Keretek nélkül szabadon

Szerző: vonila

A BLOG LEÍRÁSA

Egy nő életében 2 dologért tesz meg mindent. Az egyik, hogy legyen gyereke, a másik, hogy ne legyen gyereke.

Látogatás: 90457 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Csupacsoda meglepetés!

2011.11.01.

Ahogy gondoltam, Péter igazi meglepetést talált ki számomra! Kérdezgettem, még is mit csomagoljak magamnak, hány napra gondolta hogy elmegyünk! Persze csak annyit árult el most is, azért készítsek oda néhány váltás ruhát, és ma már nem jövünk haza… de lehet még holnap sem. Hogy hová megyünk, azt persze megtartotta magának, mondván, hogy akkor hol marad a meglepi.

Már egy órája kocsikáztunk, amikor megálltunk és arra kért, kössem be a szemem. Nagyon érdekes fejet vághattam, mert Péter nagyot nevetett és a kezembe nyomott egy fekete selyemsálat. Addig nem indul el, mondta, és mosolyogva nézett rám. Legyen, gondoltam, ilyet még úgy sem csináltam, hogy azt sem tudom, hová megyek mit csinálni. Nekem is kezdett igazán jó kedvem lenni, most már igazán kíváncsi lettem! Próbáltam kissé szunyókálni a sál alatt, de annyira felment az adrenalin szintem az izgalomtól, hogy képtelen voltam rá. Alig vártam, hogy végre levegyem. Péter nem kapkodta el a dolgot, mert elég hamar rábeszélt a szemem eltakarására, és egy örökkévalóságnak tűnt alatta minden perc. Aztán végre valahára megálltunk. Péter mondta, hogy még nem vehetem le a sálat, csak ha majd segített kiszállni az autóból. Amikor már ez is sikerült, ő maga vette le a szememről. Hát előbb azt hittem rosszul látok, ugyan is egy kastélyszálló előtt álltunk, ami pont úgy nézett ki, mint a Vera és Gábor nászútján készült képeken. A nap gyönyörűen, szikrázón sütött, de elég hideg volt, ám abban a pillanatban nem ezért rázott ki a hideg, hanem az a gyönyörű látvány tette meg hatását. Alig hittem a szememnek, hogy elhozott ide Péter. Hogy ez mibe kerül, arra gondolni sem mertem. Mindenki nagyon kedves volt. Körbevezettek minket a kastélyban, ami igazán csodálatos volt. Péter persze folyamatosan leste minden pillantásomat, miközben én egyik ámulatból a másikba estem. A lakosztályunk leírhatatlanul gyönyörű volt, sokáig még az ágyra is alig mertem leülni. Mintha valami kiállításon lennék, és nem lehetne semmihez hozzáérni. Kellett némi idő, míg kicsit felszabadultabban kezdtem magam érezni. A fürdőben várt még egy meglepetés: pezsgőfürdő is volt. Az asztalunkon ajándékkosár várt, pezsgővel és finom csokoládéval. Még soha nem voltam ilyen helyen. A nap nagy részét a kastélyban töltöttük, és mivel mindennel fel volt szerelve, így cseppet sem unatkoztunk. Még jó, hogy a biztonság kedvéért – amikor megláttam, hogy Péter a szmokingját is hozza -, néhány elegáns, szép ruhát is becsomagoltam, így a helyhez méltón fogok felöltözni.  Masszás, szauna, úszómedence, mindet sorra látogattuk. Este Péter mondta, hogy akkor vegyem fel azt a szép ruhámat, és menjünk vacsorázni.

Míg én készülődtem, ő elment, hogy a vacsorát intézze. Ezen egy pillanatra elcsodálkoztam, de nem is foglalkoztam tovább vele - itt biztosan máshogyan mennek a dolgok -, annál inkább a ruhával és a sminkel. Most igazán jól akartam kinézni, hiszen Péter is szmokingban lesz, és a hely is megkívánja. Már éppen elkészültem, amikor visszajött, és nem bírta levenni rólam a szemét. A vacsora nagyon különleges és finom volt. Persze eszembe jutott, hogy az a bizonyos dolog – eljegyzés – most fog e megtörténni. De gondoltam itt leszünk még vasárnapig, addig kiderül. A vacsora után, amikor visszamentünk a lakosztályban, ismét meglepetés fogadott: gyönyörű gyertyák égtek a szobában, az asztalon behűtött pezsgő. Péter az asztalhoz vezetett, majd letérdelt elém egy csodaszép gyűrűvel a kezében, és megkérte a kezemet. Hát nagyon meghatódtam, bár számítottam rá, de erre szerintem nem lehet úgy felkészülni. Felhúztuk a gyűrűket egymás ujjára, és percekig csak öleltük egymást boldogan. A hétvégén még nagyokat sétáltunk, még túráztunk is egyet. Igazán felejthetetlen volt minden. Nagyon romantikus volt.

Terveket szövögettünk, hogy majd nyáron szeretnénk az esküvőt, júniusban. Nászútra mindenképpen tengerparti helyre megyünk, és a babakérdést is megbeszéltük. Péterrel arra gondoltunk, hogy még néhány hónapig szedjem a fogamzásgátlót, azután – kb. fél év kihagyás után – megkezdődhet a baba projekt.

Nagyon örülök, hogy Péterrel együtt lehetek, nála jobb társat nem is kívánhatnék. És hogy ő is pont így gondolja, arról pedig nagyon meggyőzött. Ez a hétvége felejthetetlen volt számunkra, és a fotókat, amiket készítettünk, külön albumba fogjuk rendezni. Most végre szervezgethetem az esküvőnk előkészületeit, és az biztos, hogy addig nem fogok unatkozni.

Egy kis csoda!

2011.10.25.

Vera ismét megkért, hogy menjek vele a tanácsadásra, és mivel aznapra szabit vettem ki, boldogan elkísértem. Ott ülve ismét a kismamák között, újra elfogott az a bizonyos érzés, hogy szeretnék én is ilyen gömbölyödő pocakot. Most Vera a 19-dik hétben van, és már javában ficánkol a baba a pocakjában. Már most azon gondolkodik, hogy vajon ha odabent ezt csinálja, mi lesz majd idekint? A baba pedig egyre nagyobb lesz, a hely pedig egyre kisebb.

Mivel most a fogadott orvosnő magánrendelőjébe ment ultrahangra, így most én is bemehettem vele. Már nagyon szeretné tudni, hogy lány lesz e vagy fiú, mert bár kifestették a babaszobát fehérre, de szeretné, ha más lenne a színe. Most nagyon izgatott volt. Kíváncsian figyeltük a képernyőt, vajon a mi szak avatatlan szemünk lát e valamit. Hát láttunk, fiú lesz, ez már biztos, a doktornő is megerősítette, hogy jól látjuk. Vera nagyon örült neki, és már azt is kitalálta, hogyan fogja közölni Gáborral. Azt mondta, hogy ha lány lenne is ugyan így örülne, a lényeg hogy egészséges legyen. Nagyon megható volt látni így ultrahangos felvételen a babát, olyan picike, és törékeny. Teljesen elérzékenyültem. Ha majd én is így láthatom az enyémet, biztosan elsírom magam a boldogságtól. Ez egy kis csoda! Legközelebb Gáborral fog jönni, hogy ő is láthassa a kis jövevényt. De most nem tudott jönni a munkája miatt, ezért kért meg engem. A doktornő nagyon kedves volt, és pár képet kinyomtatott Verának, hogy megmutathassa Gábornak. Majd 4D-s képet is szeretnének, de azt majd csak később, olyan 30-32 hetesen.

Persze otthon Péter kikérdezett, hogy mi volt az orvosnál, és végig nagyon figyelmesen hallgatta. Aztán elgondolkodott, majd azt mondta, hogy ő egy kislánynak nagyon tudna örülni, de persze az sem lenne baj, ha fiú, csak egészséges legyen. Hát ebben egyet értünk, mert pont erre gondoltam én is. Még Verának is megemlítettem, hogy én lányt szeretnék majd, esetleg másodiknak fiút. Ő pedig csak csodálkozva nézett, hogy talán lemaradt e valamiről, hogy én már ezen gondolkodom. Mondtam, hogy ő lesz az első, akinek elmondom, ha történik valami.

És biztosan fog, mert Péter nagyban készülődik valamire, és most már nagyon kíváncsi lennék, rá miben mesterkedik. Az biztos, hogy feltűnően sokat beszél Gáborral, és megkért, hogy a pénteki napot vegyem ki szabinak, mert segítenem kell neki valamiben, és ezért el kell mennünk valahova. De nem árulta el hová lesz a menet, hiába kérdeztem. Csak rejtélyesen mosolygott, és annyit árult el hogy ez titok, és azt a szép, elegáns ruhát mindenképpen vinnem kell, amit a múltkor a vacsoránál viseltem. Hát nem igazán tudom, hogy egy ilyen szép ruhában mit tudok majd segíteni, de most már nagyon kíváncsi lettem. Gábort is kérdeztem, de egy szót sem akart mondani, csak annyit, hogy majd kiderül. Már alig várom, hogy péntek legyen…

 

Két centire a föld felett...

2011.10.19.

Régen, amikor ilyen rossz volt az idő, nagyon borús volt a hangulatom. De gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Ez a hirtelen jött őszi hideg, felkészületlenül ért engem is. De most még sem érzem a hideg szelet… valami megmagyarázhatatlanul melegít. Persze beleborzongok, amikor az utcára lépek, de utána tovaszáll ez az érzés.

Még a munkatársnőm is alig hisz a szemének, állandóan csak mosolygok egész nap. Meg is kérdezte tőlem, hogy áruljam már el minek örülök ennyire, hátha ragadós a dolog, és ő is egész nap így fog mosolyogni. Bár tippelgetett, hogy mi történhetett velem, azt kérdezte, hogy Péter megkérte a kezemet? Á nem, de lehet, hogy közelebb van, mint gondolná ez a dolog is. Persze annyit elárultam neki, hogy a terveink megegyeznek, és mindketten nagyon boldogok vagyunk egymás oldalán. Kicsit olyan mintha extázisba estem volna. És kicsit még örülök is ennek a rossz időnek, mert otthon Péter, ezeken a hideg estéken, gyakran készít nekem valami tea különlegességet, és ott ülve, teázgatva mellette, igazán meghitt és romantikus. Néha még zavarba is jövök saját magamtól, nem is értem mi van velem, meg Péterrel sem. Olyan mintha most kezdett volna udvarolgatni nekem, mintha most kezdenénk igazán megismerni azt az embert, aki a másikban lakozik. Persze azért ismerjük már egymást elég jól, de ez most valahogy más. Meghittebb, melegebb. Hát lehet, most túl szentimentálisnak tartotok, de én ilyen vagyok. És Péter is ilyen, ezért ezen a téren nem okozunk egymásnak csalódást az biztos.

Biztos vagyok benne, hogy Péter is okoz még egy-két meglepetést nekem. Már látom hogy valami nagyon készülődik, és Gáborral együtt nagy beszélgetéseket folytatnak. Én pedig Verával osztom meg a gondolataimat, akinek már egészen megnőtt a pocakja azóta. Most már nincsenek rosszullétei sem, így önfeledten élvezi a terhessége minden egyes percét. Egyszóval nagyon boldog vagyok!

Péter azóta is a kínai menüről áradozik mindenkinek. Főleg a sült banán fogta meg, úgy hogy ma biztosan meglepem vele.

Gyertyafényes romantikázás - célban a labda

2011.10.05.

A dokit alaposan kikérdeztem a fogamzásgátlóról és a babakérdésről. Ha majd szeretnénk gyermeket, akkor miután abbahagytam a gyógyszer szedését, és várni utána legalább három hónapot, közben szedni valamilyen terhes vitamint. Én úgy döntöttem, legalább egy fél évet várok, és majd utána jöhet a baba project. Persze ez még odébb van, de jó már most tudatában lenni a dolgoknak, és felkészülni rá.

Na, megvolt a nagy romantikus vacsora szombaton! Péter Gáboréknál segített kifesteni a gyerekszobát. Amikor hazajött, betessékeltem sietve a fürdőszobába, hogy alaposan fürödjön meg a festés után. Amíg ő fürdött, addig gyorsan felvettem egy szép ruhát, és meggyújtottam a gyertyákat az asztalon. A vacsora asztalt pompásan előkészítettem már mire hazajött, és a gyönyörű kínai étkészlettel terítettem meg, amivel tavaly lepett meg. Mivel odáig vagyunk a keleti ízekért, úgy gondoltam, kínai lesz a menü. Péter is nagyon szereti, és most olyan recepteket is választottam, amit még nem csináltam. Mivel szeretjük a változatosságot és különlegességeket az ételekben is, csináltam egy kis pikáns ráklevest – ami kb. 15 perc alatt kész lett -, majd kínai mézes-gyömbéres csirkecombokat rizzsel és grillezett zöldségcsíkokkal, és végül desszertként kínai sült banánt kandírozva, vanília fagyival, amit már régen tervezek, hogy kipróbálok.

Péternek már bekészítettem a ruhát, és csodálkozva kérdezte, hogy tényleg ezt vegye fel? Megyünk valahová? Igen megyünk - mondtam, de persze nem árultam el, hogy egyenesen az étkezőbe, mert van egy kis meglepetésem. Amikor belépett, kellett neki egy kis idő, mire meg tudott szólalni, annyira meglepődött. Ott álltam a gyertyafényes asztal mellet, abban a csodaszép ruhában – amit még persze sose látott rajtam – az asztalon a finom vacsora gőzölgött, gusztusosan tálalva.

Persze alig várta, hogy eláruljam mit is ünneplünk ezzel a fantasztikus vacsorával. Nem várattam sokáig. Egy pohár hideg pezsgő volt odakészítve az asztalra, és amikor azt kérdezte, hogy most mire igyunk, csak azt válaszoltam: arra, hogy örülök, hogy együtt vagyunk, és boldogan részese leszek a terveinek. Persze nem bírta ki, hogy egy korty után oda ne jöjjön azonnal hozzám és át ne öleljen szorosan. Az volt a legjobb, hogy egész esete fülig ért Péter szája, és nem győzte dicsérni a finom vacsorát. A desszerttel pedig végleg levettem a lábáról Pétert. Felejthetetlen este volt!

Persze vasárnap egyből hívta Gábort, és elmesélte, hogy megleptem előző este. Azóta sem bír magával… fülig ér a szája!

"Vissza kell dobnom a labdát"

2011.09.29.

Péter múltkori viselkedése nagyon meglepett. Azóta is egyfolytában azon gondolkodom, hogy tényleg komolyan gondolta-e azokat a szavakat. De figyelve Őt, már nincs kétségem e felől. Talán az is bizonyítja, hogy kissé zavarba jött, amikor a házasságról és a babáról beszélt. Mintha csak hangosan gondolkodott volna a terveiről, aztán észbe kapott, hogy mi még nem beszéltünk erről, Ő pedig most kimondta ezeket a szavakat. De az a rejtélyes mosoly az arcán utána, nekem már mindent elárult, akkor nagyon magabiztos volt. Látta rajtam a meglepettséget, és még el is pirultam hirtelen. Tudta, hogy most igazán célba talált… egyenesen a szívembe.  

Úgy érzem, cseppet sem bánta, hogy elkottyintotta a terveit. Napok óta figyel engem, de csak olyan óvatosan, nem feltűnően, türelmesen, mintha várna valamit… Hát persze hogy vár. Várja a megerősítésemet, hogy én is így gondolom e. Szeretne erről beszélni velem, de erőltetni sem szeretné a dolgot, ha én még nem így gondolom. Akkor hirtelen abban a helyzetben, meg sem tudtam szólalni, és azóta nem beszéltünk erről a dologról. Természetesen mivel én is ezt szeretném – már jó néhány hete erről álmodozom -, minél hamarabb cselekedni kell! Nem lehet kétségek között hagynom. Csak még azt nem tudom mit is tegyek. Talán egy romantikus vacsora lesz a megoldás. Szombaton úgy is megígérte Gáboréknak, hogy segít kifesteni a kisszobát, amit majd a babának szeretnének kialakítani, tehát itt lesz az egész nap, hogy megszervezzem ezt a vacsit. Valami különlegeset szeretnék csinálni, és valami meglepetésen is töröm a fejem.

És mivel ma délután mennem kell kiíratni a fogamzásgátlót – mivel most fogyott el -, utána jó alkalom lesz, hogy megvegyem a szükséges hozzávalókat. Persze jól el kell rejtenem, hogy Péter észre ne vegye, hogy készülök valamire. És ha már ott vagyok a dokinál, megkérdezem tőle ezt a fogamzásgátló szedést és a babakérdést. Csak úgy kíváncsiságból, hogy ha szeretnénk majd babát, akkor előtte mikor lenne jó abba hagyni a szedését, és javasol e valami vitamint, amit majd szedjek. Már látom, hogy ma sem fogok unatkozni. Mindent egybevetve, nagyon boldog és izgatott vagyok.

Most kiderül...

2011.09.26.

Az ötödik napon még terhességi tesztet is vettem munka után, és mivel reggel a teszt elvégzése megbízhatóbb, így addig vártam vele. Még aludni is alig tudtam az izgalomtól, hogy vajon mit fog majd mutatni. Még az óra csörgése előtt kiosontam Péter mellől a fürdőszobába, és gyorsan elvégezetem a tesztet. Alig tudtam kivárni azt a három percet! Aztán megnéztem… na, vaklárma volt! Egy vonal, tehát negatív… Még percekig vártam nézve a tesztet, hogy nem e bukkan fel a második vonal is… maradt az egy csík.

Örültem neki, hiszen nem tervezünk még gyermeket, és szeretnék előbb férjhez menni, és majd csak azután tervezgetni a család bővítését. De valahol olyan csalódás félét éreztem, amit igazán nem is értettem először, hogy miért. De rájöttem. Lehet kissé megbolygatta az érzelmeimet és a hormonjaimat is az, hogy Vera gyermeket vár, hiszen folyamatában látom a pocakja növekedését, és pont vele voltam, amikor először megmozdult a baba. Sokat találkozom vele. Még egy terhes tanácsadásra is elkísértem és látva az ott lévő kismamákat, kezdtem arra vágyni, hogy nekem is legyen egy ilyen aranyos gömbölyödő pocakom. És persze a beszélgetések legfőbb témája a baba. Tehát ez nem meglepő szerintem, hogy ilyenkor ilyen érzések ébrednek a nőkben. Főleg, ha egy boldog, stabil párkapcsolatban élnek, és egy megbízható, szerető pár van az oldalukon, mint amilyen nekem is Péter.

Persze még aznap éjszaka megjött – némi hasfájás kíséretében – és mint kiderült, tényleg a múltkori eltolás miatt lehetett ez a pár napos késés. Tehát most már megnyugodhatok, nem kellett csalódnom, a fogamzásgátlóm tényleg megbízható. Péter is észrevette a nyugtalanságomat és a szomorkás hangulatomat – persze minden a hasfájásra fogtam -, és röviden neki is elmondtam, hogy pár napot késett, de most már megjött és nem kell aggódni. A terhességi tesztet is elmondtam neki. Legnagyobb meglepetésemre, azt kezdte sorolni, hogy az sem lett volna baj, ha esetleg dupla vonal van azon a teszten. Ő annak is örült volna, de azért szeretne ő is előbb elvenni engem, és majd utána közösen várni, figyelni, hogy a teszt pozitív lesz. Látva hogy kerek szemekkel, csodálkozva figyelek, hirtelen elhallgatott - zavarba jött kissé -, majd gyorsan rejtelmesen mosolyogni kezdett, kaptam egy csókot és elment vacsorát készíteni. Kellett néhány perc, hogy magamhoz térjek, nem csak álmodom az elhangzott szavakat. Csak pihentem az ágyon, de a hangulatom már sokkal jobb lett. Most éreztem igazán, hogy ténylegesen együtt haladunk Péterrel az úton, egy irányba közösen. Ugyan azok a céljaink, de eddig még ennyire konkrétan nem beszéltünk erről.

Ez a mai nap igazán sok minden meglepetést tartogatott számomra. Mintha minden világosabb, színesebb lenne… ez az érzés az igazi boldogság és a szerelem!

Három napja késik...

2011.09.14.

Az elmúlt mozgalmas hetek után, még mindig nem pihentem ki magamat. Olyan fáradtságot érzek, mintha ólomsúly nehezedne a testemre. Reggelente is nehezen ébredek, mintha semmit sem aludtam volna az éjszaka. A piros napjaim is késnek már három napot, talán azért is érzem magamat ilyen nyomottnak. Ha két nap múlva sem jön meg, azt hiszem, akkor már kezdek kicsit aggódni. Bár lehet csak a múltkori eltolás zavart be? Vagy a stressz? Azért az biztonságérzetet ad, hogy tabletta mellett szinte „lehetetlen” teherbe esni. Persze csak ha odafigyeléssel, lelkiismeretesen szedjük, ahogy kell. Még csipog az emlékeztetőm is, hogy biztosan ne felejtsem el.

Bezzeg Péter nem fáradt! Mindig csinál valamit, sürög-forog, még tegnap este a vacsit is ő akarta elkészíteni, engem pedig ágyba parancsolt, hogy pihenjek csak addig nyugodtan. Igazán kedves tőle, nagyon jól esett a figyelmessége. El is aludtam egy órára, de nem lettem kipihentebb, sőt. Bár a vacsi nagyon fincsi volt, nem bírtam sokat enni. Péter azt mondta, hogy jobb, ha visszafekszem utána, mert látja, hogy kész vagyok teljesen. Nem kellett kétszer mondania. Úgy aludtam reggelig, mint akit kupán ütöttek. Persze reggel sem voltam sokkal jobban, még hányingerem is volt, ami egy kicsit megijesztett, mert reggelre sem jött meg. Egész nap ezen stresszeltem. A munkát is úgy éreztem most, hogy csak nyűg a nyakamon, pedig nagyon szeretem azt, amit csinálok. Azt hiszem, saját megnyugtatásomra veszek majd egy terhességi tesztet…

Péter is mostanában olyan furcsán viselkedik, mintha valamiben sántikálna. A múltkór is azt akarta megbeszélni, hogy mit tudna nekem segíteni az otthoni munkában, mert szerinte neki is legalább annyira kellene kivennie a részét belőle, mint nekem, és osszuk fel a munkát. Akkor gyorsabban megvagyunk vele és több idő jut egymásra, és talán én sem leszek ennyire fáradt. Persze nagyon kedves hogy még ilyenekre is gondol - bár eddig is segített -, de abban tényleg igaza van, hogy így több időnk lesz egymásra. De lehet, csak tényleg többet szeretne segíteni… és nincs is ebben semmi furcsa… látja, hogy nagyon fáradt vagyok.

Ásó, kapa, nagyharang...

2011.09.06.

Túl vagyunk Vera és Gábor esküvőjén, ami nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat. Vera gyönyörű volt az esküvői ruhában! Gábor csak a nagy napon, közvetlenül az esküvő előtt látta, és teljesen révületbe esett! Még megszólalni is alig tudott, olyan gyönyörű volt Vera – mint egy hercegnő -, teljesen kivirult. Azt szokták mondani, hogy terhesség alatt a nők megszépülnek, és teljesen igazuk van! Bár Vera így is nagyon szép szerintem, de ezt már nem lehetett fokozni. Minden lány álma, hogy az esküvőjén nagyon szép legyen, és ténylegesen egy felejthetetlen nap legyen az életében – talán a babát egy kicsit későbbre tervezve – és persze a vőlegény életében is. A diadém is nagyon jól állt a hajában, és a ruhától is mindenki el volt ájulva, nem győzték dicsérni. Egyszerűen tökéletes volt! A pici pocakja fel sem tűnt a ruhában – bár még csak 13 hetes -, hála annak nagyszerű szabása miatt, így aggódnia sem kellett, hogy a fotókon majd minden látszani fog. Persze a menyasszonytáncot csak óvatosan lejtette, és a pörgés-forgást sem vitte túlzásba. A vacsora egyszerűen fenséges volt! Bár nem maradhatott ki a szokásos csigatésztás húsleves és töltött káposzta, azért néhány különleges gasztronómiai élmény részesei is lehettünk. A rablóhús nyárson és a bundázott, sajttal és barackkal töltött pulykamell gyümölcsös rizzsel felejthetetlen volt. Az esküvői torta ötemeletes volt, szintenként különböző ízekkel – oroszkrém, csokoládé, erdei gyümölcsös gyümölcsdarabkákkal, citrom, gesztenye -, így mindenki kiválaszthatta a kedvére valót. Péterrel rengeteget táncoltunk, és fantasztikusan jól éreztük magunkat! Minden estre remélem majd az én esküvőm is ilyen felejthetetlen lesz!

Vera és Gábor megköszönte, hogy annyit segítettünk nekik – még a szüleik is oda jöttek köszönetet mondani -, hogy a nagy napjuk igazán felejthetetlenre sikerült. Minden zökkenőmentes volt, Ők is nagyon jól érezték magukat. Vasárnap indultak a nászútjukra, hat éjszakát fognak eltölteni egy kastélyszállóban, festői környezetben. A nyugodt környezetben jól ki tudják pihenni magukat, és most a pihenésen lesz a hangsúly. Persze ezek után sem fognak unatkozni, hiszen minél hamarabb el akarják kezdeni a lakás átalakítását, hogy a baba megérkezésére már minden kész legyen. Most még Vera is sokkal több mindent tud elintézni.

Az minden esetre elég furcsa volt, hogy Péter és Gábor nagyon elmélyülten beszélgettek valamiről, Péter pedig sokat sejtető pillantásokkal nézett rám. Amikor hazaértünk az esküvőről megkérdeztem tőle, hogy miről beszélgettek, de csak annyit mondott, hogy semmi különösről, majd rám mosolygott, magához húzott és megcsókolt. Perszer az esküvő ismételten megtette hatását, álmomban újra rajtam volt a fehér ruha… Péter pedig mosolyogva nyújtotta felém a kezét.

Fóka puszi és pezsgő - Emlékezetes évforduló!

2011.08.17.

Az elmúlt hetek rohanásai után, végre kicsit megpihenhettünk Ugornya partján. Péter nem is sejtette mire készülök, de amikor elárultam neki, úgy nézett rám, mintha legalább is azt mondtam volna, hogy Hawaii-ra megyünk. Három napra félre tettük minden gondunkat és bajunkat, és csak egymásra figyeltünk. Ez most semmi másról nem szólhatott, csak is a pihenésről és kikapcsolódásról; és persze az évfordulónkról. Nagyon sokat szervezkedtünk és intézkedtünk Vera és Gábor nagy napjára, úgy hogy ez most kijárt nekünk. Főleg, hogy következő héten, dupla tempóban segítünk nekik, hiszen mindjárt itt az esküvőjük napja.

Az időjárás is pont kedvezett nekünk, sikerült kifognunk a legmelegebb napokat, és legalább nem kellett dideregnünk a faházban. Elmentünk már legelső nap az élményfürdőbe, ahol látványos papagáj és fóka show-ban lehetett részünk. Persze a fóka puszit nem hagyhattuk ki, le is fotóztak minket a 350kg-os Sony nevű fókafiúval. A kép nagyon jól sikerült, arcomat jobb felől a fóka, bal felől Péter puszilta. Már vettem is egy képkeretet, és kitettem a fotót a könyvespolcra.

Aminek külön örülök, hogy sikerült a piros napjaimat eltolni, így aztán már semmi nem állhatott közénk, hogy igazán jól érezzük magunkat. Ezt azért Péter is nagyon értékelte, és ennek hangot is adott. Annyira örült, hogy még pezsgőt is akart rendelni a meghitt, romantikus vacsorához, de sikerült lebeszélnem – miért fizetnék négyszer annyit érte -, hiszen én már előre készültem, a behűtött pezsgő ott várt minket a faház hűtőjében. Ez is a meglepetésem része volt. Sokkal romantikusabb volt meginni egy pohár pezsgőt a faház teraszán, a csillagos eget fürkészve, kutatni egy-egy felbukkanó hullócsillag után, mint egy vendéglőben! Na igen, ennyi csillagot város felett nem látni. Legalább két órán keresztül néztük a milliárdnyi csillagot, és közben hallgattuk a tücskök ciripelését. Ilyen szépet, csak igazán ritkán lát az ember, és minél tovább nézi, annál inkább a hatása alá kerül… Olyan, mint egy örvény, sötét, egyre lentebb, és mélyebbre húz… Persze Péter karja is egyre inkább maga felé húzott…

A másik meglepetésem az volt, hogy már egy hónapja kiírtam egy egész CD-nyi romantikus zenét, ami most igazán hangulatba hozott minket. A csillagnézés persze most sem maradhatott el. A második este sem unatkoztunk…

Napközben nagyokat sétáltunk, és nem lehetett kihagyni a fokhagymás, tejfölös, sajtos lángost, ugyan úgy, mint a sült hekket sem. Alig akartunk hazajönni vasárnap este, de persze muszáj volt. Nagyon jól éreztük magunkat, és igazán emlékezetesre sikerült az évfordulónk megünneplése. Most végre kipihenten kezdhettük meg a rohanó hetet.

Ruha, gyűrű... Nincs megállás!

2011.08.10.

Kissé már nyúzott vagyok az eltelt héttől. Verával minden nap, munka után jártuk az esküvői ruhaszalonokat és keresgéltünk a megfelelő ruha után. Persze ez így már augusztusban - és a tény, hogy két hét múlva már esküvő -, nem lesz egyszerű. Ezt ő is belátta, de tartottam benne a lelket, hogy valahol csak rá vár az a ruha, csak meg kell találni. A fáradozásunk meghozta az eredményt, mert megtaláltuk az igazit. Még átalakítani sem kell, mert a mellrész alatt húzott a ruha, és utána bővül, tehát ha nő is addigra a pocakja, simán elfér a ruha alatt. Mivel utána néztünk az időjárásnak, és kiderült igazi nyári napon lesz az esküvő, igazán előnyös, hogy vállpántos a ruha, eleje gyönyörű gyöngyös és hímzett, ami oda vonzza a szemet. Az alja, pedig egyszerűen káprázatos, olyan a szabása, mintha a ruhát, folyamatosan szemből a szél fújná. Ezt a hatást segíti, hogy a ruha hátán – mint valami fátyol szerűség – hosszan suhan utána az anyag, amit le is lehet majd estére venni, hogy a menyasszonytáncban ne zavarjon, és persze azt is csak óvatosabban lehet majd a baba miatt.

A gyűrűk is kész lettek, amit Gábor egy romantikus vacsora után, térden állva húzott fel Vera ujjára. Igazán nagyon szépek lettek a gyűrűk is, Vera nem győzte nézegetni az ujján, még az esküvői ruha kiválasztása közben is úgy tartotta a kezét, hogy a tükörből jól láthassa, ahogy fényesen csillog az ujján. A ruhában úgy nézett ki, mintha most lépet volna ki egy romantikus, kosztümös filmből. Fekete haja pedig igazán illett a ruha stílusához, amit már eldöntött, hogy biztosan fel fog tűzni, és diadémot is fog a hajába tenni, mert ehhez a ruhához, ez mondhatni követelmény. Persze nem bírtam megállni, hogy egy két ruhába én is belebújjak, és találtam is olyat, amiben szívesen férjhez mennék. Kérdezték is az eladók, hogy mikor lesz a nagy napom, én meg csak annyit tudtam kibökni, hogy most tervezgetjük és még nincs konkrét időpont. Vera persze elővett, amikor kijöttünk, hogy tudnia kellene e valamit, és kérdőn a hasamra, majd rám nézett. Persze tudattam vele, hogy én gyógyszert szedek – tehát mondhatni lehetetlen, hogy teherbe essek -, és most nem tervezünk még gyermeket, tehát nyugodjon meg. Előbb azért szeretnék férjhez menni és majd akkor jöhet a baba, amikor mind a ketten szeretnénk.

Este hulla fáradtan rogytam az ágyba, és rögtön el is aludtam. Nagyon fárasztó volt ez a hét. Persze álmomban ott álltam egy gyönyörű fehér esküvői ruhában, Péter pedig megfogta a kezem és felhúzta a gyűrűt az ujjamra…

Piros napok eltolása

2011.08.04.

Na, utána néztem, és tényleg – remélem nem csak elméletileg, de gyakorlatilag is – működhet ez „piros napok eltolása” nevű hadművelet! De mivel gyógyszertől is függ az eltolás vagy előbbre hozás, még jó, hogy utána néztem. Végül is csak szünet nélkül kell a második levél tablettát szedni, így hamarabb jön meg.

És megérkeztek az új hírek a babafrontról! Kicsit felgyorsultak az események azóta, mióta kiderült, Vera gyermeket vár. Vera most tíz hetes terhes, és a reggeli rosszulléteket leszámítva, még semmi nem látszik rajta. Elmondták a szülőknek is, akik első döbbenetük után, boldogan borultak Vera nyakába és gratuláltak! Mindkét részről ez az első unoka, és a szülők biztosították őket, hogy számíthatnak rájuk mindenben. Már három éve együtt vannak- és a szülők már szerették volna ha összeházasodnak -, igazán nagyon jól megértik egymást, és bár eltervezték, hogy majd szeretnének gyermeket, az élet mindig tartogat mindenki számára némi váratlan meglepetést! Tegnap este eljöttek hozzánk, és megosztották velünk terveiket. Kicsit azt hittük Péterrel, hogy nagyobb meglepetés már nem érhet minket, amikor is közölték, hogy sok szeretettel meghívnak minket, a három hét múlva tartandó esküvőjükre, és hát nagyon szeretnék, ha segítenénk nekik megszervezni az ezzel járó teendőket. Három hét … azt hittem rosszul hallok … augusztusban 27-én akarnak összeházasodni, már be is jelentkeztek a városházán. Nem akarnak sok embert hívni, csak a családtagokat és a legközelebbi barátokat. Úgy negyven ember van a listán, már azt is összeírták. Tehát lesz mit előkészíteni, nem fogunk unatkozni az elkövetkező három hétben, az biztos.

Ami nagy megnyugvással töltött el, hogy a legnagyobb egyetértéssel döntöttek el mindent együtt, és az arcukon nem holmi kényszerűség látszódott, hanem az az igazi boldogság és várakozás. Gábor elárulta, hogy mostanában egyre gyakrabban jutott eszébe, hogy szeretné összekötni az életét Verával, és már a gyűrűket is kinézte, csak éppen még Vera gyűrűméretével nem volt tisztában, éppen azt szerette volna kipuhatolni, hogy még is mekkorát vegyen. Persze most már meg is rendelte, és egy pár napon belül el is készülnek. Már nagyon kíváncsi vagyok rá én is!

Nagyon boldognak látszottak, és bevallom őszintén, kicsit „irigykedve” néztem őket… Vera hamarosan hófehér ruhában fog ott állni - amit majd az én segítségemmel fog kiválasztani -, és hozzá megy ahhoz, akit annyira szeret. Már azt is megbeszélték, hogy egy hétre elmennek nászútra – bár még nem tudják hová -, és mire a baba megszületik március elején, addigra átrendezik az egész lakást. Péter biztosította őket arról, hogy mindenben, amiben csak tudunk, segítünk. Ahogy elnéztem őt, most kicsit másmilyennek tűnt, komoly volt, de egyben nagyon kedves, és segítőkész. Miután elmentek, máris elkezdte sorolni, hogy hogyan is tudnánk nekik segíteni, hogy az esküvő a lehető legjobban sikerüljön. Csak néztem, ahogy sorolja lépésről-lépésre…, úgy éreztem, hogy minden egyes szavával közelebb és közelebb kerülök hozzá. Amikor befejezte a tervei felsorolását, csak rámosolyogtam, odamentem, és nagyon szorosan átöletem. Nem szóltunk semmit, de ahogyan ő is átölelt, abból már mindent értettem…, szavak nélkül megértettük egymást…

Egy kis romantikus nosztalgiázás

2011.07.30.

A nyár perszer nem múlhat el Ugornya nélkül. A szüleimmel minden nyáron lementünk sátorozni, majd utána a kényelmesebb és legalább annyira romantikus cölöpökön álló faházban pihiztünk, ami keresztanyáméké volt. Kislány koromban nővéremmel együtt álmodoztunk arról, hogy de jó lenne, ha itt ismernénk meg majd a „Nagy Őt”! Örök romantikusok vagyunk! Éjszakánként azon nevetgéltünk a nyitott ablakban, hogy a „nagyok”, akik éppen az éjszakai bulizásból mentek haza, milyen poénos dolgokat beszéltek, néhány pohárka után. Gyakran a párnába fúrtuk az arcunkat és könnyesre nevettük magunkat! De jó is volt!

És… hát bejött! Pétert itt ismertem meg, és szerettem volna, ha újra együtt lehetek vele, és felidézhetjük a megismerkedésünket. Olyan romantikus volt! Az a gyönyörű, aranysárga csillogó homok, már önmagában is fantasztikus. Talán a tengerpartot is azért szeretem annyira.

Emlékszem, ahogy ott feküdtem egy óriási törölközőn és süttettem magam a napon lehunyt szemekkel, amikor valami eszméletlen hideg víz kezdett csepegni a hasamra. Annyira meglepődtem, hogy hang sem jött ki a torkomon - hangtalan sikításra kerekedett a szám -, hirtelen felültem, kinyitottam a szemem… és ott nézett farkasszemet velem, egész közelről két gyönyörű, smaragdzöld szempár, amilyet még életemben nem láttam… Ő volt Péter! A vizes labda éppen mellettem landolt, Péter meg utána iramodott, és ott térdepelt mellettem, a hajából csepegett a víz, éppen a forró hasam közepére. Szegény riadtan és bocsánatkérőn nézett rám a kellemetlenség miatt - háromszor is elnézést kért -, de akkor már eszembe sem jutott haragudni, teljesen elmerültem a szemében. Őt is megérinthette valami, mert utána ő is révedező pillantásokat vetett rám, és egész délután - persze szándékos véletlenséggel -, mindig nálam kötött ki a labda, amiért már hatalmas mosollyal az arcán jött oda. Aztán bemutatkozott és megemlítette, hogy reméli, még este találkozunk. Aztán már minden ment magától… azóta együtt vagyunk.

Gyakran álmodom arról a hatalmas szempárról, és az éjszaka közepén megnyugvással tölt el, hogy a tulajdonosuk itt fekszik mellettem, és bármikor az enyém lehet… és enyém is lesz újra... Ugornyán, ha tényleg beválik a „piros napok” eltolása hadművelet.

Munkahelyi álmodozás

2011.07.20.

Na, vége a dupla melónak, amit a kolléganőm helyett kellett csinálnom, ugyanis visszajött a tengerpartról. Na, jó, persze ő is helyettem dolgozott, tehát nincs is ezzel semmi probléma, bár szívesen lettem volna a helyében, az biztos!

Viszont adott egy jó ötletet mielőtt elment! Azóta is állandóan ez jár a fejemben. Egyfolytában azon agyalt, hogy mit csináljon, mert az utazás napjaira estek a „piros napok”. Aztán meglett a megoldás, utána nézett, és rájött, hogy aki tablettát szed, el tudja tolni ezeket a napokat. Lehet előrehozni és késleltetni is. Ezt jól kitalálta valaki, ezer hála és köszönet neki!

Minden esetre nagy kő esett le szívemről, mert még tartogatok egy-két meglepetést Péternek, és pont arra a hosszú hétvégére esik nekem is, amikor lemennénk Ugornyára. És akkor persze lőttek a romantikának és a meglepetésnek is. Már most számolgatom, hogy honnan is kezdjem szedni a tablettát, mert azt ilyenkor a végéről kell szedni, valami ilyesmit mondott Katám a munkatársam, de jobb, ha én is utána olvasok, az a biztos. Én inkább hamarabb túlesnék ezeken a „nem szeretem” napokon.

Most kezdődhetnek a megszokott, átlagos napok. Még jó hogy felváltva élménybeszámolót tarthatunk Katával, és megoszthatjuk egymással a nyaralás élményeit! Ő is teljesen fel van pörögve! A mázlista (!), sokkal szebb és jobb helyre mehetett el: Ciprusra! Aranyhomok, türkiz tenger, búvárkodás, hajókirándulás és még sorolhatnám a megannyi „finomságot”! Éjszakai koktélozás, romantikázás a tengerparton… Újra rám tőrnek az olasz emlékek… Az az éjszaka…

Azt hiszem meg van a jövő nyári úti célunk! Van némi esély, hogy összeszedjük a pénzt az utazásra. Majd spórolok a fürdőrucin, jó lesz az, amiket most vettem jövőre is! Péter meg szerintem észre sem fogja venni, teljesen el volt bűvölve ettől a két újtól is – még a régitől is (!) -, ráadásul kb. egy évig nem is fog benne látni, tehát az újdonság élményével fog rá hatni, vagy ha nem, hát legalább eszébe jut, hogy: - Ja, ezt még együtt vettük! Ha valamit nem hordok sokáig, teljesen elfelejti, és azt kérdezgeti, hogy: - Ez új? De jól áll! Mikor vetted?

Majd felváltva hordom őket, így még változatos is lesz. Ó, bárcsak már eltelne ez az év. Bár csak mindig nyár lehetne… és csak menni, menni Péterrel... meg sem állni a tengerpartig.

Babafront

2011.07.13.

 

Jelentem, babafronton minden rendben. Múltkor felhívtam Verát, aki akkor már túl volt az első sokkon. Találkoztunk, és mindent megbeszéltünk, ami ilyen helyzetben csak szóba kerülhet. Mi lesz a munkájával? Elférnek-e másfél szobában? Milyen érzés lenne elvetetni a gyereket? Mit tanácsoltak a szülők? Egyáltalán hogyan tovább?

Szerencsére Gábor jól reagált a dologra, nem állította, hogy Vera csak azért esett teherbe, hogy magához láncolja (pedig ez is hányszor benne van a pakliban!). Azt mondta, ketten csinálták, ketten vállalják a felelősséget. Mint egy rossz hollywoodi film, komolyan mondom. Aztán Vera hamar rájött, hogy egyetlen dologra nem lenne képes: elvetetni a babát. Innen már minden egyértelmű volt, Vera és Gábor szülők lesznek. Azért biztos néha még most is elönti őket a kétkedés, de ez még azoknál is előfordul, akik nagyon vágytak a babára. Most már tudnak örülni a kicsinek, Vera arcán már néha látom azt a kis mosolyt, ami olyan jellemző a terhes nőkre (meg azt is, amikor éppen hánynia kell:)).

Úgyhogy mi is aktívan örülünk, én visszafogtam magam, és nem részesítettem őket fölösleges fejmosásban, és a fogamzásgátló tablettáról tartott kiselőadásban. Jön a baráti társaság első gyereke, hát nem nagyszerű?!

Érthetetlen...

2011.07.05.

Péter tegnap nagyon gondterhelten ért haza, pedig sörözni volt a haverokkal. Csak mormogott magában, kinyitotta a hűtőajtót, aztán becsukta, ment egy kört, megint a hűtőt nyitogatta, leült, felállt, nem volt nyugta. Aztán nagy nehezen sikerült kihúznom belőle, mi a baj.

Gábor, a legjobb barátja együtt él egy lánnyal, Verával. Nagyon szeretjük őket, kedves pár, szoktunk együtt vacsorázni, mozizni menni. Kiderült, hogy Vera terhes, ami valójában igazán jó hír lenne, ha akartak volna most gyereket. De az igazság az, hogy még néhány évet szerettek volna kettesben lenni, sokat dolgozni, utazni. Egyrészt sajnálom is őket, másrészt pedig teljesen értetlenül állok a dolog előtt. Nem értem, miért nem szed egy okos, felnőtt nő fogamzásgátló tablettát, mikor ilyen jó készítmények vannak a piacon, mint mondjuk az enyém. De még esetleg el is tudom fogadni, ha egészségi indoka van rá, vagy ódzkodik a gyógyszerektől. Akkor viszont miért nem védekeznek óvszerrel? Miért bízik két felnőtt abban, hogy elkerülik a termékeny napokat, hogy pontosan ki tudják számolni, mikor hogyan lehetnek együtt?

Ezek után nem csodálom, hogy Péter úgy kiakadt, mert most aztán persze nem tudják, mi legyen. Az abortusz is szóba került, de ennek gondolatától csak mindenki még kétségbeesettebb. Holnap felhívom Verát, bár egyelőre nem tudom pontosan, mi okosat mondhatnék neki. Talán már az is segít, ha egyszerűen csak meghallgatom. Meglátjuk.

Vissza a tengerpartra!!!

2011.06.29.

Újra itthon, aminek akár örülhetnék is, hiszen ugyebár mindenhol jó, de legjobb otthon, mégis – azt hiszem, érthető módon – inkább visszamennék a tengerpartra.

Ráadásul nem elég, hogy vissza kellett jönnöm dolgozni, de a kolléganőm jövő hétre kérte a szabadságát, úgyhogy mást sem fog csinálni egész héten, mint biztosítást intéz, fürdőruhát vesz, mos, pakol, csomagol. És csak beszél és beszél a tengerpartról, ahova én legelőbb 365 nap múlva fogok újra eljutni (ha egyáltalán). Na mindegy, igyekszem örülni az ő örömének (ó, mily’ nemes lélek vagyok!), és óránként megnézem az olasz képeket...

És ha nem szenvednék eléggé, máris támadnak a prózai hétköznapok elintéznivalói: be kell vásárolnom, bankba kell mennem, aztán befizetni a csekkeket, utána meg még a dokihoz is, hogy írjon egy újabb adag bogyót. Ez legalább megéri a befektetett energiát.

Holnap reggel meg jönnek a hitelesíteni a vízóránkat (hatévente ki kell cserélni, tudtátok?), ugyanis nem volt elég a 10 ezer, amit a vízvezeték-szerelőnek kifizettünk, hogy a tökéletesen működő vízóránkat kicserélje, most további 5500-at is odaadhatok valakinek, aki megsimogatja a szerkezetet.

Éljen a bükrokrácia! Nem hiába mondom, a legjobb lenne egyszerűen visszamenni a tengerpartra.

Nyaralunk!

2011.06.23.

Csak röviden jelentkezem, mert egy fél órára szöktem ki Péter mellől a szobából, hogy frissítsem a blogot: nehogy csámcsognivaló nélkül maradjatok . :)

Nyaralunk ugyanis, múltkor nem írtam, de ide jöttünk Észak-Olaszországba, Jesolóba. Ok, nem egy exkluzív hely, és minden sarkon két magyarba botlik az ember, de idén erre futotta, a tenger meg mégiscsak tenger, nehezen lennék meg nélküle.

Biztos ismeritek ezeket a direkt turistáknak kialakított olasz partokat, napozóágyak a parton, nappal zsúfolásig emberekkel, akik éjszaka behúzódnak a medencés apartmanokba, és ha nem egy sör mellett beszélgetnek, akkor az olaszul beszélő Dr. House-ra húzzák a lóbőrt.

A tengerpart éjszaka szinte teljesen üres, kiválóan alkalmas egy kis meztelen fürdőzésre. Ne gondoljátok, hogy egy szemérmetlen nőszemély vagyok, még soha nem csináltam ilyet! Péter unszolásának azonban nem tudtam ellenállni, úgyhogy a ruhákat a parton hagytuk, és beszaladtunk a tengerbe. Éjszaka fürödni egészen más érzés, a fekete, csendes víz eleinte félelmetes, de a nyugodt hullámok hamar ellazítanak.

Ráadásul ott volt Péter, bíztam benne, ha megtámadna egy nagy vízi szörny, ő azért csak megmentene. A legnagyobb vízi szörny szerencsére maga Péter volt, úgyhogy kifejezetten élvezetes lett a kaland. Csak magamat tudom ismételni: éljen a fogamzásgátló, ezt óvszerrel senki nem csinálta volna utánunk!

Már csak egy hét!

2011.06.15.

Jövő héten végre valahára eljutunk nyaralni. Már alig várom, lélekben és fejben készülök, mit nem szabad majd itthon hagyni. Előbányásztam a gyógyszeres tasakomat is, amit minden utazásra vinni szoktunk. Ebben elvileg mindig benne van, ami feltétlenül fontos, és csak a szavatosságokat kellene leellenőriznem, de valami megmagyarázhatatlan okból Péter mindig ebből vesz ki gyógyszert, ha éppen fáj valamije. Így aztán nyaralás előtt újrafeltöltést kell eszközölnöm.

Biztos minden családban más és más van a gyógyszeres táskában, a miénkben lázmérő, lázcsillapító, fájdalomcsillapító és hasfogó az alap, ehhez jön még a fogamzásgátló, amit az utolsó pillanatban kell bedobni, ezért folyamatos parám, hogy otthon hagyom. Ez nem lenne túl jó, mert (főleg külföldön) még egy egyszerű fájdalomcsillapítót sem egyszerű pótolni, nemhogy a bogyót! Úgyhogy a következő, nem megkezdett levelet én mindig be szoktam rakni jó előre, biztos ami biztos, maximum hazahozom.

A másik, ami újabban szintén nélkülözhetetlen, az a szúnyogriasztó. Nem tudom, ti nem vettétek észre, hogy egyre vadabb szúnyogok vannak? Úgyhogy én fújom magam, Péter meg szagolja, szerencsére van olyan spray is, aminek egészen kellemes, citromos az illata.  És ha már a fújkálóknál tartunk, nekünk (főleg nekem) muszáj égésre való kencét magunkkal vinnünk, hiába az 50+-os naptej, egy-egy hűvös kezelés minden nyaralásnál elkél.

Ez természetesen egy kisebb vagyont jelent, amit a gyógyszertárban kell hagyni, de ez a sokk még mindig sokkal jobban megéri, mint az olasz tengerparton azt magyarázni a vendéglősnek, hogy nem leprások vagyunk, csak a leégett bőrünk kopik. :)))

Mi lehet a bajom?

2011.06.07.

Kikészülök ettől a fura időtől. Az egyik pillanatban tűz a nap, a másikban esik az eső, de a legnagyobb baj a páratartalommal van. Vagy libabőrös vagyok a hidegtől, vagy izzadok a melegtől, nem kapok levegőt. Lassan úgy érzem magam, mintha klimaxos vagy hormonzavaros lennék, de ez enyhén szólva is lehetetlen:

1. nem vagyok még abban a korban;

2. szedem a fogamzásgátlót, úgyhogy a hormonszintem sem igen ingadozhat.

Azon agyalok, hogy vagy kezdek öregedni, és minden sokkal jobban megvisel, mint régen, vagy tényleg van valami ebben a globális felmelegedés dologban, és hamarosan szubtrópusi éghajlatú lesz Magyarország. Ami még mindig jobb, mintha hó esne, de azért mégis...

Ráadásul a villám is hajlamos belecsapni újabban az emberekbe, úgyhogy lassan az lesz a legjobb, ha a fejemre húzom a takarót, és egyszerűen nem kelek fel. Persze ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, és tessék, máris itt ülök, és verem a billentyűzetet.

Viszont a jó hír, hogy hála az internetnek, máris diagnosztizáltam magam. Az orvosmeteorológia mindig megmondja, mi bajom: a magas páratartalom fáradékonyságot, koncentrációs zavart, tompa reflexeket, depresszív hangulatot okoz, és felerősíti az izzadást is. A megoldás pedig – mint mindig – a sok víz, a sok gyümölcs, a könnyű ételek, úgyhogy megyek is, és iszom gyorsan valamit.

Balatoni "nyár"

2011.06.03.

Péterrel a múlt heti Tiszai kirándulásunkon felbuzdulva, szerveztünk egy három napos hétvégét a Balatonra. Rékáékkal együtt foglaltuk le a szállást az Aranyparton. Péntek délelőtt már nagyon izgatott voltam, egész délelőtt pakoltam. Péter ekkor még dolgozott, Ő nem tudott szabadságot kivenni, de kora délután már el tudtunk indulni.

Ragyogó napsütésben és nyárias melegben indultunk el barátainkkal az útra. Rékával hátul ültünk, és végigbeszéltük az utat, hiszen az esküvő mindjárt itt lesz, és mindent részletesen meg kellett tudnom... :) Útközben kétszer álltunk meg, isteni finom tejszínhabos kávét ittunk, amire inkább csak a hangulat miatt volt szükségünk.

Délután 6-ra Siófokra értünk, mielőtt elfoglaltuk a szállást elmentünk egy nagyon kellemes csárdába vacsorázni, nyitott teraszon ettünk kellemes fás környezetben. A szállásunk okozott némi meglepetést, de nem engedtük, hogy elrontsa a kedvünket. Csak azt nem tudom, hogyan tudnak olyan fotókat készíteni a helyszínről, hogy az embert elkápráztatják, és mikor élőben, a maga valójában látjuk a szobát, teljesen másképpen érzékelem én a saját szememmel.  De ez csak az első pillanatokban volt így, úgysem a szobában akartuk tölteni a hétvégét, hanem a csodálatos Balaton partján. Kipakoltunk a táskából, felvettük a fürdőruhánkat, és indultunk a partra.

Csodálatos környezet, füves partszakasz, amit frissen vágtak, és még érezni lehetett a fű illatát. A vízen egy tőkés réce pár úszkált, kicsit odébb hattyúk csoportját láttuk. A Balaton vize nagyon tiszta, opálos színe szikrázott a késő délutáni naplementében.  Rékával leültünk a partra, a fiúk bementek a vízbe, és úsztak egy kicsit. A fürdés után sétáltunk a part mentén, a mólón a horgászokat láttunk, de kapás nem nagyon volt. Vártuk a naplementét, nagyon kellemesen éreztük magunkat. A romantikának itt vége is szakadt, mert jött egy nagy borulat, és a napot teljesen eltakarta, minket meg a hotelig fújt a szél. Felmentünk a szobába aludni, és vártuk a holnapi napot.

Meg is érkezett a reggel hatalmas robajjal, csípős hideggel, felkavaró széllel. 12 fokra hűlt a levegő, amit dideregve, ázva-fázva vettünk tudomásul, valószínű ez nem a mi napunk lesz. Próbáltunk programot keresni magunknak – nem sok sikerrel, mert nem volt nálunk téli ruha, és alig vártuk, hogy a fűtött autóban legyünk. Délután, fájó szívvel ugyan, de meghoztuk a döntést, megyünk haza, nincs értelme még egy napot itt tölteni. A meleg nagyon jól esett a kocsiban, jól felmelegedtünk, és mire öt órás utazás után hazaértünk, már kint is nyári idő volt…

Legalább egy hétvégi estét a saját kis ágyikónkban tölthettünk, és bepótoltunk mindent, amit lehetett, sőt még annál is többet… hiszen velem volt, aki számít, és ami ebben segít.

Tiszai csónakázás

2011.05.26.

Péter csodálatos hétvégével lepett meg, elutaztunk a Tiszára. Pénteken telefonálgatott, sürgött forgott, intézkedett, előkészítette nekem a meglepit. Lefoglalt szombatra egy tiszai ladikot, természetesen haladunk a korral: motor is volt rajta, de a varázsa így is megvolt. Reggel összecsomagoltam a gyönyörű új fürdőruhámat, és indulhattunk is.

Megérkeztünk a kikötőbe, és jet-ski-k, motorcsónakok, és természetesen a mi kis ladikunk is ott himbálózott a vízen. Éppen egy gyönyörű kis hajót engedtek le a vízre, amit érdeklődve néztem végig, hiszen ilyet még soha nem láttam. Na, de a mi kis ladikunk oly csodás volt, szép zöldre volt festve, lécek voltak keresztbe rakva ülő alkalmatosság gyanánt. Péter a ladik hátuljába ült, és irányította a csónakot. Ahogy berántotta a motort, olyan férfias volt, a fantáziám már szárnyalt, de még ott nem járunk.

 „Kifutottunk” a kikötőből, és a szél úgy vágott az arcunkba, mintha mi lennénk a Titanic két szerelmespárja. Odabújtam Péterhez, és csodáltuk a gyönyörű tájat. Útközben találkoztunk más hajósokkal is, akik barátságosan integettek nekünk. Leterítettem a ladik orrába a törölközőt és kifeküdtem napozni. Egy gyönyörű hajó vizisielőt húzott, aki szaltókkal, csavart ugrásokkal kápráztatott el minket. Jó nagy hullámokat gerjesztett, és Péter a csónakunk orrát ráfordította a hullámokra nehogy oldalról kapjon el minket és felboruljunk. Még élveztem is a hullámlovaglást, mikor egyszer a ladikot egy hatalmas hullám telibe kapta.  A csónak orrába zúdult a víz, ahol éppen én napozgattam. A jéghideg víz kellően magamhoz térített, olyan gyorsan ugrottam fel, mint akit méhcsípés ér. Péter meglepetten nézett rám, nem gondolta volna, hogy ekkora hullámok vannak és elöntik a csónakot. Mint egy ázott veréb kucorogtam le mellé, és úgy tettem, mintha rettentően meg lennék ijedve. Péter magához húzott, simogatott, puszilgatott, én csak hagytam, hadd vigasztaljon, szeretgessen. Felvetette az ötletet, mi lenne, ha itt maradnánk éjszakára, és vennénk ki magunknak valahol egy szobát. Felsikítottam örömömben, de csak egy pillanatig tartott ez a mámor. Hű segítőtársam, védelmezőm, az én tablettám otthon maradt, és nemigen akarok kockáztatni, így haza kellett mennünk estére. :(

Délben még kikötöttünk egy halászcsárdánál, a nyitott teraszon ebédeltünk, ahonnan ráláttunk a Tiszára és a kis ladikunkra. Korhely halászlét ettünk, Gundel palacsintával, ami olyan isteni volt, még mindig a számba van az íze. Ebéd után visszamentünk a kikötőbe, és egy nagyon szűk helyre kellet bekormányozni a ladikot, amit Péter, a víz sodrása ellenére nagyon ügyesen megoldott. Büszke voltam az én hősömre.

Fürdőruha-vásárlás

2011.05.17.

Az időrájás az elmúlt hétvégére olyan kellemessé vált, hogy a nyári melegben napoztam egy kicsit.  Már nem tetszik a fürdőruhám, valami színeset, vidámat szeretnék magamnak. Péter természetesen el van tőle ájulva, próbált meggyőzni, mennyire klassz a rucim, menjünk inkább máskor, nézelődni. Én már nem akartam ebben a modellben lebarnulni. Nekem új ruci kell, és sikerült is meggyőznöm Pétert.

Az üzletek tárt karokkal vártak minket hatalmas választékkal, mondhatni a bőség zavar(a). Talán ezért volt olyan nehéz választanom, mert mindet fel akartam próbálni. Péter hangulata is megváltozott ahhoz képest, ahogy elindultunk. Gyönyörű színek, minták, kiegészítők, kendők, kalapok és rövidnadrágok teljes komplett felszerelések között kellett a legjobbat megtalálnom. Pétert leültettem, én pedig legalább 10 bikinit vittem be a próbafülkébe. A drágám kerekre nyílt szemekkel mustrált, és elismerően bólogatott. Sikerült háromra csökkenteni a kínálatot. Végül kettő maradt, egy színes virágos, és egy csíkos, amit nem tudtam már letenni a kezemből. Boci szemekkel néztem Pétert, és tanácstalanul rezegtettem szempillámat, melyiket válasszam, mert igazából mind a kettő hozzám nőtt. Nem tudok megválni e két csodától, érzem, mennyire felemelő érzés a viselésük. Péter nevetett, és megértette, mit szeretnék. Így mind a kettőt megvettük, és az eladó még egy kendőre is rábeszélt. Tökéletes volt az örömöm, mindent megkaptam, amit szerettem volna.

Otthon Péter megkért, hogy vegyem fel egyesével a fürdőruhákat és tartsak egy kis bemutatót. Kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, és mint valami kritikus mustrálta a szereplésemet. Mosolyogva, elismerően biztatott, hogy nagyon jól tudunk vásárolni, és a modell is szenzációs. Az ölébe ültem, és megköszöntem neki a vásárlást, amiért nagyon hálás voltam. A szerelmünk aznapra kiteljesedett, szabadon vetettem karjába magamat.

Dolgos, kis hangyák

2011.05.10.

Ezen a héten nagyon lehűlt a levegő, és többet kellett mozognunk, hogy ne fázzunk. Kitaláltam, hogy vasalok, mert akkor felmelegszem egy kicsit a vasaló melegétől. Jó ötlet volt, de sokáig nem lehet élvezni a kellemes hőmérsékletet. Péter az autószerelés mellet döntött, gyertyákat és olajat cserélt.

Neki láttam a járólap fugáit takarítani. Nem igazán szeretem, de egy évben egyszer rászánom magam. Négykézláb ereszkedtem, és szakszerűen dörzsöltem a lapokat. Észre sem vettem, Péter mikor jött be, olyan halkan osont mögém. Csendben várt, mikor figyelek fel rá, és mikor felnéztem, egy olyan fiút láttam, aki éppen most lépett valami motoros reklámplakátról. Az arca, keze és a ruhája tiszta olaj volt. A fantáziám egyből beindult, de még megkérdeztem Pétertől, mióta áll itt mögöttem. Nagyon tetszettem neki, ahogy súrolom a padlót, és addig akart nézni, míg be nem telik velem. Péter elment zuhanyozni, amíg én befejeztem a subickolást (természetesen felpörgettem egy kicsit, nem kell annak annyira ragyognia). Péter lenge öltözékben jött ki, és akkor már én is feladtam a munkám. Ráérek később is befejezni, attól nem kell félnem, hogy valaki megcsinálja helyettem.

Egy kicsit sajnáltam, hogy Péterről lekerült az olaj, olyan kívánatos volt. A takarítást, javítgatást erre a napra be is fejeztük, és egymásnak szenteltük a késő délutánt. Semmi nem zavarta meg a nyugalmunkat, csak a 6 órai csipogó jelzés: tabletta. Hát igen, ez egy fontos kitérő volt, de utána már tényleg semmi nem zavarta a romantikus esténket.

Csodálatos májusi kosár

2011.05.02.

A húsvéti események alig múltak el, máris itt volt a következő mozgalmas hétvége. Anyák napja alkalmából Péterrel igazi nagy vásárlást csaptunk.

Sokat gondolkoztunk, mivel lephetnénk meg az anyukákat, mégis csak a hagyományos virág mellett tettük le a voksunkat. Egy csodálatos virágboltba menetünk, ahol olyan mennyiségű szín kavalkád volt, hogy alig tudtunk választani. Cserepes virág mellett döntöttünk, aminek a földjébe pálcikákra erősített bonbonok voltak szurkálva, mintha csak bimbók lennének. Péter feltűnően többször összenézett az eladóval; beszélgettek, amit nem igazán értettem, de nem is akartam firtatni, nehogy elrontsak valamit. A kedvesem többször átölelt, és sokat kérdezgette, melyik virág tetszik nekem a legjobban, hiába mondtam, hogy nem nekem választunk, hanem az szüleinknek. De ő csak mosolygott, és véleményemre volt kíváncsi.

Vasárnap reggel még sütöttem egy tepsi süteményt, amit magunkkal vittünk a köszöntésre. Először Péter anyukáját, majd az én édesanyámat köszöntöttük fel. Nagyon boldogok voltak. Anyukámék kertjében, van egy kis díszhalakkal teli kerti tó. A halállomány túlságosan elszaporodott ritkítani kéne. Péter ezen felbuzdulva apukám pecás felszerelésével nekiállt horgászni. Egymás utána húzta ki a halakat, amik gyönyörű sárga, piros színekben pompáztak. Egy nagy vödörbe gyűjtöttük őket, és elhatároztuk, hogy hazafelé menet beöntjük egy kis csatornába, ami egy tóba ömlik. Olyan büszke voltam magamra, hogy micsoda állatmentők vagyunk. Miután elköszöntünk anyukáméktól, igyekeztünk a halakkal, és Péter beöntötte őket a csatornába. Olyan nyugalom árasztott el. Egészen addig, míg Péter fel nem világosított, hogy a csukák egyből megeszik őket, ilyen feltűnő színnel nem tudnak a vad természetben megélni. A ragadozó halak prédájává válnak.

A bánatomat hamar elfújta az a meglepetés, ami a házunk bejárata előtt ért. Egy hatalmas májusi kosár. Május elsején májusfát szokás állítani a szeretett lány házának kertjébe. Ennek a mai modernebb formája egy gyönyörű kosár, amiben 3 cserepes virág volt összerakva, masnival díszítve. Annyira boldog voltam, és nem gondoltam volna, hogy az én drága Péterem még él ennek a hagyománynak, és megörvendeztet egy ilyen csodával.

Büszke voltam rá, amiért ilyen tiszta és nemes módon fejezte ki a szeretetét. Elolvadtam teljesen a karjaiba omlottam és hagytam magam úszni a boldogságban, és csak úsztam és úsztam…

Húsvéti locsolkodás

2011.04.29.

Egy vidám hét áll mögöttünk, amit Péter szépített meg. Már megint itt a Húsvét, ami a legtöbb nőnek takarításból és főzésből áll. Az én párom olyan csodássá varázsolta, hogy még most is az élményekben fürdök. Ha már Húsvét legyen Húsvét és éljük át ezt a szép ünnepet, úgy ahogy kell.

Először is böjtöltünk egy hetet: vasárnaptól vasárnapig. Nagyon könnyen ment, és külön élveztem a sok friss, üdítő zöldséget. Szerdán Péter tojásfestékkel tért haza. Megfőztük a tojásokat, és gyönyörű színekre festettük, fonott kosárkába tettük, minden nap friss fűvel díszítettem. Péter a segítségemre sietett, és nem engedett főzni. Isteni finom és változatos sonkákat vásároltunk, amihez hidegsalátákat csináltunk, és megvolt a menü. Péter egy községben gyönyörű pászkára akadt, amit én még soha nem láttam és nem is ettem. Az eladó el is mesélte a finom kalácsalapú pászka díszítésének jelentéseit. A vastag fonat keresztben a pászka tetején a keresztet jelenti, az öt kis kereszt pedig Jézus sebeit a végtagjain és a szívén. Nagyon finom volt, de alig volt szívem felvágni.

Húsvét reggelén Péter nagyon csendben próbált kiosonni az ágyból; én úgy tettem, mintha aludnék. Sejtettem, mire készül, de amit kaptam, arra tényleg nem számítottam. Mikor belépett a szobába már mosolyogtam magamban, és találgattam, vajon melyik parfümöt választja. Aztán jött a meglepetés: egy nagy pohár vizet zúdított a nyakamba. Felsikítottam, és mielőtt reagálhattam volna a frissítésre, már Ő is a nyakamba volt. Annyira nevetett saját kis csínytevésén, hogy rám is átragasztotta. Nagyon jó kedvünk kerekedett, hemperegtünk, összegabalyodtunk, nevettünk, és a reggeli ki is maradt. Olyan megnyugtató, hogy minden szempontból nyugodt és felszabadult lehetek, szabad vagyok, mert tudom, hogy vigyáznak rám a kis tablettáim.

Péter szüleinél töltöttük a napot, oda érkezett ebédre a család. Nem hervadoztam, apraja nagyja meglocsolt, és a festett szép tojások is mind elfogytak.

Hogyan éltük túl a tavasz zimankós részét?

2011.04.21.

Már kezdtem azt hinni, nem kell fűteni, végre spórolhatunk egy kicsit. Az idő természetesen beleszólt a terveinkbe. Péterrel megbeszéltük, délutánonként elmegyünk kerékpározni. Túlpihentük magunkat, egész télen bevoltunk zárva, nem nagyon mozdultunk ki mozogni sehova, itt az ideje egy kis mozgásnak. Már a reklámokban is azt szajkózzák, fel kell készülni a bikinis időszakra. Gyönyörűen elterveztünk mindent, a kerékpárokat előkészítettük, lelkileg ráhangolódtunk, és irány.

Az első napon akkora szél volt csak úgy repített minket, lazán könnyedén tekertünk Péterrel, élveztem a lendületet és száguldást. Akik szembe jöttek velünk nagyon nehezen haladtak, vicsorogtak és a tempót sem lehetett száguldásnak nevezni. Ez vár ránk is visszafele? Azon gondolkodott Péter, melyik úton menjünk majd hazafelé, ahol talán nem lesz ekkora szél.

Soha ennyit még nem szenvedtem. A szél ereje teljesen legyőzött, kifújta a szemem, folyt a könnyem, az arcomra fagyott a mosoly, és a lábam is remegett. Kinek is volt ez a kerékpározás az ötlete, csak nem az enyém? Meg kellett állnom, és tolni a biciklit. Páter nevetett rajtam, és tovább küzdött az elemekkel. Feladtam, nem bírtam tovább. Egy kis pihenést kértem Pétertől. Leraktuk a bringákat, és leültünk a földre, szorosan egymás mellé, olyan jó volt hozzábújni. A fejemet úgy fúrtam a mellkasához, hogy a szél le ne vigye. Egy gyenge kis madárnak éreztem magam, aki oltalmat vár egy erős férfitól. Péter ráérzett a kis érzelmi játékomra, és eljátszotta a megmentő szerepét. Ölelgetett, védelmet nyújtott a nagy szél ellen, és bíztatott, mennyire ügyesen fogok hazatekerni. Igazából nem is akartam hazamenni, csak itt lenni ameddig csak el nem múlik a szél. Estére mindig el szokott csendesedni. Éreztem, hogy milyen meleg a teste, hallottam a szívverését, éreztem az illatát.

Minden erőmet összeszedtem, és kértem, most gyorsan tekerjünk haza, mert forró fürdőre vágyom. Fogvicsorgatva, de szó nélkül hazajutottunk, és meg is lett a jutalma a nagy erőfeszítésemnek. A kádba hatalmas nagy fürdőhabos vizet engedtem. Levendulát és rózsaolajat csepegtettem a vízbe, és természetesen nem egyedül élveztem a kellemes habokat, a simogató lágy vizet és a kábító illatokat.

Egy csajos hétvége

2011.04.14.

Péter három napra elutazott a munkatársakkal csapatépítő tréningre. Először megrémültem, mit fogok egyedül csinálni, de hamar megvigasztaltam magam. Felhívtam a csajokat, hogy egy kicsit legyünk együtt, vásároljunk, üljünk össze, beszélgessünk. Én voltam a vendéglátó, nálunk volt üres a ház. Nagyon kíváncsi voltam Rékára, milyen érzelmek vannak benne, mint menyasszonyban.

Közben a héten elfogyott a tablettám is, már megint el kellett mennem felíratni. Olyan gyorsan telik az idő, a hónapok, évszakok csak úgy szaladnak. Mindig ezen tudom lemérni, már eltelt három hónap. Közben azon gondolkodtam, vajon hányszor jövök még felíratni a gyógyszerem? Vajon mi mikor gondoljuk, úgy, hogy családot alapítunk?

Nagyon örültem a barátnőimnek, mikor eljöttek, falatkákat készítettem, isteni koktélt ittunk tejszínhabbal a tetején. Körbevettük Rékát, és mindent tudni akartunk. Elmesélte, hogy teljesen váratlanul érte a lánykérés. Egy esküvőn voltak a hétvégén, a pár nagyon aranyos és boldog volt. Mindig kérdezték Rékáékat, nektek mikor lesz már az esküvő, mikor Robi rávágta, hogy most. Réka csak nevetett, meg sem fordult a fejében, hogy ez még igaz is lehet. Már reggeledett mikor mentek haza, a Nap éppen megvilágította az első virágzó fát, és Robi feltette a kérdést. Réka nem tudta, hogy komolyan kérdezi-e, és természetesen igent mondott. Vasárnapjukat egy rózsaszín ködfelhő vette körül, és nem is nagyon beszéltek a lánykérésről. Másnap a munkahelyén Réka egész nap nem tudott koncentrálni, mert csak Robi szavai csengtek a fülében, vajon komolyan gondolta? Délután mikor hazaért, Robi otthon várta, és egy kis dobozkát szorongatott a kezében a jegygyűrűkkel. Réka a boldogságtól sírva fakadt, és akkor mi is sírni kezdtünk... A legtöbb nőnek álma vágya, hogy menyasszony legyen, és ezerféle gondolatot lejátszott már a képzeletében, vajon hogyan fog megtörténni. Nyáron lagziba megyünk, és a menyasszonyi ruha kiválasztását nem teheti meg a barátnői nélkül. Ehhez ragaszkodunk.

Majd este hatkor jött az üzenet "Tabletta", olyan furcsa volt bevenni, de tudom, ez csak egy pillanatnyi érzés, ami most az események hatására elkapott. Egyre jobban hiányzott Péter, alig vártam, hogy hazajöjjön. Mikor belépett az ajtón, csak öleltem és öleltem, és olyan boldog voltam, hogy szerethetek.

Bulis hétvége

2011.04.05.

Nagyon jó hétvégénk volt Péterrel és a barátainkkal. Egyik délelőtt hívott a barátnőm, hogy meglepetés születésnapi partit szeretne rendezni Rékának. Mindent tökéletesen előkészítettünk, az ünnepelt nem tudott semmit.

Péterrel elhívtuk Rékát és a kedvesét moziba, majd egy nagyon jó kis szolid helyre invitáltuk meg őket egy jó kis beszélgetésre. A többiek addig előkészítették a terepet, összevárták a vendégeket, és egy kis sarkot szülinapos dekorációkkal díszítettek fel. Végig nagyon izgultam, nehogy elszóljam magam, vagy érezhető jellét mutassam annak, hogy itt valami készülődik.

Mikor beléptünk, a vendégek felálltak, és elénekelték a boldog születésnapot kezdetű dalt. Réka meglepődött, és majdnem elsírta magát. Körbenézett, kik is vannak jelen, és boldogság tükröződött az arcán. Mindenki meghatódott Réka határtalan örömén, de mint később kiderült, ez a nagy öröm másnak is szólt. A finom torta elfogyasztása után az ünnepelt felállt, megköszönte a kedvességet, és hogy élete egyik legszebb pillanatát megoszthatja velünk. Réka menyasszony. Örömömben elsírtam magam, és - először mióta Péterrel vagyok - irigyeltem a barátnőmet. Végigfutott rajtam ezer gondolat, boldogság, félelem, bizonytalanság. Egy új élet kezdete, egy csodálatos út melyre már talán én is szeretnék rálépni.

Egész este Péter kezét szorongattam, és nem tudtam kiverni a fejemből képzelgéseimet amint fehér menyasszonyi ruhában boldogan átölelem a szerelmem. Biztonságban éreztem magam, csak egy család tudja megadni azt az erőt ami ahhoz kell, hogy boldoguljunk az életben. Péternek nem mertem beszélni az értéseimről, vártam, hogy talán Ő fog valamit mondani. Mondani nem mondott semmit, de annál többet éreztem. A romantikus zene alatt összeolvadtunk, éreztem a szíve dobbanását, férfias erejét. Talán egy kicsit hamarabb is hazamentünk, mint ahogy illet volna. De a biológia működött, és milyen jó volt hallgatni az ösztöneinkre.

Vendégvárás

2011.03.29.

Péter munkahelyére Németországból érkezett egy mérnök, aki egy új technológiát fog bevezetni a magyarországi cégnél. Péter a munkán kívül is nagyon sokat beszélgetett vele, és jó kapcsolat alakult ki közöttük.

Pénteken beszélgettem a kedvesemmel, hogy mennyire szeretné meghívni egy ebédre hozzánk Klaust, és vállalom-e sütést, főzést. Megbeszéltük, hogy vasárnapi ebédre vendégül látjuk nálunk. A meghívást nagy örömmel el is fogadta.

A menün szinte nem is gondolkodtunk: magától jött a húsleves, töltött káposzta és a rétes. Nagyon izgultam, elég ízletes lesz-e az étel. Eljött a vasárnap, Péter sokat segített, és délre az asztalon állt a finom ínycsiklandó ebéd.

Klaus tökéletes pontossággal érkezett, nagyon kedves volt, és háláját fejezte ki a kedves meghívásnak. Péter javasolta, hogy kezdjük el az ebédet, míg meleg. Az asztalon a gyönyörű aranyló húsleves, mellette külön tálon a zöldségek, húsok, egy másikon pedig a tészta. Klaus nézett ránk, és megkért, mi szedjünk először, mert nem tudja, hogyan is kell majd neki összeállítani a levest. Mindenből egy kicsit.

Magunkról, fiatalokról beszélgettünk, elmesélte, hogy Németországban is nagyon sokat dolgoznak a párok. Sokan nem vállalnak gyereket – vagy csak egyet –, és minden arról szól, hogyan teremtsék meg egzisztenciájukat. Már nincsenek nagygenerációs családok, mindenki megy a maga útján, de még azért nagyon összetartanak. A tudatos gyermekvállalás és a tervezhetőség Klaus és párja számára is nagyon fontos, de napjainkban ez már nem okozhat gondot.

Klaus nagyon jókat evett, a rétesből még csomagoltunk is neki, mert nem tudta abbahagyni. Barátságban váltunk el egymástól, a kapcsolatot hazautazása után is tartani fogjuk. Örülök az új barátunknak.

Elkezdődött a tavaszi tisztulás

2011.03.25.

Még mindig a szabadban töltött hétvége varázsa alatt vagyok. A természet tisztul, élénkülnek a színek, intenzívebbek az illatok. Elhatároztam, hogy a lakásunkat is felélénkítem egy nagytakarítással egybekötve.

Péter megint sokat dolgozik, egyre később jár haza, de tudom, hogy semmi értelme kombinálnom, mert mi már egyek vagyunk. Kihasználom az alkalmat arra, hogy most egy kicsit magamra és a lakásra fordítsam az időt.

Nagyon élveztem a takarítást minden egyre ragyogóbb lett, és mintha az eddigi gondjaink is kikerültek volna a lakásból a porral együtt. Átrendeztem a szekrényeket, elővettem a tavaszi ruhákat. Újra a kezembe kerültek azok a gyönyörű holmik, amelyeket még Egyiptomból hoztunk, de az időjárás miatt nem hordhattam. Egy gyönyörű kendőbe fúrtam az orrom, amit Péter választott nekem, és az illat meg az emlékek nem hagytak nyugodni. Egy kicsit le is állt a nagy rendezkedési lendület, és egy ötlettől vezérelve a hálónkat szerelmi fészekké varázsoltam. Milyen kreatív tud lenni az ember, ha érzelmek hajtják!

A lakásunk és a lelkem is ragyog, a sütőből isteni illatok áradnak. Ülök a konyhában, a szép emlékekre gondolok, és nagy izgalommal várom Pétert, hogy megérkezzen.

Nagyon fáradtan toppant be, de meg is torpant a látvány miatt, ami elé tárult. Az asztal megterítve, a kedvese bájosan mosolyog, a konyha felől pedig isteni illatok áradnak. Mikor kipihente magát, és a pocak is tele volt, akkor bevezettem a hálóba. Péter magához húzott, és hosszasan köszönte meg, hogy egy édes otthon várta haza.

Testet, lelket melegítő hétvége

2011.03.22.

Csodálatos hosszú hétvégén vagyunk túl (utána a hétköznapok rengeteg teendőt adtak, csak most tudom kiírni magamból az élményeket), ki tudtam pihenni az azelőtti hétvégi babázás fáradságait. A hálószobánkba végre beragyogott a nap, és már nem éreztem olyan korainak a reggeli kelést. Az arcomat melegítették a napsugarak, fürödtem ebben az energiában, s éreztem, hogy egyre jobban feltöltődöm. Mellettem Péter mocorgott, engem boldogság öntött el. Elhatároztam, hogy ezt a hétvégét az érzelmek fogják irányítani. Programokon törtem a fejem, de csak az erdő jutott eszembe. Végre ki lehetett menekülni a szabadba. A ragyogásom átragasztottam Péterre is, mert szenzációsan érezte magát. Minden napunkat a szabadban töltöttük.

Bandukoltunk az erdőben, madárcsicsergés kísért minket, és ahogy engedett a föld fagya, éreztem az illatát. Péter felhívta figyelmemet, hogy a szalonkák ilyenkor szoktak éjszakára szállást keresni, és ezt a fiatal fás erdőt szeretik. Megálltunk csendben, hátha látunk valamit, én kitartóan néztem az eget, de azt sem tudtam, mit kell néznem, mert életemben nem láttam ilyen madarat. Gondoltam, ha nem úgy néz ki, mint egy varjú, akkor már közelítek hozzá.

Ekkor hirtelen pittyegett a telefonom a hat órási figyelmeztetésről: "tabletta"; majd dobogást hallottam, és hirtelen egy őz ugrott ki előttünk. Nagyot sikítottam, majd hátraugrottam, és egy vakondtúrásban hanyatt estem. Olyan izgalmas volt az élmény, hogy csak nevettem, és nem bírtam felállni.
Péter nyújtotta a kezét, de akkor hirtelen eszembe jutott, hogy inkább magamra rántom. Tökéletesre sikerült, pont rám borult, és nem is mozdult. Majd a fülembe suttogta, hogy ekkora hangzavarral elriasztom az összes erdőlakót. Aztán már nemcsak, hogy hangom nem volt, de még levegőt sem tudtam venni, mert valahogy Péter nem akart rólam leszállni.

Majd hirtelen leugrott rólam, megfogta a kezem, és húzott az autóhoz, siessünk haza, mert már esteledik, úgysem látunk semmit. Többször rá kellett szólni, lassabban vezessen. Hova rohansz ennyire? De csak huncutul vigyorgott. Hát... megérte ez a nagy sietség. ;)

Bébiszitter üzemmód

2011.03.07.

Nagyon lefárasztott ez a hétvége! Péter egyik legkedvesebb egyetemi barátja látogatott meg minket feleségével, Annával, és kisfiukkal, Danival. Mivel kikapcsolódni érkeztek hozzánk, valahogy feladatomnak éreztem levenni a lehető legtöbb terhet Anna válláról. Így tehát az egész hétvégét babázással töltöttem. Míg a „nagyok” beszélgettek a laktató vacsora után, én Danikával próbáltam házikót építeni, ami normális körülmények között nem is lenne nagy kihívás. Ám az embernek hamar alábbhagy a lelkesedése, amikor ötödjére rombolják le mesteri építményét. Persze Anna is odafigyelt rá, és a pelenkázást is megúsztam, mégis rengeteg energiát vett ki belőlem az ide-oda rohangálás. A pöttöm úgy hozzászokott a társaságomhoz, hogy egy idő után két mondatot sem hagyott váltani másokkal, ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag rá figyeljek. Persze ez a kitüntetett figyelem jól is esett.

Természetesen megkaptam a szokásos megjegyzéseket is, hogy csak gyakoroljak, hamarosan jól jön majd a tapasztalat. Hát egy ilyen hétvége után nagyon kétlem, hogy megjönne a kedvem a gyerekvállaláshoz. Rájöttem, még egy ideig, lehet önző módon, de magamra akarok koncentrálni. Éppen azért, hogy utána ne sajnáljam egy percig sem, hogy nem bort iszogatva cseverészek a barátaimmal. Azért, hogy türelmesen tudjam felépíteni a házikót hatodjára is, ha kell. Annáék beismerték, az eredeti tervek szerint még vártak volna a gyerekvállalással. Persze hálásak és boldogok, hogy egy tündéri, egészséges kisfiuk született, de terveiket át kellett alakítaniuk.

Örülök, hogy tudhatom, ez a döntés teljes mértékig az én kezemben van és nem érhetnek meglepetések. Nem kell eltérnem terveimtől, és olyan áldozatokat vállalnom, amelyekre még nem vagyok felkészülve.

Korai tavasz

2011.02.28.

Lehet, hogy kint még a hó esik, jegesek az utak, és meg lehet fagyni, én már érzem a tavaszt. És ebben az évben először nem a tavaszi fáradtság emlékeztet rá. Mióta kibékültünk, és minden rendben van Péterrel, úgy viselkedünk, mint két kamasz szerelmes, akik megőrülnek a jó idő közeledtével. Úgy tűnik, ehhez még napsütésre sincs szükségünk. Míg mindenki körülöttem a tél végi depresszióval küzd, én mindenkit halálra idegesítek a szürke időben igencsak feltűnő boldogságommal. Legjobb barátnőm ugyan még mindig kételkedik az állapot tartósságában, és azt várja, mikor robban az időzített bomba. Azt figyeli, mikor süllyedek vissza letargiámba és kezdek el megint panaszkodni. Nem is hibáztatom, hogy kételkedik, hiszen, ha bármi történik, tudja, az ő része lesz a piszkos munka, neki kell megint felmosnia a padlóról.

Én viszont biztos vagyok benne, hogy aggodalomra semmi ok. Valentin nap óta figyelünk egymásra, egyikünk sem dolgozik annyit, és sokkal jobban be tudjuk osztani az időnket. És úgy tűnik, a korán jött tavaszi zsongásban nem csak mi, a hormonjaink is megőrültek. Szabadidőnk nagy részét kettesben töltjük, leginkább a hálószobában. Jó érzés újra tudni, hogy nem feleslegesen szedem nap mint nap a tablettát. A szerelmi láz időszaka valószínűleg el fog múlni, ezt én is tudom. Addig viszont mindenkinek el kell viselnie az idegesítően mosolygós énemet.
 

Szent a béke

2011.02.20.

Minden Valentin napon kezdődött. Vonakodva készülődtem a romantikusnak szánt vacsoránkra. Képmutatónak tartottam az egészet. Hetek óta csak vitatkoztunk, már amikor Péter nem a munkahelyén gubbasztott késő estig. Amikor éppen még ébren talált otthon este, mindig akadt valami, amin vitatkozhattunk. Biztos voltam benne, hogy Péter is érzi, nincs minden rendben. Alig töltöttünk kettesben egy kevéske időt, azt is eléggé feszült hangulatban. Ezért hát igen csak meglepett, amikor Péter előállt a különleges Valentin napi vacsora ötletével. Feleslegesnek és erőltetettnek tartottam a dolgot, de nem akartam tovább veszekedni, így hát igent mondtam.

És milyen jól tettem. A hosszú hónapoknak tűnő fagyos hetek után végre visszatért a varézs. Több órát töltöttünk az étteremben, és mintha az elején Péter még izgult is volna. Mindketten tudtuk, most kell megbeszélnünk a gondjainkat, másképp nagyon rövid időn belül megöli a kapcsolatunkat a sok megoldatlan probléma. Végre éreztem Péteren, hogy ez az állapot őt is nagyon megviseli, és megnyugodtam, hogy ő is tenni akar azért, hogy újra az a boldog pár legyünk, akik néhány hete még boldogan karácsonyoztak együtt.Megegyeztünk, hogy mindketten próbálunk kevesebbet dolgozni, és több időt kettesben eltölteni, elmegyünk kirándulni, és gyakrabban szervezünk közös programokat. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindent át tudtunk beszélni, nem veszekedéssel telt az este. Abból már mindkettőnknek nagyon elege volt. A desszertet így már teljes békességben ettük meg és a következő hét menetrendjét beszéltük át. Mozi, otthoni főzőcskézés, és egy koncert a hétvégén. Eddig jutottunk, amikor a pincér illedelmesen szólt, hogy az étterem 10 perc múlva zár. Nem is bántuk, hogy indulásra kényszerítettek. Tudtuk, hogy hetek óta először nem haraggal az ágy két szélén ér minket az éjszaka.
 

Valentin nap - kicsit másképp

2011.02.14.

Sosem tartoztam a Valentin nap rajongói közé. Legtöbbször szingliként éltem meg ezt a napot, így nem sok kellemes élményem kötődik hozzá. Általában kerültem ilyenkor a bevásárló központokat, a szívecskékkel, csokoládé hegyekkel elárasztott boltokat, és főként a népszerű randi helyeket, hogy még véletlenül se kelljen andalgó szerelmespárokkal találkoznom. Éppen szingli barátnőimmel ilyenkor mindig lányos bulit csaptunk, ahol tiltólistán szerepeltek a romantikus filmek, szerelmes számok.

Ebben az évben sem volt ez másképp. Hiába van mellettem Péter, a kapcsolatunk olyan feszült volt mostanában, hogy nem számítottam semmiféle romantikázásra Valentin napon sem. A munka miatti veszekedések nem szűntek, a közös programok is elmaradtak. Még édesanyám is észrevette a vasárnapi ebéd közben, hogy valami nincsen rendben. Alig tudtam elterelni a figyelmét és kikerülni az aggódó kérdéseit. Nem is lepődtem meg a reakcióján, a levegőt vágni lehetett közöttünk. Péter végig édesapámmal beszélgetett, alig pár mondat erejéig szólt csak hozzám.

Tegnap este viszont Péter azzal az ötlettel állt elém, hogy Valentin nap alkalmából menjünk el vacsorázni kettesben. Nem tudom, hogy ez most jót, vagy rosszat jelent, de őszintén szólva, bárhogy is alakul az este, örülök, hogy végre lesz alkalmunk megbeszélni a dolgokat. Megfogadtam, hogy kihasználom az alkalmat, és úgy alakítom az estét, hogy át tudjuk beszélni a közöttünk lévő problémákat. Tudom, hogy ez nem a legromantikusabb terv így Valentin napkor, de nem tudok műmosollyal romantikázni, amikor feszültség van közöttünk. Sosem tudtam a problémákat a szőnyeg alá seperni, és nem is akarom ezt tenni a jövőben sem. Meglátjuk, mi lesz. Így vagy úgy, de biztos emlékezetes lesz ez a Valentin nap.

Feszült helyzet

2011.02.05.

Sosem tartottam magam féltékeny típusnak. Úgy tűnik, most ezt is át kell értékelnem. Egyre feszültebb Péter és közöttem a hangulat. A munkamennyiség nem csökkent, még mindig egyedül töltöm az estéim többségét. Közös programot sem szervezünk már, a hétvégék is munkával telnek. Odáig fajultak a dolgok, hogy már a kolléganőivel lassan több időt tölt, mint velem. Ezt a múltkor egy feszültebb pillanatomban szóvá is tettem. Persze ez az egy megjegyzés hatalmas veszekedésbe torkollott. És mondanom sem kell, én jöttem ki rosszul a helyzetből. Mint a tipikus, nyafogó barátnő, aki féltékenykedik, jelenetet rendez minden ok nélkül.

Sokat gondolok arra a felhőtlen néhány napra, amit Egyiptomban töltöttünk. Annyira más volt minden. Eszembe sem jutott, hogy valaha is ilyen konfliktus lehet közöttünk, hogy ennyire keserűek lehetnek a napjaink. Ez persze a kapcsolatunk minden területére kihat. Egy átdolgozott este, egy feszült légkörben elfogyasztott vacsora után furcsa is lenne a romantika. És ez minden nap eszembe jut, pontban 6 órakor, amikor csörög a telefonom, figyelmeztetve a napi tablettára. Az elmúlt két hétben ez inkább csak bosszantó emlékeztető volt éppen válságos szerelmi életemre.
 

Munkamánia - a rózsaszín köd ellen

2011.01.28.

Sokan sokféleképpen figyelmeztettek, hogy a rózsaszín köd igenis elmúlik előbb vagy utóbb. Én azonban nem hittem senkinek, mint egy rajongó, naiv kislány ittam Péter minden szavát az elmúlt hónapokban. El sem tudtam képzelni, hogy másképp nézzek rá. Kevesebb odaadással, megtörten. De az elmúlt napok nagyon felkavartak, és elillant a köd is.

Az egész úgy kezdődött, hogy Péter egyre több extra munkát vállalt el. Ez először még vonzó is volt. Az erős férfi, aki, ha szükség van rá, keményen tud dolgozni és megállja a helyét. Gondoltam, ő is teljesen feltöltődött Egyiptomban, tetszett, hogy ilyen energiával veti bele magát a munkába. Igen ám, csak ez egy idő után megbosszulta magát. Péter egyre később ért haza a munkahelyéről, egyre többet dolgozott itthon is. És tudom, hogy ez önző dolog, de rosszul esett, hogy rám már nem fordít annyi figyelmet. Eddig minden este csak a kettőnké volt. Most pedig olyan, mintha a munkája lenne a harmadik személy a kapcsolatunkban. A beszélgetéseink is csak a munkáról szólnak. És persze a munkatársairól. Eddig is elég nehéz volt elviselni a gondolatot, hogy egész nap olyan nők veszik körül, akiknek a munkájuk mellett a fitnesz bérletük a legfontosabb. Ez mindaddig nem zavart, és nem hozta ki ezt a rosszindulatú oldalamat, míg tudtam, nincs miért aggódnom, én vagyok Péternek a legfontosabb. Ez a biztonság úgy tűnik, eddig tartott.

A megelőzés mégis jobb

2011.01.21.

Azt hiszem, megtanultam a leckét. A betegséget nem szabad elhanyagolni. Egy hete csak azt hallgatom, hogy ha hamarabb fordulok orvoshoz, hamarabb túlestem volna a nyavalyámon. És talán az antibiotikum kúrát is megúszhattam volna. Az antibiotikumokra sosem gondoltam ezelőtt úgy, mint amit érdemes elkerülni. A megelőzés sohasem volt az erősségem. Csak, ha már nagyon rosszul voltam, akkor mentem orvoshoz. Aztán pedig szorgalmasan szedtem az orvos által felírt készítményeket.

Persze akkor még nem volt barátom, nem szedtem fogamzásgátlót, így az antibiotikum különböző hatásait sem ismertem igazán. Például, hogy csökkenti a fogamzásgátló hatékonyságát. Bár már nem szedek antibiotikumot, de így is egy rövid időre újból a tabletta előtt alkalmazott módszerekhez kell folyamodnunk Péterrel, ha egy kis romantikára vágyunk. Nem is gondoltam, hogy így el lehet szokni ezektől. Csak az vígasztal, hogy egy kis idő múlva újból minden visszatér a régi kerékvágásba, és aggodalmak nélkül, biztonságban telnek majd a napjaink.

Én megmondtam!

2011.01.14.

Beindult a mókuskerék, megint rengeteg a munka. Elfogyott az ünnepek alatt szerzett plusz energia is. Úgy tűnik a szervezetem jobban megszenvedte mindezt, mint a lelkem. Az elmúlt héten folyamatosan nagyon csúnyán köhögtem. Persze rossz szokás szerint csak halogattam a házi orvossal való találkát. Csak vártam, hogy majd jobb lesz. Általában 2-3 nap alatt ki szoktam heverni a kisebb nyavalyákat, így nem aggódtam különösen most sem. Péter folyamatosan mondogatta, hogy el kellene mennem az orvoshoz. A negyedik napra egészen türelmetlen lett, és elráncigált a rendelőbe. Nem is hibáztatom, akkor már napok óta ő sem aludt rendesen a hangos köhögésemtől.

És persze, hogy neki lett igaza. Akkor már lázasan ott álltam az orvosom előtt, aki kérdően nézett rám, hogy mire vártam eddig, vajon mitől vártam a javulást. Egy adag antibiotikummal tértünk haza. Péter nem mondott semmit, de láttam rajta, hogy majd’ megőrül, hogy kiejthesse a bűvös szavakat: „Én megmondtam!” Becsülöm, hogy nem tette. Mindenesetre egy kiadós kúra előtt állok, szigorú szobafogságra ítélve. Egy ideig most kétszer szól a telefonom emlékeztetője: először a fogamzásgátló, másodszor az antibiotikum miatt, több órás szünetet tartva a kettő között, nehogy probléma legyen.

Azért van ennek jó oldala is: Péter lelkesen ápol, és hősiesen lesi a kívánságaimat. Lehet, hogy máskor hamarabb kellene hallgatnom rá?

Új év, új élet

2011.01.09.

Szinte magamra sem ismerek, mintha Egyiptomban hagytam volna a rosszabbik énemet. Határtalanul boldog vagyok! Míg mások fáradtan, nehézkesen kezdték meg az első munkanapot, addig én maximálisan feltöltődve, tettre készen és bolondosan. Még a szokásos kora reggeli ébredés, készülődés is nyugodtabb volt. Nem morgolódtam, kipattantam az ágyból és időben elkészültem. Vidáman indultam dolgozni, útközben végig mosolyogtam. Kolléganőim ámulva hallgatták az élménybeszámolóm és a csicsergésemet. Sikerült őket megnevettetnem és jókedvre derítenem. Ennek köszönhetően jó hangulatban telt el az első munkanap.

Aznap este Péterrel elhatároztuk, hogy elmegyünk sétálni, megnézzük a kivilágított és még feldíszített kirakatokat, látnivalókat. Kéz a kézben sétáltunk az itt-ott még havas utcákon. Úgy érzem, hogy a külföldi közös utunk még inkább összehozott minket. Valami megváltozott, nem tudom megmondani, hogy mi, de érzem. És mintha Péter feltöltődött volna, a sok napsütés neki is jót tett. Egyiptomban is végig úgy viselkedett, mint egy szerelmes tini. Szerencsére ezt a lelkesedését itthon is megtartotta. Úgyhogy ketten kezdünk egy új évet, új emberekként.

Gondtalan boldogság

2011.01.04.

Újra itthon. Egy hete még kissé fakón utaztam el a nyárba, most pedig szépen lebarnulva tértem haza. Olyan boldog vagyok! Azt hiszem ez a nyaralás volt életem egyik legnagyobb élménye. Amikor karácsonykor Péter átadta a borítékot még nem sejtettem semmit sem. Mondanom sem kell, hogy határtalan boldogság öntött el a repülőjegyeket látva. Boldogan csomagoltam és közben arra gondoltam, hogy ez lesz az első igazi, közös nyaralásunk Péterrel. Vagy inkább telelésünk. Csodálatos napokat töltöttünk el együtt. Azt hiszem meg tudnám szokni az állandó napozást és semmittevést. Napközben leginkább a parton napoztunk, esténként pedig nagyokat sétáltunk a kivilágított szállodák között és sokat nevettünk. Péter leste minden kívánságomat. Lenyűgözött az ottani kultúra, de azt hiszem ebben nagy szerepet játszott a ragyogó napsütés és az, hogy sülve-főve együtt voltunk. A közös élmények még szebbé varázsolták számomra Egyiptomot.

Most még az sem keserít el, hogy holnaptól kezdődik megint a munka, a hajtás. Lebarnulva, feltöltődve könnyedebben veszem ezt is. És ha rossz kedvem lenne, csak megnézem újra a rengeteg fényképet, amit kint készítettünk. A felhőtlen boldogság és a teljes nyugalom árad minden felvételből. Mondanom sem kell, egyetlen hangos szó sem esett köztünk, végig a legnagyobb békében pihentünk. Ha visszagondolok az elmúlt évek ünnepeire, fel sem tudom fogni a hihetetlen különbséget. Ideje volt megtudnom, milyenek a gondtalanul boldog ünnepek.

Karácsony után irány Egyiptom

2010.12.26.

Életem egyik legszebb karácsonya ért ma véget. Rám nem jellemző módon minden a tervek szerint ment. Sőt! A vártnál jobban alakultak a dolgok. Péteréknél és nálunk is teljes békében telt az ünneplés, semmi hangos szó, családi konfliktus. Csak evés, ivás, beszélgetés. És még egy kis evés. Az összes rokon kedvesen fogadott minket, mint az új párt. Persze minden új családtagnak el kellett mondanunk megismerkedésünk történetét, így elég sokat ismételtük magunkat a hétvégén. Mégis jobb volt ez, mint ha a terveinkről faggatóztak volna. Gondolom, ha úgy alakulnak a dogok, ezzel jövő karácsonykor kell majd szembenéznünk.

Még édesanyám is visszafogta magát. Csak egyszer kaptam rajta, ahogy szélesen mosolyog és sokatmondóan bólogat, amikor Péterrel éppen kis unokaöcsémet, Gábort igyekeztünk utolérni, mielőtt a sütis tállal kezd el frizbizni. De ettől eltekintve jól viselkedett, semmi kétértelmű megjegyzés. Az unoka szót pedig fegyelmezetten kerülte.

És ami még ennél is jobb: hihetetlen karácsonyi ajándékot kaptam Pétertől. Egy utat Egyiptomba! Még szilveszter előtt elutazunk, és az új évet már ott köszöntjük. Csak Péter és én! Persze volinát, hű társamat is magammal viszem. Ha valamire rájöttem a hétvégén, az az, hogy a kis unokatestvéreimre nagyon szórakoztató és vicces vigyázni. Úgy néhány órán keresztül. De ennyi egyelőre éppen elég.

Végkimerülésig

2010.12.17.

Év vége van. Nagyon év vége van. Talán írásban kellene figyelmeztetni minden körülöttem lévő embert. Lassan ott tartunk, hogy egy hatalmas táblát is a nyakamba akaszthatnék: „Vigyázat! Ön- és közveszélyes!” Az ünnepek előtti hajtás nem nekem való. És persze ennek következményeit környezetem viseli. Az ünnepi hangulatom is elveszett út közben. Tegnap egy kedves, talán túl lelkes eladónőre néztem rá olyan csúnyán, hogy szegénynek inába szállt a bátorsága, és a bolt túlsó végéig meg sem állt.

Már nem csak a munkahelyemen vagyok morcos, hanem otthon is.  Úgy tűnik, ilyenkor Péterrel sem tudok kivételt tenni. Pedig ő olyan türelmes. Az én kívánságaimat lesi, mikor neki is annyi dolga van. Múltkor például étteremben vitt vacsorázni, hogy még főzni, mosogatni se kelljen. Erre én nap mint nap rázúdítom a munkahelyi apró-cseprő ügyeket. Be kell vallanom, rossz a lelkiismeretem. Kezdek olyan lenni, mint azok a mindig elégedetlen, királykisasszonyok, akiknek semmi sem jó. Mindig is visszataszítónak láttam őket. És tessék. Pont az ünnepek előtt válok én is házi boszorkánnyá.

Egy terv kell tehát: első szabadnapomon kialszom magam, utána pedig belevetem magam a karácsonyi forgatagba. És így, kipihenten megpróbálom jóvátenni mindazt, amit most Péter elvisel miattam. 2011-et pedig kinevezem a stresszmentesség évének. Stresszmentes élet … nem is lenne rossz fogadalom.

Önjelölt nagymama

2010.12.10.

Valóban igaz a mondás. Az embereknek mindig az kell, ami éppen nincs. Így van ez akkor is, ha mások életéről van szó. És tapasztalatom szerint nem sokan kímélnek meg kéretlen tanácsaiktól. Ha éppen nem jársz senkivel, azzal nyaggat a fél világ, hogy miért nincs barátod. Ha van barátod, azzal jönnek, mikor válik komolyabbá a dolog, mikor jegyez már el. Nem baj az sem, ha még csak most kezdődött a kapcsolat. Ha megvan az eljegyzés, akkor esküvő kell, ha megvan az esküvő, akkor meg gyerekek. Így szépen sorjában, mert ez a „szabály”.

Az senkinek sem jut eszébe, hogy talán te máshogy tervezed, még várnál egy kicsit a családalapítással. Persze könnyű valaki másnak megtervezni az életét. Ennek legékesebb példája édesanyám, aki azóta eljegyzésről, esküvőről és egy sereg gyerekről álmodozik (így egyszerre), mióta megismerte Pétert.  Egy ideig ez hízelgő is volt. Örültem, hogy édesanyám elfogadja, sőt szereti Pétert. De néha jó lenne, ha lassítana a tempón. Főleg mivel terveit legtöbbször Péter előtt hangoztatja, mintha próbálna bűntársat keresni az életemről szőtt terveihez. Néhány napja eljutottam arra a pontra, hogy elhatároztam, leülök vele, és beavatom, hogy ÉN hogyan látom a jövőt. Mondanom sem kell, elsápadt, amikor megtudta, még egy jó ideig nem tervezek kisbabát. A kötöttségekbe persze nem gondolt bele. Pedig hát neki sem volt könnyű, amikor én születtem. Úgy tűnt, ezek az emlékek megszépültek. Mikor tovább erősködött, hogy hátha csak úgy véletlenül „becsúszik” az a baba, tudtára adtam, hogy ez az a lehetőség, amit rögtön ki is zárhatunk. Elmeséltem neki, hogy már egy ideje volinát szedek, így eldönthetem, mikor szeretnék kisbabát.

Így édesanyámnak is el kellett fogadnia, akkor lesz nagymama, amikor én úgy döntök. Nem örült a dolognak, nem is titkolta. Hiába, volt kitől örökölnöm a makacsságot.

Meglepő ünnepi hangulat

2010.12.03.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem már most karácsonyi hangulatom van. Ahogy felkerültek az utcai díszek, a boltok elkezdték játszani a jól ismert dalokat, engem is elfogott az ünnepi készülődés izgalma. Fura, régebben nem volt ez rám jellemző …

Barátaim sokszor piszkáltak savanyú képem miatt, amikor ajándékozásról, a karácsonyi menüről, vagy fadíszítésről volt szó. Emlékszem, a bevásárlóközpontban is morcosan rohangáltam ajándékok után, morgolódva a nagy tömeg láttán. A két ünnep között pedig már a szilveszteri kötelező bulizás miatt idegeskedtem. Mindig akadt néhány barátnőm, akik noszogattak, hogy az évet nem lehet otthon kezdeni egy jó filmmel, egyedül. Aztán persze ezek a barátnők sorra mondták le a szilveszteri programot, és inkább barátjukkal kettesben ünnepeltek.

Ebben az évben elhatároztam: másképp telik majd a karácsony! Előre listát írok az ajándékokról, még a tömegnyomor előtt be is szerzem azokat, és élvezni fogom az ünnepeket. Nem is nagyon lenne időm durcásan ellenállni, hiszen most már két család programját kell összeegyeztetnünk. Mozgalmas lesz, az biztos. Először Péter szüleihez megyünk, aztán 25-én már nálunk vacsorázunk. Érdekes lesz belecsöppenni mások karácsonyába.

Valószínűleg ezért a meglepő ünnepi hangulat is. Végre valami más, valami új! Sokkal izgalmasabb így nekivágni az ünnepeknek. És ebben az évben már a kényszerből való bulizást is elkerülhetem szilveszterkor. Most én leszek az, aki párjával kettesben ünnepel.

Mesebeli herceg – vagy mégsem?

2010.11.26.

Ez a hetem elég nyugtalan volt. Nem magam miatt aggódtam, legjobb barátnőm, Éva került igen rossz, kényelmetlen helyzetbe. Részben persze Ő is felelős volt.

Éva nagyon csinos, fiatalos, és elragadó természete van. Még elfogultsággal sem vádolhat senki, hiszen környezetemben mindenki más is így gondolja. Főleg persze a körülötte legyeskedő férfiak. Ilyenből mindig akadt egy pár, de Éva sosem vette őket túl komolyan. Senkit nem ismerek, aki ennyi embert kosarazott volna ki életében. Néhány hónapja azonban egy céges vacsorán megismerkedett Tamással, aki egyből levette a lábáról. Megnyerő, értelmes és nagyon jóképű volt. Legalábbis Éva ilyennek írta le másnap maratoni telefonbeszélgetésünk során. Éreztem a hangján, hogy odáig van Tamásért. Nem volt nyoma a tartózkodó, bizalmatlan oldalának.

Úgy tűnt, az érdeklődés kölcsönös volt. Egyre sűrűbben találkoztak, közös programokat szerveztek. Ezek után Éva mindig hosszasan áradozott tökéletes párjáról. Nagyon örültem boldogságának, és izgatottan vártam a találkozót a mesebeli herceggel. Mielőtt azonban erre sor került volna, elmúlt a rózsaszín köd. Éva zaklatottan hívott fel, hogy mindenképp találkoznunk kell. Éreztem, hogy baj van. Törzshelyünkre érve az arcán is láttam a rémületet, szeme alatt hatalmas karikák látszottak. Bevallotta, hogy felelőtlen volt. Kiderült, hogy Tamásnak is van önző oldala. Kifejtette ugyanis, hogy ő nem hajlandó óvszert használni. Éva pedig nem volt elég határozott.

Felháborodtam Tamás viselkedésén, de barátnőmre is haragudtam. Aztán eszembe jutott az idő, amikor még én sem számíthattam a Volina biztonságára. Úgy döntöttem, megosztom Évával új, aggodalmak és stressz nélküli életem titkát. Persze így sem kerültük el a nyugtalan várakozást. A nagy ijedtség után Éva is úgy döntött, nem kockáztat. Így most már mindketten Volina védelmét élvezzük. Éva pedig elhatározta, megvárja azt a férfit, akinek az ő biztonsága is fontos.

Még várhatnak az unokák

2010.11.19.

Végre volt egy szabad hétvégénk Péterrel. Egyikünknek sem volt halaszthatatlan dolga, így elhatároztuk: elutazunk. Két teljes nap távol a város zajától, a munkahelytől, csak kettesben. Már kedden alig fértem a bőrömbe. Romantikus uticélokon törtem a fejem. Aztán kiderült, fontosabb mérföldkő lesz ez az út, mint gondoltam. Péter ugyanis kitalálta, kössük össze az utazást egy szülői látogatással. Igyekeztem leplezni idegességemet, de valójában nagyon izgultam. Annyi ijesztő történetet hallottam már féltékeny anyósokról, goromba apósokról. A készülődés sem ment olyan könnyen. Sehogy sem tudtam eldönteni, miben illene először találkoznom a szülőkkel. Péter persze próbált megnyugtatni, bíztatott, hogy kedvesen fogadnak majd.

És valóban, ha hallgatok Péterre, megspórolhattam volna magamnak rengeteg idegeskedést és néhány álmatlan órát is. A hétvége ugyanis nagyon jól sikerült. Már az első közös ebédnél otthon éreztem magam a szülői házban. Úgy éreztem, minden gond nélkül sikerült megtalálni a közös hangot. Úgy tűnt, ők is ugyanígy éreztek, ugyanis már első este előhozakodtak az unokák kérdésével. Ez persze nem volt szokatlan, édesanyám már évek óta egy kis jövevényről álmodozik. Péter szülei is többször kifejezték, ők sem bánnák, ha a vártnál előbb érkezne az unoka. Én csak cinkos mosollyal néztem Péterre, hiszen mindketten tudtuk, ettől már nem kell tartanunk.

Kényelmes rendszeresség

2010.11.19.

Úgy tűnik a jó dolgokat is nehéz megszokni. Múlt héten többször is azon kaptam magam, megszokásból előre számolgatom a napokat, mikortól kezdődhet az aggodalmas várakozás. Aztán észbe kaptam, nincs mitől tartani. A rendszeresség kényelme még mindig új érzés. Furcsa, és egyben megnyugtató a helyzet feletti teljes kontroll. Persze a szép bőrhöz és a felhőtlen szerelemhez könnyebb volt hozzászokni:)

Persze az ember elgondolkozik, fél a sokszor emlegetett mellékhatásoktól. A betegtájékoztatót én is többször elolvastam. De nálam csupán a már említett tiszta bőr volt az egyetlen, és igen kellemes "tünet". Sokat hallottam például felesleges kilók megjelenéséről is, de engem eddig szerencsére elkerült a farkaséhség. Az étvágyam nem változott, és a mérleg is a szokásos értéket mutatja. Péter sem panaszkodott, hogy megváltoztak volna a vonalaim:) Ezért úgy döntöttem, nem stresszelek tovább a rémhírek miatt, megpróbálom inkább megszokni, és élvezni a kényelmet és gondtalanságot.

Szex és szerelem egy városban

2010.11.19.

Véletlen lelemény - az előző részek tartalmából

Boldog voltam. Akkor már egy ideje egyedül voltam, nem gondoltam másra csak magamra, élveztem az életem. A mindennapok forgatagában alig vettem észre Őt. De ahogy teltek a napok, úgy vált egyértelművé minden szó, mozdulat, gesztus. Ragyogott Ő is, én is. Ekkor lépett az életembe a mindent elsöprő szerelem. Onnantól már nem voltam egyedül. A barátaimon túl ott volt Ő is a bizalom körében, sőt még azon is túl. Moziba jártunk, főztünk, kirándultunk, fel- és kiszabadultunk. Igazán filmbe illő képkockák voltak ezek, alatta valami dallamos, fülbemászó zenével, lassításban.

Akkor minden jó volt úgy, ahogy volt. Aztán egyszer több napot késett "Piroska". Ez még párszor előfordult, majd a sarkalatos ponton, mikor a legtöbbet késett (valószínűleg a kétségbeesett stresszelés hatására), elhatároztam: soha többé nem kockáztatok! A bizonytalansági faktor totális leszorítása érdekében elvonultam kedvenc nőgyógyászomhoz és megtanácskoztuk mi lenne a legjobb megoldás. Nyilván a tabletta. Minden szempontból. Így egy szép színes tájékoztatóval és egy recepttel távoztam a rendelőből. És a tudattal: nem kell többé aggódnom a gyerek téma miatt. Akkor lesz, amikor én akarom. Sőt! A bőröm is sokkal szebb, mióta együtt élünk Volinával és persze Péterrel. :)