Állati vírusok - Hogyan mutálódnak és fertőznek a vírusok?

A közelmúltban történt események ismét rávilágították a figyelmet arra, hogy az állatokban rejtőzködő vírusok időről időre embereket fertőznek s okozhatnak járványokat, melyek a modern technika vívmányainak segítségével akár világméretű fertőzéseket válthatnak ki.

Zoonózisnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy állati kórokozó emberbe kerülve betegséget idéz elő. A kórokozó elvileg bármi lehet (baktérium, gomba, vírus, egysejtű parazita vagy féreg), ám talán a vírusokkal van a legtöbb probléma: genetikai szerkezetük nagyon változékony, és mérhetetlenül egyszerű a felépítésük.

A vírusok ellen gyógyszer nagyon nehezen fejleszthető ki, ugyanis a legtöbb vírus okozta betegségnek nincs specifikus gyógymódja, és a védőoltások is csak ideig-óráig megfelelők. Ahogy a vírus genetikai szerkezete megváltozik, úgy veszíti el a korábban kifejlesztett vakcina a hatékonyságát.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Néhány kór, melyeket bizonyítottan állatoknak köszönhetünk: pestis, sárgaláz, majomhimlő, Lyme-kór, Marburg-betegség, influenzák (köztük a spanyolnátha és a madárinfluenza vírusa), veszettség, Ebola, SARS, AIDS, hanta.

Miért maradnak életben, majd terjednek el a vírusok?

A vírusoknak evolúciós szempontból kedvező, ha gazdafajt váltanak, azaz a kórokozó új fajokba települ - amelyekben vagy előidézi a betegséget, vagy nem. Amennyiben olyan gazdára talál, amely csak hordozójává válik és nem betegszik meg, ez szintén a vírus fennmaradását segíti elő, hiszen nem tudja elpusztítani a gazdaszervezetet még azelőtt, hogy más egyedekbe kerülne át, illetve a gazdaszervezet védekező reakciójával sem kell szembenéznie. Ezáltal fennmaradása hosszú időre biztosított, feltéve, ha a környezet változása nem veszélyezteti azt.

Ahhoz tehát, hogy a vírus gazdát cseréljen, a körülmények változásának kell bekövetkeznie, aminek következtében a régi gazdaszervezet és az új (jelen esetben az ember) közötti kapcsolat alakul ki. Az újfajta kapcsolat igen sokféleképpen jöhet létre, s majdnem minden esetben az emberi tevékenység "áldásos" hatásának köszönhető. A világ számos vidékén a népesség éhezik, ezért a vadállatokat fogyasztják, mint például a Szaharától délre eső területek jelentős részén.

Az egyéb átviteli mechanizmusok nem ennyire direktek. A jószágok gondozója megfertőződhet a napi teendők végzése közben, de ugyanígy veszélyt jelenthet a fertőzött vadállatokkal való barátkozás, vagy a nem ellenőrzött, bizonytalan földrajzi területekről származó házi kedvencek tartása is. Ebben az esetben az állatorvosi vizsgálat sem jelent biztonságot: a veszély pontosan abban nyilvánul meg, hogy a gazdaszervezetet nem betegíti meg a vírus, vagy ha meg is betegíti, a tünetek később jelentkeznek.

Vírusgazda: a denevér!

A közelmúltban számos újonnan felbukkanó, állati és/vagy emberi megbetegedést okozó vírusról derült ki, hogy végső soron denevérekről került vagy közvetlenül, vagy egyéb állatok segítségével az emberre. 1994-ben egy ausztráliai farmon számos ló betegedett meg, melyek nagy része el is pusztult. A lovak gondozói is megfertőződtek, és haláleset is történt. A nyomok a denevérekhez vezettek, akiktől a lovak elkapták a vírust, mely a Hendra-vírus nevet kapta, majd átadták az emberre.

A Kongó folyó vidékén 1996-ban bukkant fel az Ebola-vírus, s kipusztította a helyi gorillák illetve csimpánzok nagy részét, s számos emberi életet is követelt. A vírus denevérekről került a majmokba, amelyek leölésével és elfogyasztásával az ember is megbetegedett.

1998-ban Malajzia területén az utóbb Nipah-vírusnak elkeresztelt kórokozó került denevérekről sertésekre, majd emberekre. E két utóbbi fajban nagyszámú halálos fertőzés történt. A 2003-ban Délkelet-Kínában elsőként felbukkant SARS kórokozója is denevérekből indult világ körüli útjára, majd okozott 8422 emberi megbetegedésből 916 halálos fertőzést. Ezen túl a denevérekben megtalálható a veszettség kórokozójával rokon lyssa-vírus is, mely szintén halálos kimenetelű emberi megbetegedéseket okoz.

A denevérek nagyszerű vírusgazdák, mivel hatalmas kolóniákban, sűrűn élnek, utódaikat figyelmesen gondozzák. A denevéreknek számos fajuk van, hosszú életűek s a repülés segítségével hatalmas távolságokat képesek megtenni - ez mind a denevérek mint gazdaszervezet, mind pedig a bennük rejtőző vírusok evolúciós túlélését biztosítják. A vírusok eredetének feltárása hosszú évek molekuláris biológiai kutatómunkáját igényli.

Az eredmények önmagukért beszélnek s itt az ideje, hogy a számos más káros hatás mellett ebből is levonjuk a következtetést. Földünk ökoszisztémájába immáron olyan mértékben avatkozunk bele, amely ha úgy tetszik, önvédelemre kényszeríti bolygónkat. Talán még nem késő elgondolkodni s az intő jeleket végre úgy értelmezni, ahogyan kell.

(Dr. Kónya Judit)