaszaik jelentős javulásáról számoltak be. Az allergiás szem-, és orrtünetek csökkentek és kevesebb alkalommal volt szükség az allergiaellenes gyógyszerek kiegészítő alkalmazására is.

Hazai tapasztalatok

Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa 2008 óta végez immunterápiás kezeléseket. A táblázat adatai alapján láthatjuk, hogy az elmúlt három évet értékelő tapasztalatai az előző vizsgálathoz hasonlóan, a kezelés eredményességét igazolják.

Átlag életkor 31,1 év

Legidősebb beteg 50 éves

6 gyermek korú, 6 és 16 év között

Átlag tüneti score változás 0-3-ig pontozva, 0 nincs tünet 3 nagyon erős

0. évben 2.2 1. évben 1.06 2. évben 0.69

Tüneti gyógyszer felhasználás - minden tüneti szer 1 pont, a dózistól függetlenül

0. év 2. 05 1. év 1.29 2. év 0.33

Életminőség változás- egyáltalán nem zavarta a tünet: 3 pont, kicsit zavarta: 2 pont, nagyon zavarta: 1 pont

0. év 1. pont 1. év 2.05 pont 2. év 2.36 pont

A betegeknél tapasztalt változásokat összesítve azt láthatjuk, hogy mind az allergiás tünetek erőssége, mind pedig az egyéb, allergiaellenes gyógyszerek fogyasztása is jelentősen csökkent. Egy másik, igen fontos tényező, melyet gyakran figyelmen kívül hagyunk, az allergiás tünetek, beteg életére gyakorolt hatása – hívja fel a figyelmet a főorvosnő.

Az allergiás személy éjszaka gyakran rosszul alszik a folytonos orrdugulás miatt, ezért nappal fáradtabb lehet. A felerősödő panaszok miatt körülményes a szabadtéri programok megszervezése, a kellemetlen szemviszketés, könnyezés a nők esetében korlátozza a smink viselését és még sorolhatnánk. Apró dolgok, de mind fontosak akkor, ha életminőségről beszélünk. A betegek tapasztalatai alapján az immunterápia itt is kedvező változást eredményezett.

Jó eredmények, mégis kevés kezelés

A kedvező tapasztalatok ellenére, a környező országokhoz viszonyítva hazánkban rendkívül alacsony az immunterápiás kezelések száma. A 2011-es évben megközelítőleg csak 1000 immunterápiás kezelés történt. Ennek részben oka lehet az is, hogy az immunterápiás kezelésekre nincs támogatás – magyarázza dr. Balogh Katalin.

Érdemes azonban egy gyors számítást végeznünk, hogy a valóságban is lássuk, az évi 50 ezer forintos költség egy parlagfű allergiás beteg esetében valójában havi 7-8 ezer forintos kiadást jelent. Összehasonlítva ezt a gyógyszeres kezelések során alkalmazott készítményekre fordított költségekkel azt is figyelembe kell vennünk, hogy a betegek nagy része már az első évben jelentős javulást tapasztalt, ezzel együtt pedig csökkentek a tüneti gyógyszerekre fordított kiadásai.

Az immunterápia hosszú távú megoldást ígér, a 3-5 éves kezelés hatására 10-12 éves tünetmentes időszak érhető el, amikor pedig értelemszerűen semmilyen egyéb, az allergia kezelésére fordítandó kiadással nem kell számolnunk.

Támogatással is igényelhető!

Az immunterápia költségeit jelentősen csökkenthetjük, ha idén június 15-ig kezdjük meg a kezelést. Az Allergiamentes Életért Alapítvány ugyanis összesen 100 immunterápiás készítményt ingyenesen biztosít parlagfű allergiás betegek részére. A jelentkezők az ingyenes első parlagfű allergia vizsgálat mellett a második vizit díjából is 50%-os kedvezményben részesülnek.

Ezen felül a kezelés első évében szükséges három doboz immunterápiás készítményből, a harmadikat az alapítvány ingyenesen biztosítja. A támogatás fővárosi és több vidéki magánorvosi rendelőben is igényelhető.

(orvostkeresek.hu)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Fűtési szezon Fűtési szezon

Évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse a fűtőeszközét!

A túlhajszoltság átka A túlhajszoltság átka

Potenciagondokkal is szembesülhetnek a stresszes életmódú férfiak. (x)

Allergia is okozhat fülpattogást

Fülpattogásnak nevezzük azt a kilégzésnél, ásítás közben is hallható pattogó hangot, mely jelentkezhet egyik vagy mindkét fülben.

A napokban tetőzik a pollenszezon

A napokban várható a parlagfűpollen-szezon tetőzése - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Az asztma kezelési lehetőségei

A legtöbb asztmás beteg esetén a gyógyszerek kombinációban biztosítják a hosszú távú tünetmentességet és a rohamoldást. Orvosa segít Önnek...

Melanoma malignum: agyi áttétek...

Az agyi áttétek gyakori előfordulása miatt a melanomás betegek nagy részénél rutin vizsgálatként kell javasolni az agy területét is magába...

Parlagfű-allergia és immunterápia

Elkezdődött az allergiaszezon, ismét hosszú a várakozás az allergológusnál: megérkeztek a nyírfa-, mogyorópollen-allergiások, ők a már kialakult...

A szénanátha megelőzését most kell...

Aki a következő tavasszal nem akar szenvedni a pollenallergia kellemetlen tüneteitől, a tüsszögőrohamoktól és a könnyezéstől, annak most kell...

A bőrfelszínen kialakuló melanoma...

Az egyedfejlődés során az emberi szervezetben több helyen, lokalizációban fordulnak elő melanociták, azaz olyan sejtek, amelyek a legtöbb esetben...

A szénanátha immunterápiás...

Az allergiás nátha egyik hatékony, nem csak a tüneteket enyhítő kezelési módja az immunterápia. Az immunterápia célja, hogy az allergén ne indítsa...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.