• Endometriózis: a hajlambetegség

        Szerző:
        WEBBeteg

        Endometriózis - orvosi szaknyelven így ismert az a betegség, amelyről főként az utóbbi években esik több szó.

        Régebben is tudtak róla az orvosok - mondja Fülöp István, a Róbert Károly magánklinika meddőségi részlegének vezető főorvosa -, de mivel a diagnosztikai lehetőségek, az eljárások és a technikai fejlettség nem volt olyan fokon, mint ma, nehezen ismerték fel ezt a betegséget.

        Maguk az érintett nők sem tudták és többnyire ma sem tudják, hogy panaszaik, tüneteik miből adódnak. Ahogy a főorvos kifejti, az endometrium a méh belső falát borító szövet, amely a menstruációs ciklus során minden hónapban felépül, majd leválik. Endometriózis esetében hasonló szövet található méhen kívül is, főként a hasüregben, és ez a méhen kívüli szövet is leválik a menstruációs ciklus során, gyakran belső hasüregi vérzést, gyulladást okozva, amely végső soron meddőséghez is vezethet.

        Hirdetések

        A főorvos "hajlambetegségnek" nevezi az endometriózist, amely a szülőképes nők esetében 10-30 százalékban okozhat meddőséget, tehát mindenképpen foglalkozni kell vele.

        Elöregedő világunkban, amikor egyre kevesebb gyermek születik, nem véletlen, hogy ez a betegség egyre inkább a figyelem középpontjába kerül - hangsúlyozza. - Egyébként is kellemetlen és különféle veszélyeket rejtő kórról van szó, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy meddig szenved a páciens a fel nem ismert és kezeletlen kór fájdalmaitól, valamint a bizonytalanságtól.

        Gyógyítható az endometriózis


        Szerte a világon többmillió nő szenved endometriózisban, ami egy fájdalmas és gyakran meddőséget okozó kórkép. A betegség kezelése igen sok mellékhatással jár, ám egy új műtéti eljárás megszűnteti a menstruációkor jelentkező heves fájdalmakat. Új eljárás az endometriózis gyógyítására>>

        Gyakran 6-7 év is eltelik, mire diagnosztizálják az orvosok, addig a páciens vizsgálatok során vesz részt, még az is előfordul, hogy kiveszik az epehólyagját, petefészkét, le kell mondania a gyermekáldásról, holott az endometriózis, ha időben felismerik, gyógyítható.

        Figyelmeztető jelzések

        A betegség tüneteit sorolva felhívja a figyelmet arra, hogy azok meglehetősen jellegzetesek, görcsös menstruáció, haspuffadás, fájdalmas szexuális élet, deréktáji fájdalmak, székrekedés, hasmenés, fáradékonyság kíséri a kórt - ezek tehát figyelmeztető jelzések. De olyan esetekről is tudnak az orvosok, amikor a páciensnek egyáltalán nincsenek panaszai, semmi rendellenest nem tapasztal, csak éppen nem esik teherbe, és a meddőségi vizsgálat során derül ki, hogy endometriózis áll fenn. Hogy mi az összefüggés e betegség és a meddőség között, arról a következőket mondja Fülöp István:

        Gyakran keletkeznek a kór következtében összenövések, amelyek a petevezetékben elzárják a szabad utat, azon kívül olyan folyadék termelődik, amely gyulladásokat okoz, főként a kismedencében, rontja a spermium minőségét, akadályozza a méh normál működését, az úgynevezett pulzációs mozgást. Mindez elég ok arra, hogy az egyébként szülőképes nő meddővé váljon. Gyógyulás után viszont a nők képesek teherbe esni, erre igen sok példa van.

        Nincs garancia arra, hogy nem újul ki

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A főorvos tájékoztatása szerint a felismert endometriózis eredményesen gyógyítható a nemzetközileg elfogadott protokoll alapján, lézersebészeti eljárással, amelyet intézetükben sikerrel gyakorolnak.

        A kezelés módja a betegség stádiumától függ, valamint a nő családtervezési szándékától. Arra sajnos nincs garancia, hogy ez a kór nem újul ki, a tünetek visszatérhetnek, bár a modern terápia, a műtét után javasolt kiegészítő eljárások, a speciális diéták, tornák, akupunktúrás és pszichoterápiás eljárások mellett a tünetmentesség, a kedvező állapot fenntartása egyre inkább biztató eredményeket mutat.

        A szakértő aláhúzza, hogy a terhesség és a szoptatás alatt nem újul ki a betegség, de ha ezek a hormonhatások elmúlnak, akkor a hajlam ismét megjelenik, mint ahogy a betegség is kiújulhat.

        Március első hete világszerte - nálunk is - az endometriózis hete. A kezdeményezés célja, hogy egyre többen felismerjék és gyanakodjanak, ha endometriózisra utaló tüneteket észlelnek - páciensek és orvosok is -, és hogy ne váljon emiatt meddővé egyetlen szülőképes, gyermeket akaró nő se.

         

        Endometriózis - Ön tudta?


        A női meddőség leggyakoribb okai között a petevezető károsodása, elzáródása, az endometriózis, a peteérés rendellenességei, a prolaktin szint emelkedése, a policisztás ovarium szindróma kialakulása, a korai menopauza, a jóindulatú méhüregi fibroidok, és a kismedencei összenövések szerepelnek. A női meddőségről bővebben>>

        (MTI-Press)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Haspuffadás kisbabáknál

        Dr. Lesznyák Judit

        Praktikák a szélgörcsök megszüntetéséhez. Hasznos tanácsok szülőknek.

        Termékenység

        T. Zs., fordító

        Babát szeretnének? Milyen lehetőségek vannak a termékenység fokozására?

        Az endometriózis okai és tünetei

        Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a méh nyálkahártyája a méhen kívül máshol is megtalálható a szervezetben. Számos kellemetlen...

        Az endometriózis kezelése

        Az endometriózis kezelése általában gyógyszeresen vagy műtéti úton történhet. Az ideális stratégiát a tünetek súlyossága és a...

        Az endometriózis és a teherbeesés...

        A fogamzási problémákkal küszködő nők egyharmada endometriózistól szenved, aminek a legsúlyosabb szövődménye a meddőség. Szerencsére...

        A női meddőség

        Meddőségről akkor beszélünk, ha fogamzásgátlást nem alkalmazva, rendszeres szexuális élet mellett sem következik be a teherbeesés egy év...

        Biztos tippek fejfájás ellen

        Magyarországon körülbelül egymillióan szenvednek migréntől. Az egész napunkat tönkreteheti egy erős fejfájás. Összeszedtük a legjobb...

        Fogamzásgátló tabletta és vérnyomás

        A magas vérnyomás az egyik leggyakrabban előforduló szív- és érrendszeri rizikótényező, sajnos előfordulása nő, sőt egyre fiatalabb...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA