Mit kell tudni az Ebola-vírusról?

Az Ebola-vírusok által okozott megbetegedések többnyire Afrikában fordulnak elő, a víruscsalád több törzse a világ legmagasabb halálozási rátával járó fertőzései közé tartozik. Az Ebola néhány évente jelentős járványkitörésekhez vezet, a térségbe látogatók közvetítésén keresztül pedig más kontinenseken is megjelenhet.

Az Ebola-vírus típusai

Az Ebola egymással rokon, ám jelentős különbségeket is mutató vírusfajok gyűjtőfogalma. Speciesei a Filoviridae család Mononegavirales rendjébe tarozó RNS vírusok. Az egyes vírusok veszélyessége, halálozási aránya eltérő.

• Zaire-i Ebola-vírus (Orthoebolavirus zairense) - A "klasszikus" Ebola-vírus, amely 1976-ban okozott először járványt a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, ez az egyik legnagyobb halálozási arányú vírus.
• Szudáni Ebola-vírus (Orthoebolavirus sudanense)
• Tai Forest vírus (Orthoebolavirus taiense)
• Bundibugyói Ebola-vírus (Orthoebolavirus bundibugyoense)
• Reston vírus (Orthoebolavirus restonense)
• Bombali víus (Orthoebolavirus bombaliense)

Ezek közül a Reston és a Bombali Ebola-vírus emberekben nem okoz betegséget, a Tai Forest pedig mindössze egyetlen ismert emberi megbetegedést okozott.

A másik három vírus ellenben a legveszélyesebb vírusok közé tartozik: a Zaire-i Ebola halálozási aránya átlagosan 70%, a Szudáni 50%, a Bundibugyó 30% körül alakul. A halálozási arány eltérő azonos vírus különböző kitörései során is, befolyásolja az érintett népesség egészségi állapota és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is. Megfigyelhető, hogy az egyes vírusok első kitörése során sokszor magasabb a halálozási ráta: az 1976-os Ebola-járvány során például a 90 százalékot is elérte, majd a későbbi járványoknak már kevésbé voltak drámaiak a mutatói.

A Zaire vírus főként Közép- és Nyugat-Afrikában (Kongó, Gabon, Guinea, Nigéria, Libéria), a Szudán vírus Kelet-Afrikában (Dél-Szudán, Uganda), a Tai Forest Nyugat-Afrikában (Elefántcsontpart), a Bundibugyó Közép-Afrikában (Kongói Demokratikus Köztársaság nyugati része, Uganda) fordul elő.

Hogyan terjed az Ebola-vírus?

A vírus embereket, valamint emlősöket (főként majmokat, sertéseket) képes megbetegíteni. A denevérek lehetséges gazdaállat szerepét felveti az a tény, hogy bennük tünetmentesen szaporodik a vírus. Állatról emberre vadászat, valamint a csimpánzok élelemszerzés céljából történő leölése kapcsán terjedhet.

Emberről emberre vér és egyéb testnedvek közvetlen kontaktusával, illetve szennyezett tárgyakkal (pl. tű) történő sérülésekkel terjedhet. A halottakkal történő rituális kontaktus is jelentős expozíciónak számít. A betegség heveny szakaszában nyálból, hányadékból, székletből, ondóváladékból, anyatejből, könnyből, orrváladékból is kimutatható a vírus. A legnagyobb kockázatot ezeknek a betegeknek ellátói (családtagok és kórházi személyzet) szenvedik el.

Mivel a vírus a levegőben nem terjed, ezért önmagában a fertőzött személlyel egy légtérben tartózkodás nem okoz fertőzést. Az Ebola ezért kevésbé fertőzőképes, mint az influenzavírusok vagy a koronavírus, az eddigi változatok nem okoztak még globális pandémiát. Szúnyogcsípéssel nem terjed.

Az Ebola-vírus fertőzőképessége a lappangási idő alatt mérsékelt, bár lehetséges, ugyanakkor a vírus terjedésének a kockázata a tünetek fellépésével ugrásszerűen megnő, a tünetek súlyossága és a fertőzőképesség arányos egymással. A vírus az ondóváladékban hetekig perzisztálhat, és a gyógyulás után akár 7 héttel is átvihető szexuális úton. Fertőzött várandós nő magzata ugyancsak fertőződhet.

Melyek az Ebola-fertőzés tünetei?

Az Ebola-fertőzés lappangási ideje 2 és 21 nap között van, leggyakrabban 8-10 nap.

A megbetegedés (Ebola Vírus Betegség, angol megfelelője alapján EVD) influenzaszerű tünetekkel - fejfájás, láz, izom- és ízületi fájdalom, levertség, hányás, étvágytalanság, megnagyobbodott nyirokcsomók - kezdődik. Hasi fájdalom, hasmenés szintén előfordul. A láz, hányás, hasmenés miatt magas a kiszáradás veszélye. A légúti tünetek mellkasi fájdalomból, nehézlégzésből, nehezített nyelésből, köhögésből, torokfájásból állnak. Gyakori a kötőhártya-gyulladás is.

A betegség ötödik napján kiütések jelentkeznek, főként a törzsön. Ebben az időszakban gyakran figyelhető meg sárgaság is.

Az összes eset mintegy harmadában vérzéses tünetek megjelenésével folytatódik a betegség: nyálkahártya bevérzések, vérhányás, véres széklet, bőrvérzések. Központi idegrendszeri szövődményként delírium, kóma, görcsök jelentkezhetnek. A betegség második hetében sokkos állapot, DIC (a szervezet véralvadási rendszerének végzetes felborulása) és sokszervi elégtelenség jöhet létre. A halál általában a 6-16. nap között következik be. Gyerekeknél, gyenge immunrendszerrel élőknél a betegség lefolyása gyorsabb.

A lázas állapot általában egy hétig tart, nem fatális esetekben ekkor kezdődik meg a lassú javulás, mely hetekig tarthat. A gyógyulás fázisában is alakulhatnak ki komplikációk, mint a vándorló ízületi fájdalom, egyoldali látáskárosodás, fültőmirigy gyulladás, heregyulladás, hallásvesztés. A gyógyult betegekben akár évekig is fennmaradhat krónikus fáradtság, ízületi panaszok, látás- és halláscsökkenés, neurológiai panaszok, valamint számolni kell a negatív pszichés hatások hosszú távú hatásaival is.

Laboratóriumi eltérések kezdetben a fehérvérsejtszám csökkenés, később növekedés. Gyakori az emelkedett májenzimek jelenléte, később a DIC laboratóriumi jelei alakulhatnak ki.

Hogyan diagnosztizálható?

Mivel az Ebola-fertőzés erősen helyi járványkitörésekhez kötődik és elsősorban szoros kontaktus útján terjed, ez Ebola-vírusok kóroki szerepére az érintett területekhez kapcsolódó és betegekkel kontaktusba kerülő személyeknél érdemes gondolni.

A diagnózis megállapítása a korai időszakban, azaz pár nappal az első tünetek megjelenését követően, PCR vizsgálattal, specifikus IgM kimutatásával (melyek a tünetek kialakulása után két nappal már megjelenhetnek, és 1-6 hónapig fennállhatnak), vírusizolálással, valamint antigén kimutatással (szérumból, de akár szövetfelülúszóból, vizeletből és torokmosóból is) történhet. A betegség későbbi stádiumában a specifikus IgM és IgG ellenanyagok kimutatása igazolhatja a diagnózist. Ilyen esetekben savópárra is szükség van. Az IgG típusú ellenanyag a fertőzést követő 6-18. napon jelentkezik és évekig perzisztálhat. Elhunyt személyből történő vizsgálatra immunhisztokémia, PCR valamint vírusizolálás használható.

Hogyan kezelhető a megbetegedés?

A legveszélyesebb, Zaire-i Ebola-vírus ellen az elmúlt években sikeresen fejlesztettek ki monoklonális antitest-kezelést, ami nagyban javította a fertőzöttek gyógyulási esélyeit. A Szudáni és Bundibogyói vírus ellen még nem áll rendelkezésre ilyen terápia.

A kezelésben fontos a minél korábban megkezdett ellátás, ami a folyadék és elektrolit egyensúly, az oxigén szaturáció és vérnyomás fenntartásából, valamint a szövődmények (pl. DIC, sokszervi elégtelenség) kezeléséből áll.

Megelőzés és járványügyi intézkedések

A Zaire-i Ebola-vírus ellen rendelkezésre áll oltóanyag. Járványkitörések során a betegek közvetlen környezete (beleértve az egészségügyi dolgozókat), valamint az elsődleges kontaktokkal kapcsolatban álló személyek kapják meg. Ezzel a módszerrel jóval eredményesebbnek bizonyult a legutóbbi kitörések megfékezése, mint a korábbi járványok esetén.

A Szudáni és Bundibugyói vírus ellen nincs hatékony és engedélyezett vakcina.

A járvány által érintett területen tartózkodóknak, illetve betegekkel érintkező személyeknek a testnedvekkel történő közvetlen kontaktust kell fokozottan kerülniük. Amennyiben ez elkerülhetetlen, egyéni védőfelszerelést alkalmazása (gumikesztyű, maszk, szemüveg) szükséges. Kerülni kell az állatokkal való kontaktust is. Gyakori kézfertőtlenítés javasolt.

Szükséges óvintézkedések egészségügyi dolgozóknak

Valamennyi filovírus, így az Ebola-vírusok is BSL-4 szintű kórokozók, azaz az egészségügyi és laboratóriumi személyzet nagy fertőzési kockázatnak van kitéve a velük való munka során, ezért megfelelő óvintézkedéseket kell betartani.

Szükséges a beteg izolációja. A beteget ellátó és a diagnosztikus mintákkal dolgozó személyzet viseljen egyszer használatos védőruházatot. A vírus átvitele nagymértékben csökkenthető a kontaktus kerülésével, a betegek izolálásával, kontakt- valamint aeroszol barriert biztosító eszközök használatával és specifikus óvintézkedések betartásával.

Ez is érdekelheti A Föld 12 leghalálosabb vírusa

Szerző: Dr. Pék Tamás, infektológus - WEBBeteg
Aktualizáláshoz felhasznált források: WHO, CDC