• A focimeccs izgalma nem árt a szívnek

        Szerző:
        WEBBeteg

        A legnagyobb focirajongók sincsenek veszélyben, a meccsnézés ugyanis nem okoz szívinfarktust – közölte az International Journal of Epidemiology.

        Két éve az orvosi szakirodalomban és a médiában nagy szenzáció volt az a tanulmány, mely a 2006-ban Németországban rendezett labdarúgó-világbajnokság szívgyógyászati következményeit elemezte. A szerzők kimutatták, hogy a német válogatott mérkőzései előtt, alatt és után csaknem háromszorosára nőtt a helyi szurkolók körében a szívinfarktus gyakorisága.

        Hirdetések

        Két kisebb svájci megfigyelés is hasonló adatokról számolt be, ezért mind többen aggódtak, hogy a labdarúgás kiemelkedő eseményei kardiológiai vészhelyzetet okoznak. A szakértők arra is fölhívták a figyelmet, hogy a drukkerek táborában a szimpatikus idegrendszer izgalma ilyenkor számos, egyéb kockázati tényezővel is együtt jár.

        Nemzetközi statisztikák szerint a szenvedélyes focirajongók között sokan a cigarettázás rabjai is, és az ilyen események táján még gyakrabban rágyújtanak, mint máskor. Az is tény, hogy a tévé előtt ülve ilyenkor több alkohol és kolbász fogy, ezek pedig mind növelik a koszorúér-betegség kockázatát.

         Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A Torinói Egyetem kutatói Francesco Barone-Adesi vezetésével 25 159 olasz kórházakba szívinfarktus miatt fölvett beteg adatait dolgozták fel. Három fontos labdarúgó-esemény ideje alatt valamennyi olasz gyógyintézet forgalmát megvizsgálták. Azt is megnézték, volt-e valami különbség a szívroham gyakorisága szempontjából az egyes olasz területek között. Északon Milánó, az ország közepén a főváros, Róma, délen pedig Palermo és környéke szerepelt az adatgyűjtésben. A három esemény pedig a 2002-ben rendezett világbajnokság, a labdarúgó Európa-bajnokság (2004), és a 2006-ban lezajlott világbajnokság volt. A torinói doktorok nem tapasztaltak értékelhető növekedést a szívroham előfordulási gyakoriságában a három, nagy futballesemény alatt.

        Olaszhonban is a foci a legnépszerűbb sport. A statisztikák szerint amikor 2006-ban a labdarúgó- világbajnokság során az olaszok legyőzték a francia válogatottat, Itáliában a teljes lakosság 40 százaléka figyelte a mérkőzést, ami 24 milliónál több nézőt jelent.

        (MTI)
         

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Melyik kávé árt az egészségnek?

        Közismert dolog, hogy a túlzásba vitt kávéfogyasztás ártalmas lehet a szívre és az érrendszerre. Emeli a pulzusszámot, a vérnyomást, fokozza a szív munkáját. Sokan nem tudnak lemondani a kávézásról, szinte szertartásként beleépül a napi rutinba.

        Felére csökkent a szívinfarktus miatti halálozások száma

        Tíz éve született a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter létrehozásának ötlete, négy éve pedig már törvényi kötelezvények alapján működik. A regiszter egy minőségbiztosítási rendszer, amely valós adatokat szolgáltat az ellátásról, és alkalmas arra, hogy azok elemzésével folyamatosan javítható legyen a betegek kezelése.

        Milyen gondokat okozhat az óraátállítás?

        Sokaknak gondot okoz a nyári időszámításra való átállás.

        Az IBS növeli a szívinfarktus rizikóját

        Az irritábilis bél szindróma (IBS) sokak életét megnehezíti, és mint kiderült, a szívinfarktusnak is önálló rizikófaktora. Az összefüggéseket dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta világította meg.

        Szívinfarktus - Megbecsülhető a kockázata

        Ha bárki azzal szembesülne, hogy nagy az esélye annak, hogy a következő öt évben szív- és érrendszeri megbetegedés lépjen fel nála, akkor valószínűleg megpróbálna változtatni az életmódján. A kardiológiai kockázatbecslés egyéni és társadalmi jelentőségéről dr. Ádám Zsófia kardiológus beszélt.

        Mennyire veszélyezteti Önt a szívinfarktus?

        Ha biztosan tudnánk, hogy a következő öt évben nagy eséllyel szív- és érrendszeri megbetegedés, esetleg infarktus lép fel nálunk, valószínűleg kezeltetnénk magunkat, változtatnánk az életmódunkon. Miért várnánk a legrosszabbra? Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont specialistája arról beszélt, kinek szükséges feltétlenül a kardiológiai kivizsgálás.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.